A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom mindennemű háttérfinanszírozás nélkül idén is forintmilliárdos költségvetéssel bíró szervezeteket utasított aktivitásban a háta mögé. Az alábbiakban változatlanul közöljük a Vármegye 2021-es tevékenységét.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom honlapja.
Csatlakozz!
2021-ben is forintmilliárdos költségvetéssel rendelkező szervezetek, csoportosulásokat múltunk fölül éves teljesítményünkkel. Tevékenységünk idén is igen széleskörű volt. Folytattuk a harcot a normalitás védelmében az LMBTQP-lobbival szemben, és kiálltunk a gúnyhatárokon túl sínylődő nemzettestvéreink mellett is. A szellemi harcot folytatva az év folyamán többször szilárd tanúságot tettünk hitünk mellett, sőt tárgyi formába is öltöttük a Duo Gladii havilappal, mellyel sikerült a magyar közélet egy űrként tátongó szeletét kitöltenünk. Ön- és Ifjúságképzésünk sem maradhatott el, több sikeres hétvégét könyvelhet a Farkasok csapata, és ezévben is fontos okulnivalókkal tértek haza mind ifjúságképző hétvégéinkről, mind nyári táborunkból a fiatalok.
2021. január
Megjelent a Duo Gladii januári száma, mely a miles christi témakörét járja körül. A lap ide kattintva rendelhető meg.
2021. január 9.
Véget ért a Vármegye által meghirdetett közösségi médiás kihívás, ami a trianoni békediktátum századik évfordulóján a megemlékezés aktív formájára buzdított. A Trianon Challenge résztvevői 1920 kilométer megtételével bizonyították, hogy az évfordulóval egy életerős nemzet nézett szembe.
2021. január 10.
Mozgalmunk tagjai az évet szilárd hitük bizonyításával kezdték meg, ugyanis idén is megtartották a vízkeresztkor szokásos jeges vízben történő megmerítkezést és keresztmentést.
2021. január 18.
Zagyva György Gyula (HVIM társvezető) a Partizán csatornának adott egy 2,5 órás interjút, amit végül 45 percbe vágtak össze. Az adás igen izgalmasra sikerült, ugyanis kiütköznek a szemléletmódok közötti különbségek. Gulyás Márton például nem érti, hogy mi értelme van egy párbajnak, vagy milyen egy ütközetben részt venni, illetve feljönnek a tipikus témák, mint például Szálasi, rasszizmus, faji háború, Fidesz-bérencek kérdése stb…
2021. január 23.
11. alkalommal tartottuk meg a balassagyarmati hősök emlékére a Legbátrabb Város Emléktúrát, amely idén sajnos nem lehetett sem vezetett, sem szervezett túra, az elszántságot jól mutatja, hogy egyénileg az ország számos tájáról teljesítette mintegy 55 fő.
2021. január 26.
Ügyészségi nyomásra Barcsa-Turner Gábort (HVIM társvezető) közösség tagja elleni erőszak vádjával gyanúsítottnak minőstették. Válaszlépésként Barcsa-Turner Gábor és Dr. Gaudi-Nagy Tamás (NJSZ) a Háttér Társaság feloszlatását kezdeményezte.
2021. január 29.
Barcsa-Turner Gábort pénzbírsággal sújtották, mert csatlakozni kívánt – kicsit más színezettel ugyan-, a 2020. júniusi Tüntetés a rasszizmus ellen elnevezésű megmozduláshoz.
2021. január 30-31.
A Farkasok és Hiúzok közös hétvégéjükön a fizikai képzés, tereptan mellett időt szakítottak egy veremkemence kiépítésére, amit rögtön ki is próbáltak a Hiúzok. Volt részük hatalmas sártengerben felhőszakadással a menetgyakorlat során, éjszaka faggyal és hóval, de a gyönyörű táj és környezet kárpótolt mindenkit…. Tartalmas képzés volt, a képek magukért beszélnek.
2021. február
Kitörés tematikus számmal jelentkezik a Duo Gladii. A kifejezetten tartalmas lapszám témája a Kitörés és a héroizmus kérdésköreire koncentrál. A szerzők között a lap viszonylatában új, de egyébként jól ismert nevek is feltűnnek ezen lapszámunkban. A lap ide kattintva rendelhető meg.
2021. február 1.
A HVIM és az Egyetemi Ellenállás közleményben hívták fel a figyelmet az iskolai érzékenyítésekre, és kérték, hogy ezen esetekről tudósítsák a két szervezetet. Kiemelték a Háttér Társaság, a Labrisz Egyesület és a Szimpozion Egyesület jelenlétének kártékonyságát.
2021. február 3, február 9.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás, majd Barcsa-Turner Gábor beszélt a Karc FM rádiócsatornán a Háttér Társaságról és az LMBTQP-ideológia veszélyeiről.
2021. február 5.
Miután egyre több emberhez eljutottak a kirekesztő események, amelyek Magyarországon történnek az egyetemeken és iskolákban, valószínűleg túl erőszakosnak találták az Egyetemi Ellenállás Facebook oldalán megjelent tartalmakat. Így a liberális szólásszabadság jegyében gyűlöletbeszéd, és közösségi alapelvek megsértése indokokkal minden előzetes figyelmeztetés nélkül, és fokozatosság elvének be nem tartása után az összes posztunkat oda nem illőnek találták, és az oldalt törölték.
