Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Vigyázó szemeiteket Nyugatra vessétek – Genderideológia és szexualitás terjesztése a 8 évesek körében

„Nem, nem célja az LMBTQP-nak a gyermekek behálózása, csak ismertetni akarjuk velük a világ dolgait” – hallhatjuk számtalanszor a liberálisoktól. Ismételten egy példát hozunk számotokra nyugatról, mely jól mutatja, hogy korántsem az a helyzet, mint amit állítanak. 

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra… 

Unalmasnak tűnhet, hogy távoli országokról, sőt csupán azoknak városairól, vagy iskoláiról számolunk be, ugyanakkor fontos, hogy ezen eseményekről tudomást szerezzünk, ugyanis a tőlünk nyugatra tapasztalható tendenciák, néhány éves késésekkel, de mindig megjelennek hazánkban is. Ha ismerjük a módszereiket, könnyen kiküszöbölhetjük térnyerésüket.

A New Jersey-i állami iskolák diákjai már második osztályos koruktól kezdve a nemi identitással kapcsolatos leckéket fognak kapni a szeptemberben életbe lépő állami szexuális nevelési irányelvek értelmében.

Ilyen, és ehhez hasonló mondatokkal találkozhatnak majd:

„Nem gáz a pubertásblokkoló!”

„A beszélgetés és tanácsadás után endokrinológushoz irányíthatnak. Az endokrinológusok a hormonokra specializálódtak, és ők írják fel a pubertásblokkolókat annak, aki ezt szeretné.”

Mindezt aranyos, rajzfilmes formákban bemutatva második (!) osztályos tanulók számára. Jól tudjuk, hogy a gyermekek a rajzfilmek példáját követve, a mesék világa alapján is jelentősen alakítják személyiségüket, így ezen videók súlyos károkat okoznak majd.

A videókban azt is kiemelik, hogy:

„Akár férfiként, akár nőként, queer-ként vagy másként azonosítod magad, teljesen normális vagy, és rengeteg módja van a pubertás kezelésének, hogy a tinédzserkor egy szórakoztató, izgalmas időszak legyen, ne pedig ijesztő vagy stresszes.”

Több más „oktatóvideót” is készítettek a gyermekek számára ezekben a maszturbációt és a homoszexualitást propagálják számukra.

Ezért kell fellépni a különböző ügynökszervezetek ellen. Védjük meg a gyermekeket!

New Yorkban önkielégítésre tanítják a 6 éveseket az iskolában

A nyugati borzadály valóság már Magyarországon is: gendersemleges wc-k több budapesti iskolában

(888.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.