„Szabadságot Budaházyéknak!” – Figyelemfelhívó plakátkampány a HVIM-től (frissítve)

Gyurcsányék a rendőrterror, és más különböző bűncselekmények elkövetése után is szabadlábon vannak, semmiféle elszámoltatás nem kezdődött meg velük szemben, viszont Budaházy Györgyéket, akik a zsarnoki rendszer ellen felléptek, 12 év Fidesz általi kormányzás után elsőfokon elítélték, s 117 évet szabtak ki rájuk. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom plakátakcióval hívja fel a figyelmet az igazságtalanságra.
Egy gyermeket fejbe lőttek hanggránáttal, egy másikat brutálisan letepertek az izraeli rendőrök

Izrael a palesztinok ellen végzett etnocídium során a gyermekeket sem kíméli, folyamatosan támadják őket. Volt olyan eset, hogy egy 15 éves fiút lőttek agyon, de tartóztattak már le 13 éves gyermeket, hallgatták ki erőszakosan. Legutóbbi áldozata a cionista rezsim rendőreinek két kislány volt…
Amiről hallgat a „művelt nyugat”: így kegyetlenkednek az ukránok cigányokkal, halottak, oroszokkal (18+)

A nyugati média folyamatosan az állítólagos orosz kegyetlenkedésekkel van tele. Ezeknek valóságtartalmát nem tudjuk sem igazolni, sem cáfolni. Azonban az ukránok által elkövetett kegyetlenkedéseket elhallgatják, pedig bőven találni róluk videókat. Az alábbi összeállítást csak 18 éven felüliek számára ajánljuk!
A katonák helyett a szélsőségesek kezébe kerülnek a nyugati fegyverek Ukrajnában?

Nyugatról folyamatos fegyverszállítás folyik Ukrajna felé, igaz, hogy nagyrészt elavult technikákat indítanak meg, viszont még azok sem biztos, hogy a katonák kezében kötnek ki.