2021. február 5.
Ezúton nyilvánítottunk köszönetet a nemzeti oldalnak, ugyanis megmutatta valódi erejét azzal, hogy ismételten pártoktól és szervezetektől függetlenül össze tudott fogni egy üdvös cél érdekében. Barcsa-Turner Gábort a fehérellenes rasszizmus miatti kiállása okán pénzbírsággal sújtotta a bíróság, melyre a Mozgalom gyűjtést hirdetett.
2021. február 12.
Tovább zajlott a Barcsa-Turner Gábor ellen indított eljárás, amelyben az ügyészség szerint megvalósult a közösség tagja elleni erőszak, az LMBTQP-lobbi rongyának elégetésének szándéka. Érdekes módon az ügyészség rendre elutasítja az LMBTQP-lobbi tevékenysége kapcsán tett feljelentéseket a Budapest Pride, az úgynevezett Szivárványcsaládokról szóló propaganda kampány kapcsán, azok nem “közösségellenesek”, de egy politikai véleménynyilvánítás szerintük annak számít.
2021. február 13.
A Farkasok és a HVIM saját felelősségre a lezárások ellenére teljesítette a Kitörés60 Emléktúrát. Sokunk immáron 8–10. alkalommal vett részt a túrán, ami a nevéből fakadóan 60 km hosszú, a Budai Vártól Szomorig tart, érintve az összes nagyobb magaslatot, sokszor kitérőket téve. Extrém túra, ami idén még extrémebb volt: -12 fok, kijárási korlátozás, jégpáncél, mentési lehetőség és ellenőrzőpontok ellátmánya nélkül. Velünk tartott Novák Előd is a Mi Hazánkból, aki önfeljelentést is tett. Közös videó készült:
2021. február 15.
Ungváry Krisztián történész próbálta meg a Kitörés Emléktúrát marxista-ateista szempontból újraértelmezni és hamisan bemutatni, emiatt azonban Mozgalmunk bejelentésének köszönhetően Facebook oldalát törölték.
2021. február 17-18.
Az Egyetemi Ellenállás közleményében hívta fel a szülők figyelmét az LMBTQP-propaganda iskolákban való terjesztésének megállítására. Lehetővé tették, hogy weboldalukon bejelentést írjanak az ügyben érintettek.
2021. február 24.
Számos magyar és multinacionális vállalat fejezte ki támogatását a Háttér Társaság LMBTQP-lobbija mellett. A deviánsok nyomulásával szemben nemzeti oldali szervezetek bojkottot és ellenkampányt hirdettek, közleményük itt olvasható.
2021. február 26.
A Válasz Független Civilek, a Fejér Szövetség és a HVIM Wass Albert 24 órás felolvasó maratont tartott.
2021. március
A márciusi Duo Gladiiban a szellemi és történelmi témák mellett kiemelésre méltó az Egy harcos gondolatai legújabb része, mely a közéleti szereplés nehézségeinek átvészelésével kapcsolatosan ad támpontokat. Újdonság az Új Bábel felé Villámkérdések alrovata, melyben a jobboldal prominensei nyilatkoznak röviden fontos kérdésekről, most az amerikai elnökválasztásról, és annak következményeiről. A lapszámot Gábriel arkangyal kegyelmébe ajánlottuk, akiről a hagyományos katolikus naptár szerint március 24-én emlékezünk meg. A lap ide kattintva rendelhető meg.
2021. március 3.
Fontos összefüggésre világít rá az Egyetemi Ellenállás. Sokszor lehet olyan megnyilvánulásokat hallani, hogy nem kell a nyugati világban folyó létrontással foglalkozni, sőt még a magyarországi tendenciákkal sem, jobb otthon ülni, és semmit sem tenni… Ugyanakkor most egy amerikai hallgató esete kapcsán láthatjuk, hogy mi vár ránk, ha mindig csak otthon maradunk.
2021. március 10.
A Fejér Szövetség, a Válasz Független Civilek és a HVIM is képviselte magát a Székely Szabadság Napján.
2021. március 16.
A Vármegye, a Betyársereg és a Légió Hungária, a három legnagyobb pártpolitika feletti, jobboldali szervezet vezetői ültek össze egyeztetést tartani, melynek célja, hogy közösen fogalmazzák meg: Mit jelent számunkra a XXI. században a valódi jobboldaliság? Megalapítottuk a Forum Dextrum elnevezésű világnézeti műhelyt.
2021. március 17.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a HVIM közös beadványt tett az ügyészségen a Háttér Társaság törvényességi felülvizsgálatának ügyében. Szó esik benne többek közt a szervezet közhasznúságáról és törvénytelenségéről, a nemzetbiztonsági kockázatról, továbbá követelik, hogy az ügyészség ne működjön együtt a Háttér Társasággal.
2021. március 19.
