Immáron tizenkettedik alkalommal rendezte meg a HVIM a Legbátrabb Város Emléktúrát azon az útvonalon, melyen haladhattak a csehkiverő honvédek és azok a polgárok, akik csatlakoztak hozzájuk, hogy együtt mentsék meg szülőföldjüket. Dicsőség a hősöknek!
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!
A megemlékezők napja Balassagyarmaton kezdődött, ahol Horváth Gábor főszervező pár szót szólva megnyitotta a rendezvényt, majd koszorúzással tisztelegtek a vasútállomás menti harcokban hősi halált halt vasutasok előtt. Ezt követően buszra szállva utaztak át Magyarnándorba, ahol a polgármester várta a megemlékezni kívánókat. Ő nemcsak a rendezvény méltóságteljességét emelte beszédével, hanem meg is vendégelte az egybegyűlteket forró teával, zsíros kenyérrel, pálinkával – mint azt ahogyan bő száz évvel ezelőtt is tette a falu lakossága. Miután elfogyasztották az ellátmányt a túrázók, több, mint százan indultak neki a majd’ 20 km-es menetnek.
Amikor a balassagyarmati első világháborús temetőt elérték, Barcsa-Turner Gábor, a HVIM társvezetője gondolatait hallgathatták meg. Kitért rá, hogy sokan támadják a vármegyéseket azért, mert többször kinyilvánították, hogy idealisták, és nem a realitáshoz igazodnak. A modern, materialista ember mérlegelvű, kishitű, ezzel szemben a történelemben a nagy tetteket az idealisták hajtották végre. A Balassagyarmatot megmentők is idealisták voltak, hiszen, ha a realitást nézték volna, nem fogtak volna fegyvert. Egy vesztes háború után, állami, hivatalos segítség nélkül, civilként vonultak hadba egy reguláris hadsereggel szemben, és győztek. Az idealisták elérték, hogy magyar maradjon Balassagyarmat, ahogy Sopron is. A koszorú elhelyezése után a városháza felé vették az irányt.
Végül a városháza falán elhelyezett emléktáblánál emlékeztek meg a hősi halált halt balassagyarmatiakra, s mielőtt kiosztásra kerültek volna az emléklapok, Horváth Gábor Rákóczy István főispán-kormánybiztos beszédét olvasta fel, mely 1919. február 16-án hangzott el:
“Katonák! Polgárok! Vasutasok! Kedves magyar embertársaim! A magyar állam 1918. év november elején, azután a négy és fél esztendőn át folyt rettenetes háború után, amely Európa népeinek tűzhelyeit feldúlta (…).
Letettük a fegyvert, mert mi békét akarunk teremteni, azonban fájdalommal és megilletődéssel kell tűrnünk, hogy régi ellenségeink a népjogok semmibevételével, stratégiai pontok megszállásának örve alatt, határainkon betörve édes magyar hazánk évezredes testét közprédának tekintik!
A magyar ember nyugodt méltóságával vártuk a békét, de amikor azt kellett látnunk, hogy ellenségeink a megszállott területeken, mint sajátjukon rendezkednek be, a társadalom jobbjait elhurcolják, bebörtönzik, kínozzák, és halálbüntetéssel fenyegetik: íme a pártok között lévő falak leomlanak, és mindenkit a magyar hazához való tántoríthatatlan közérzés forrósága hat át!
Ez a közérzés, a hazaszeretet géniusza erősítette meg mindannyiunkban, hogy ahhoz a röghöz, amelyen nevelkedtünk, amely ápol és majdan eltakar, utolsó leheletünkkel is ragaszkodjunk!
Ez a közérzés szólalt meg Czakó Balázs halódó ajakán, amikor utolsó sóhajával is azt izente édes szülőinek, hogy »nagyon szerettem őket, de jobban hazámat«!
Ez a közszellem nevelte nekünk Bajatz és Vizy századosokat, azokat a halált megvető vitéz Czakó Balázsokat, Rózsa Andrásokat és Vancsó Józsefeket, akik nem tekintve sem jobbra, sem balra – hősiesen támadtak a cseh légionáriusokra és Balassagyarmatot 1919. év Január hó 29-én, drága vérük árán visszafoglalták!
Ez a közszellem növelte hazaszeretet olvasztott egybe mindannyiunkat akkor, amikor a válságos órákban a cselekedet és köteles gondoskodás terén mindannyian együtt voltunk.
Ez a géniusz nevelte azt a közérzést, ami méltóságos türelemmel várja ugyan a békét, de amikor ellenségeink túlkapásaival szemben a békés türelem már megszakadt, hatalmas ökölcsapással mutatta meg ellenségeinknek, hogy »Ne bántsd a magyart!«
Amikor nemcsak a vármegye lakossága székhelye felé, de a magyar haza minden hűséges tagja örömtől ragyogó szemmel tekint Balassagyarmatra, ily hazafias érzéstől áthatva úgy Balassagyarmat, mint Nógrád vármegye lakossága, sőt az egész ország nevében magyar szívvel, magyar lélekkel hajtom meg a hódolat és köszönet lobogóját Balassagyarmat hősi felszabadítói előtt!
Köszönet és hála nektek, vitéz harcosok! Ti tettétek lehetővé, hogy Balassagyarmat felszabadítását ma ünnepelhetjük.
Én meg biztosítalak benneteket, hogy Balassagyarmat és a vármegye a hősi tetteitek emlékeit az utókornak példaadásra hűségesen fogják megőrizni, és úgy, mint most tette – az elesettek hátramaradott családtagjain segíteni a jövőben is hazafias és emberséges kötelességének fogja mindenkoron ismerni!
Ti megdicsőült hősök és ti vitéz harcosok! Akik életeteket ajánlottátok fel a haza oltárára, ott az egekben és itt a földön büszkék lehettek: drága véreteket nem ontottátok hiába: abból az édes haza iránti szeretet és tántoríthatatlan ragaszkodás virágai nyiladoztak ki széles e hazában, amelyek egy szabad és békésebb kor felé biztatóan hívogatnak. Éljen a haza!”
További képek a túráról:
(Szent Korona Rádió)
11. alkalommal sem maradhatott el a Legbátrabb Város Emléktúra