Barcsa-Turner Gábor a Karc FM-ben szerepelt a Háttér Társaságot érintő beadvánnyal kapcsolatban, ahol szóba került az LMBTQP-lobbi és a Soros-szervezetek magyarországi tevékenysége is.
2021. március 21.
A vasi vármegyések Húsvét közeledtével keresztutat jártak a kőszegi Kálváriánál, felidézve Krisztus szenvedésének történetét.
2021. március 24.
A Duo Gladii szerkesztősége kihelyezett ülést tartott egy csodálatos helyszínen, a Zala megyei Kehidakustányban.
2021. március 27.
17. alkalommal zajlott le a Szent Korona Emléktúra. A résztvevők a Szent Korona bunkertől indultak, érintették a Kálváriát, a Trianoni keresztet, elhaladtak a Hétforrásnál, az Óház-kilátónál, a Stájerházaknál és a Szálasi bunkert is megtekintették.
2021. március 28.
A Farkasok és a Hiúzok tagjai ismét a vadonban töltötték a szabadidejüket, a megszokott programokon túl egy közel 3 méteres vérvörös vármegyés keresztet állítottak fel a táborhelyükön Virágvasárnap alkalmából.
2021. április
A Duo Gladii áprilisi számával Krisztus Urunk feltámadása előtt tisztelgünk. Ennek megfelelően számos írásban érintjük a vallásos hit kérdését. Természetesen a politikai, történelmi és kulturális vonatkozások a húsvéti számban sem sikkadnak el. A lap ide kattintva rendelhető meg.
2021. április 1.
Beadvánnyal fordult az ügyészséghez a HVIM a külföldről finanszírozott szervezetek törvénysértő tevékenysége miatt: a 2017. évi LXXVI. törvényben foglaltak alapján a civil szervezeteknek kötelességük feltüntetni a külföldi támogatás tényét az általuk üzemeltetett platformokon, az összes kiadványukon és minden sajtótermékükön, amennyiben az meghaladja a 9 millió Ft-ot.
2021. április 3.
A HVIM tagjai a Pro Hungaria Sacra Testvérület papjai által, tradicionális rítusban celebrált nagyszombati szentmisén, tűzszentelésen és körmeneten vettek részt Kehidakustányban, a Szent László kápolnában.
2021. április 09-11.
A 10 éves Farkasok megtartották az alapkiképzés vizsgáját a női részleg, a Hiúzok vizsgájával együtt. Péntek este még kellemes tábortűz körüli sütögetés volt, másnaptól átvette a főszerepet a szakmai rész. Alább az alapító-parancsnok, Barcsa-Turner Gábor gondolatai:
“(…) Kiváló fiatalok vizsgája volt ez a mostani is: nekik sokkal fontosabb a személyes helytállás, a kitartás, a becsület, a bizonyítási vágy, mint a virtuális világ, a tespedés, a nyápickodás. Ők küzdöttek és nyertek! Ha megbuktak volna, akkor is nyertek volna, mert találkoztak saját magukkal, a határaikkal. Az újoncok ébresztőnél ehettek-ihattak utoljára, de már túl voltak a fizikai felmérőn, egy tesztsoron, több órás gyakorlati vizsgán teljes menetfelszerelésben, sok-sok büntető fekvőn amikor kezdődött egy 12 km-es menetgyakorlat. A végén szó szerint úgy kellett felhúzni egy-két vizsgázót a célul kitűzött várromhoz, de ők nem adták fel! Amikor elérték a fizikai teljesítőképességük határát, ájulás közeli állapotba kerültek, a szájuk kicserepesedve, tekintetük zavarossá vált, akkor kaptak szőlőcukrot és vizet, zárásképpen pedig egy ásott kútban meg is mártóztak. A beszámolók szerint nemcsak a képzés, hanem a vizsga is egy életre szóló élmény volt, mert a saját gyengeségeikkel nézhettek szembe. Én pedig büszke vagyok rájuk! Bebizonyították, hogy igazi harcosok. Párhuzamosan a »lányos osztag«. A Hiúzoknál is vizsga volt: másra helyezve a hangsúlyt (túlélés, erdei praktikák, kinti kenyérsütés stb.), de kellőképpen komolyan véve. Ezek a fiatal lányok is bizonyítottak: hóban, fagyban is kint aludtak a saját maguk által készített menedékükben, tanultak, fejlődtek és a végére ők is gazdagabbak lettek nagyon sok tapasztalattal. Az biztos, hogy ők sem tipikus »mai fiatalok«. Valamikor ez volt az általános hozzáállás és színvonal. Mára csak maréknyi ilyen elszánt fiatal van, mi őket keressük!”
2021. április 17.
Zártkörben zajlott Mozgalmunk 20. születésnapjának megünneplése. Az összejövetel egyik fénypontja a legújabb Mi Magunk Vlog felvétele volt.
2021. április 21.
20 éves a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, 2001. április 21-én alapította meg a szervezetet Toroczkai László.
2021. április 22.
A HVIM közleménnyel fordult a nyilvánossághoz, melyben feltesszük a kérdést, mi állhat annak hátterében, hogy a külföldről finanszírozott civil szervezetekről tett ügyészségi beadványainkra és feljelentéseinkre reagálva érdemi vizsgálatok helyett a kormány visszavonta az ezen szervezeteket szabályozó törvényt. Vajon mi is lenne egy normális, valóban hatásos törvény alapja?
2021. május
A Duo Gladii májusi számának központi témájául Luxemburgi Zsigmond királyunk császárrá koronázásának évfordulója kapcsán a birodalmi ideát választottuk. A szokványosnak egyáltalán nem tekinthető tematikát az egyes szerzők a legkülönfélébb oldalakról közelítették meg, a végeredmény pedig egy kifejezetten izgalmas lapszám lett! A lap ide kattintva rendelhető meg.
2021. május 1-2.
A Mozgalom tavaszi összetartásán sor került a közgyűlésre, szervezeti egyeztetésekre, ezen kívül az erőnléti háziversenyen jó eredményt elértek díjazása is megtörtént. A szombati nap folyamán a tagság részt vehetett egy lelkigyakorlaton, majd egy régi rítusú szentmisén is. A mozgalmi és lelki élet után persze maradt idő a baráti hangulatú beszélgetésekre is.
2021. május 14.
Barcsa-Turner Gábort a bíróság 80.000 Ft-nyi pénzbírsággal sújtotta, amiért megpróbált többedmagával egy, a “szivárványcsaládokról” szóló, egyébként nyilvános rendezvényre bejutni. A bíróságon így nyilatkozott: “A kötelességemet teljesítettem a magyar családok védelmében!”, hozzátette, hogy semmiféle visszatartó erővel nem bírnak számára ezek az elmarasztaló ítéletek.
2021. május 28-30.
A Farkasok megtartották az éves Barettvédést, mely az egész állomány számára kötelező szintfelmérés. A próbatétel során fizikai felmérő és menetgyakorlat mellett fegyverismeretről és elméleti ismeretekről is számot kellett adniuk.
2021. május 29.
Harmadjára került megrendezésre a IV. Béla Emléktúra, mely Miskolcról indulva rengeteg olyan látványosságot érintett, mint a Molnár-szikla vagy Lillafüred. Ugyan az időjárás nem volt kedvező, a Mozgalom tagjait ez se riasztotta vissza, esőben rótták le tiszteletüket IV. Béla királyunk előtt, a rendezvényt egy imával zárták a célt jelentő Bükkszentkereszten.
2021. május 31.
Ferencvárosban az LMBTQP mozgalom propagandaplakátjai árasztották el a köztereket. Ezt elégeltük meg és cseréltük le a provokatív képeket. “Elegünk van az agresszív LMBTQP-propagandából! Magyarország normális marad!” – jelentette ki Balogh Bence, a Vármegye Budapesti Tagszervezetének vezetője.
2021. június
A Duo Gladii szerzői a júniusi számban is az adekvát jobboldali álláspont körvonalazására tesznek kísérletet Trianon témájával kapcsolatban. A lap ide kattintva rendelhető meg.
2021. június 4.
“Igazságot Magyarországnak” feliratú molinó, zászlók, valamint a Magyar Királyság vármegyéit jelképező 64 tábla vezette fel a HVIM 20. alkalommal megrendezett Trianon-felvonulását. A menet a Hősök teréről indulva az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út érintésével a Kossuth térre vonult. Felszólalt Kónyi-Kiss Botond (HVIM alelnök), Toroczkai László (Mi Hazánk Mozgalom elnök), Tyirityán Zsolt (Betyársereg vezető) és Kónya Dorka (Egy vármegyés lány). A vármegyések a központi megemlékezésen kívül több helyi megemlékezésen is jelen voltak, Mezőkövesden, Királyszálláson, Székesfehérváron is megemlékeztek a trianoni békediktátumról.
2021. június 15.
A HVIM több nemzeti oldali szervezettel együtt közleményben állt ki a kormányzat által előterjesztett, a pedofíliát súlyosan szankcionáló gyermekvédelmi törvénytervezet mellett, ám további szigorítást várna a gyermekek lelki és szellemi fejlődésének védelmében. Barcsa-Turner Gábor külön közzétette gondolatait az ügy kapcsán.
2021. június 20.
A Duo Gladii bemutató előadására került sor a Légió Hungária meghívására, melyen a két előadó Barcsa-Turner Gábor alapító és Kolonits László főszerkesztő volt, szó esett a lap megalakulásáról, az általa képviselt eszmeiségről. A jelenlévők bepillantást nyerhettek a szerkesztőségi munka rejtelmeibe is.
2021. július
A Duo Gladii júliusi száma tartalmát tekintve talán a legizgalmasabbra sikeredett az összes eleddig megjelent közül. Bár a lapszámot a Pride-hónap alkalmából a genderideológiának és az LMBTQP-mozgalomnak szentelték, a lap nem merül el az üres kriticizmusban, mivel számos írás foglalkozik a férfi-női szerepek megélésének normalitáshoz kötődő aspektusaival. Ezen számot mindenkinek olvasnia kell, aki hisz még az ember isteni eredetében, méltóságában, és akár szellemi szinten, akár az akcionalitás területén fel kívánja venni a harcot a nemiség viszonylatrendszerében megmutatkozó felforgató ideológiákkal! A lap ide kattintva rendelhető meg.
2021. július 3.
Az Egyetemi Ellenállás utcai performansz keretében üzent az ELTE propagandista munkatársainak, történt, hogy az intézmény Instagram profilján egy nyíltan politikai tartalmú posztban biztosítottak reklámot az LMBTQP mozgalom számára. Erre reagálva az egyetemistákat tömörítő szervezet egy utcai graffitit fújt fel a budapesti ELTE BTK épületénél, illetve a szombathelyi ELTE Savaria kampusznál.
2021. július 10.
A Farkasok néhány tagjánál kimaradt a múltkori barettvédés, aminek pótlására ekkor nyílott lehetőség. Megjelentek a régi “öregek” is, úgyhogy ez egyfajta veterán-találkozó is volt.
2021. július 12.
Tüntetést tartott a HVIM a Háttér Társaság budapesti irodája előtt. Annak okán, hogy a lobbista szervezet itt tartotta meg azt az előadást, melynek a “Hatékony fellépés a gyűlölet-bűncselekmények ellen” címet adták. Kónyi-Kiss Botond ismertette, hogy a Háttér Társaság mit is ért “gyűlölet-bűncselekmény” alatt: ha az általuk megfogalmazott, úgynevezett “előítélet indikátorok” valamelyike megállapítható egy bűncselekmény kapcsán. Tehát ezek a lobbi szervezetek előre meghatároznák, hogy a bíróságok milyen ítéletet hozhatnak egy ügyben. Barcsa-Turner Gábor felhívta figyelmet arra, hogy az LMBTQP-lobbi Magyarországon is egyfajta „mélyállamot” működtet, vagyis szinte láthatatlan módon, a háttérben meghúzódva, de a magyar államra, minisztériumokra, az ügyészségekre és a rendőrségre komoly befolyásoló hatással bír. Erre példa az, hogy az ún. “előítélet indikátorokat” kiagyaló anyagot a Legfőbb Ügyészség felháborító módon beépítette az eljárásrendjébe.
2021. július 11-18.
Idén is megrendezte a HVIM a Vármegyés Ifjúsági Tábort, a már hagyományosnak mondható esemény egy héten keresztül biztosított lehetőséget a fiataloknak a világtól való elvonulásra és a szellemi és fizikai épülésre. A táborról szóló részletes beszámolót ezúttal egy résztvevő fiatal szempontjából ismerhetjük meg. A fényképekkel ellátott írás bepillantást enged a nyári tábor mindennapjaiba, hogy mit adhat egy útkereső számára a Vármegyés Ifjúsági Tábor.
2022-ben augusztus 7-14. lesz az esemény időpontja, már most érdemes felírni a naptárba!
2021. július 24.
Dorka a Budapest Pride elleni tüntetésen szólalt fel, ahol rávilágított, hogy milyen degenerált világban is élünk. Ezzel egy időben a HVIM tagjai spontán demonstráció keretében szándékoztak egy 12 m hosszú “Stop LMBTQPedofília” feliratú molinót kifeszíteni a Gellért-hegyen úgy, hogy az alatta elvonuló Budapest Pride résztvevőihez eljusson annak üzenete. A rendőrség azonban “közterület lezárására” és a gyülekezési törvényre hivatkozva ezt megakadályozta, ezért a molinót végül a Szabadság híd budai hídfőnél ellendemonstráció céljából lefoglalt területen húztuk ki.
2021. augusztus
A Duo Gladii augusztusi számának középpontjában augusztus 20-a alkalmából Szent István királyunk, illetve a királyság eszménye áll. A központi témát most is számos különféle aspektusból jártuk körül. Sok más mellett terítékre került az uralkodói szakralitás, a koronázási szertartás, Szent István világi elitje és az utókor történelem-manipulálási kísérleteinek kérdésköre is. A lap ide kattintva rendelhető meg.
2021. augusztus 15.
A székesfehérvári hazafiak 1000 éves magyar szokás szerint minden év augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján ellátogatnak az egykori koronázó bazilika helyszínére, ahol Szent István királyunk földi maradványait őrizték őseink. Államalapítónk fogadalma mellett – miszerint felajánlotta Magyarországot és a Szent Koronát a Mennyei Királynőnek – teszünk hitet, és megerősítjük magunkban a Regnum Marianum, azaz Mária Országának eszményét. A rendezvényen Kónyi-Kiss Botond is felszólalt.
2021. augusztus 20-22.
A nyarat országos összetartással zárta a Vármegye. Augusztus 20-án Kónyi-Kiss Domonkos és Simon Péter elhunyt vármegyésekről emlékeztünk meg Székesfehérváron, 21-én zajlott le a vármegyés közgyűlés, ahol a vezetőség az elmúlt időszak eredményeit, tevékenységét értékelte, majd a jövőbeli tervekről történt egyeztetés. A nap során karcagi birkapörkölt elkészítésére került sor, helyben feldolgozott állatból. A vármegyés lányok saját maguk sütötte újkenyeret hoztak. Az este folyamán megtörtént az arra érdemesek eskütétele is, utána nótaest és erőpróbák következtek. Végül 22-én szentmisén vettünk részt, majd tábort bontottunk.
2021. augusztus 28.
Nyolc nemzeti szervezet összefogásával emlékeztünk a nyugat-magyarországi szabadságharc kirobbanásának 100. évfordulójára. A Farkasréti temetőben lévő emlékmű a 19 éves műegyetemistaként hősi halált halt Vámossy Tibor rongyos gárdista sírja fölött található, aki az ’56-os pesti srácokhoz hasonlóan harcolt az idegen megszállás ellen. A megemlékezésen Kónyi-Kiss Botond is felszólalt.
2021. augusztus 28.
Sikeresen lezajlott a 3. Selmeci Őrjárat Emléktúra a Selmeci-hegységben. Az eseménnyel a selmeci diákság hősiességének állított emléket a felvidéki HVIM, akik 1918-ban önként fegyvert fogtak, hogy leverjék a helyi szlovákság zendüléseit és fenntartsák a rendet a környéken. Két hősi halottról tudunk a diákok soraiból, de valószínűleg többen is életüket vesztették. Sajnos a Selmecbánya környékén lezajló eseményekről gyakorlatilag semmilyen feljegyzés nem maradt fenn, ezért is fontos felhívni a figyelmet rá.
2021. szeptember
Szeptember hónapot hagyományosan Szent Mihály havának is nevezzük, mivel a katolikus naptár szerint e hónap 29-én üljük az arkangyalok leghatalmasabbja, Szent Mihály ünnepét. Mihály arkangyal a mennyei seregek vezére, minden Isten elleni lázadás eltiprója, az Ecclesia Militans, a harcos egyház szimbóluma és a spirituális harcos archetípusa, így köreinkben is kiemelt tisztelet illeti. A Duo Gladii jelen számával Szent Mihály arkangyal szellemiségének felélesztéséhez kívánunk hozzájárulni. A lap ide kattintva rendelhető meg.
2021. szeptember 2.
A Forum Dextrum, tehát a Betyársereg, a Légió Hungária és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom közzétette közös állásfoglalását Kassai és Gulyás beszélgetése kapcsán:
“Kassai Lajosnak a lovasíjászat terén, annak magas szintű művelésében és oktatásában nyújtott évtizedes tevékenységét elismerjük és méltatjuk, azonban fontosnak tartjuk ettől elválasztani az ő közélettel kapcsolatos megnyilvánulásait. Ugyanis számos politikai és létszemléleti kérdésben nem értünk egyet vele” – írják a Forum Dextrum szervezetei. Részletesen kifejtésre kerül, hogy Kassai Lajos miben téved, illetve hogyan igazodik az LMBTQP-lobbihoz és Gulyás Márton elvárásaihoz.
2021. szeptember 4.
A HVIM a nyugat-magyarországi felkelés 100 éves jubileumán is emléktúra keretében tisztelgett a felkelő csapatok hősei előtt. Az előző évekhez mérten kimagasló létszámmal, 70 fővel – többek közt családosok kisgyermekekkel – vettünk részt a megemlékezésen. A rendezvény több megállópontot járt végig, a Károly magaslati Trianon-emlékparknál lévő Rongyos Gárda emlékműnél Barcsa-Turner Gábor mondta el megemlékező beszédét, amelyben a nosztalgiázás helyett a jelenkorban való helytállásra buzdította a hallgatóságot. Beszédét egy klasszikus Misima Yukio idézettel zárta: “Tisztelitek a hősiességet, tisztelitek a bátorságot, rendben. De nem csak azt csodáljátok-e, amire ti nem vagytok képesek?”
2021. szeptember 9.
Vádemeléssel folytatódott Barcsa-Turner Gábor LMBTQP-zászlóval kapcsolatos ügye. A szivárványos zászló elégetése egy plakáton szerepelt, mint programpont, ennek nyomán indult nyomozás közösség tagja elleni erőszak bűntettének vádjával.
2021. szeptember 10-12.
Próbaidősök és érdeklődök egész hétvégés programon vehettek részt a Balaton-felvidéken, a festői szépségű Badacsonyon. A hétvége programjai az új generáció tagjainak szólt főként, gyakorlati ismeretek, mozgalmi munka rejtelmei voltak terítéken. Fő témája a férfi-nő kapcsolatok és a tradicionális viszonyulás a szexualitáshoz, de emellett a függőségekről és könnyűdrogokról is csoportos beszélgetést tartottunk meghívott szakértőkkel. A témaválasztás a fiatalok igényeinek megfelelően történt, ugyanis a legtöbb iskolában, illetve a társadalomban profanizált, primitív, pusztán biológiai szempontok alapján tartanak a témákban előadásokat, sokszor nagyobb károkat okozva a fejekben.
2021. szeptember 15.
15 éve történt az MTV ostroma, kerekasztal beszélgetést tartott a Forum Dextrum az akkori történésekről. A rendezvényen Barcsa-Turner Gábor képviselte a Vármegyét, jelen volt a Légió Hungária részéről Incze Béla, a Betyársereget pedig Tyirityán Zsolt képviselte.
2021. szeptember 18.
A HVIM szervezésében idén kilencedik alkalommal került megrendezésre az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra, melyen a résztvevők száma ezúttal is rekordot döntött. Ezen esemény minden alkalommal egy valódi nemzeti radikális összefogást valósít meg, ugyanis kiváló ellenőrzőpontok létesítésével a nemzeti oldal szervezetei – többek közt a Farkasok – egyre színvonalasabb lehetőséget biztosítanak a túrázók számára, viszont mindeközben nem helyezik háttérbe a kegyeleti megemlékezési jelleget sem. Dicsőség a hősöknek!
2021. szeptember 25-26.
A Farkasok hétvégéje meglehetősen összetett volt, sor került elméleti oktatásra, harcászatra, életszerű közelharcra, szimulációkra. Sikerült tető alá hozniuk egy megrendezett „utcai” demonstrációt annak minden gyakorlatával együtt, kezdve az intézkedéstaktika elméleti és gyakorlati megvalósulásától a sűrű füstben tájékozódáson keresztül a reakció-ellenreakció elemzéséig. Számos közelharc-technikát gyakoroltunk, ami foglalkozásnak az újdonságát az adta, hogy felszerelésben, valós körülmények között gyakoroltunk. Az egyik nap “menüje” egy bajtárs jóvoltából helyben készített borral locsolt beefsteak volt.
2021. szeptember 29.
A HVIM nemzetbiztonsági kockázatot jelentő szervezetként szerepel a Magyar Honvédség oktatásain. Erre hivatkozva nyújtott be írásos kérdést Dúró Dóra országgyűlési képviselő. A honvédelmi miniszter, Benkő Tibor írásos válaszában nem cáfolta az állításokat, válaszában a Honvédség pártpolitikát mellőző felvételi gyakorlatát ismertette.
2021. szeptember 30.
Mi történt Posta Imrével és szektájával? Néhány gondolat Postáék tevékenységéről, mi az “UCC” nevű, joginak nevezett honlap, miért veszélyesek az ilyen tömörülések a jobboldali-hazafias közegre nézve. Zsidók és ügynökök mindenhol, üldözési mánia, észnélküli öldöklésre való nyílt felhívás gyermekek előtt. Rövid elemzést tett közzé a Vármegye.
2021. október
A Duo Gladii októberi számában a Magyarok Nagyasszonya október 8-án tartandó ünnepe alkalmával Patrona Hungariæ előtt tisztelgünk. A lapszám kiemelt témája a közelmúltban elhunyt Furkó Kálmánra való emlékezés is, akiről számos kiváló harcművész osztja meg gondolatait, saját élményeit olvasóinkkal. A lap ide kattintva rendelhető meg.
2021. október 10.
HVIM: Kommunista tempó, hogy még mindig nemzetbiztonsági kockázatként kezelnek minket! – jelent meg a Mozgalom közleménye a nemzetbiztonsági vádak ügyében. A Vármegye vezetősége elítéli azt a gyakorlatot, amely szerint jobboldali kötődésű jelentkezőket utasít vissza a Honvédség, a nemzetbiztonsági oktatásokon a kommunista időket idéző tananyagokban a Vármegye tevékenységét tekintik kockázatosnak.
2021. október 15.
A Facebooknak egy frissített, 100 oldalas listája szivárgott ki pár nappal ezelőtt az általuk veszélyesnek ítélt, így tiltott személyekről, szervezetekről és zenekarokról. A listán szerepel az Omlandinski pokret 64 županije “szélsőséges nacionalista” szervezet. Az inkompetens, felületesen tájékozott, csupán gyűlöletből cselekvő liberálisok a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat próbálták megnevezni, azonban valamilyen oknál fogva délszláv nyelvet választottak.
2021. október 16.
A Bükkben egy “ninja” gyakorlópályát látogattak meg a Farkasok tagjai a Special Mountain Base-n, hogy egy hétvégi képzés keretében próbára tegyék erőnlétüket és ügyességüket. A sok izzadtságért kárpótolta őket a pazar látvány, ami a hegy tetejéről tárult eléjük. Hogy ne fázzanak, megkoronázták napjukat egy közel 20 km-es éjszakai, hang- és fényálcázással megtett menetgyakorlattal az erdőben. Holdfénynél, lámpa nélkül, fejlesztve ezzel is tájékozódási képességeiket.
2021. október 16.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Fejér Szövetség és a Válasz – Független Civilek Fehérvárért Egyesület három éve szorgalmazza a Nemzeti Hadsereg tiszteletére emelt emlékmű helyreállítását, amit 1920 októberében állított fel Székesfehérvár és Fejér megye, ezzel is tisztelegve a román megszállóktól felszabadító Horthy Miklós vezette hadsereg előtt. Bory Jenő szobrászművész monumentális, mintegy 15 méter magas emlékműve – egykori felirata szerint – “a magyar katona halhatatlan dicsőségének” állított emléket, azonban azt 1946-ban a kommunisták ledöntötték. Az alkotás helyreállítását kezdeményező szervezetek egy tervdokumentációt adtak át Székesfehérvár önkormányzatának, amiben az emlékmű történetét, valamint a rekonstrukció lehetőségét dolgozták fel.
2021. október 22.
A Mi Magunk Vlog titkosszolgálati és egyéb politikai elemzéseket ismertető műsora nyomán Barcsa-Turner Gábor közleményben tette fel a kérdést, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen olcsó, felszínes nácizással hogy lehet még mindig doktori fokozatot szerezni? Egy, az NKE-n summa cum laude minősítésű doktori fokozatot érő disszertációban – amelyet a titkosszolgálat forrásként kezel – a bulvármédiumok szintjét idéző módon vizsgálta egy doktorandusz a HVIM tevékenységét, működését, egy lapon említve a Mozgalmat olyan szerveződésekkel, mint az Iszlám Állam vagy az Al-Kaida. Barcsa-Turner Gábor írásában megígérte, hogy felkeresi az egyetem vezetését ez ügyben.
2021. október 23.
Fáklyás felvonulás és megemlékezés 1956 hőseiről Budapesten. A Légió Hungária által szervezett rendezvényen vettek részt a HVIM tagjai. A megemlékezésen felszólalt Barcsa-Turner Gábor is, beszédében a 2006-os antikommunista szabadságharc szemszögéből vont párhuzamot az 1956-os események kapcsán tapasztalt történelemhamisítási formák közt: mind az 1956-os, mind a 2006-os harcosok története politikai árulások áldozata lett, mert szinte minden narratíva mögött egy-egy pártpolitikai érdek húzódik meg, a maga szemszögéből a maga érdeke szerint magyarázzák az eseményeket.
2021. október 23.
Felvidéken is megemlékeztek az 1956-os felkelésről és szabadságharcról Somorján. Az eseményen a HVIM felvidéki aktivistái is jelen voltak. Búss Attila felszólalásában beszélt az akkori eseményekről, és a mai korhoz fűződő kapcsolatokról. Kiemelte a legfőbb különbséget, mely felfedezhető az akkori és a mai emberek között, mely szerint, ha a szabadságharc eseményei most zajlanának, a létszemléletbeli sötétség miatt csőcseléknek neveznék őket. Legyünk méltók ’56 szellemiségéhez!
2021. október 23-24.
Jogi és aktivista képzés a Vármegyében. Komoly, de ugyanakkor jó hangulatú jogi, mozgalmár és médiaismereti képzésben részesítették a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetői a következő generáció tagjait, átadva ezzel tapasztalataikat és tudásukat a kurzussorozat első alkalmán.
2021. október 28.
A Székesfehérvári Járási Ügyészség megszüntető határozatában megállapította, hogy Barcsa-Turner Gábor nem követett el gyűlölet-bűncselekményt azzal, hogy 2019-ben egy ’56-os, zártkörű emlékező rendezvény plakátján programként szerepeltette az LMBTQP-mozgalom szivárványos zászlójának elégetését. A szivárványlobbista Háttér Társaság feljelentése alapján gyűlöletbűncselekmény miatt indult eljárás ezzel megszűnt. Azonban alább is látható, hogy az ügyet ezek után is újraindították.
2021. október 30.
Első közös konferenciáját szervezte a Pro Hungaria Sacra Egyesület és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. A Szemben az árral névre keresztelt rendezvény Székesfehérváron került megrendezésre, fő témája a modern világ válsága volt, célja pedig az volt, hogy kiutat kínáljon a szellemi és eszmei válságból. Többek között felszólalt Kónyi-Kiss Botond, a HVIM alelnöke, Simon Gábor római katolikus pap és Szász Péter hitvédő is.
2021. november
A Duo Gladii novemberi számában a Halottak napja alkalmából az élet legfontosabb kérdését, a halált járjuk körül több megközelítésben. Szóba kerül, mit gondoltak a halálról és az azt követő eseményekről a tradicionális civilizációkban, terítékre kerül a koronavírus, illetve az ókori és középkori pestisjárványok megdöbbentő története. Lapunkat ezúttal is haszonnal forgathatják majd értő olvasóink. A lap ide kattintva rendelhető meg.
2021. november 1.
Ünnepi istentisztelettel emlékeztek a reformációra a kocsi református gyülekezetben, ami után a templomkertben felavatták a II. világháború hősi halottainak emlékművét. Az új emlékmű elődjét a kocsi református gyülekezet 1975-ben állította, az akkori kommunista rendszer mindennemű megfélemlítése ellenére. A megemlékezésen a HVIM Komáromi Tagszervezete is elhelyezte koszorúját.
2021. november 15.
Útra keltek a vármegyések, hogy részt vegyenek Európa legnagyobb nacionalista rendezvényén, a lengyel Függetlenség Menetén. A több napos út során szó esett a felvidéki politikai helyzetről és a lengyel hazafiak mindennapi küzdelmeiről is. Varsó utcáin egyaránt tapasztalták a baloldali felforgatás jelenlétét és a kormányzó jobb-közép romboló munkáját.
2021. november 19.
A HVIM vezetőségéből Barcsa-Turner Gábor és Kónyi-Kiss Botond két napos interjút adott a Partizánnak, melyből egy 40 perces adás készült. A Mozgalom vezetősége számos fontos szellemi témára kitért, ugyanakkor, ahogyan Zagyva György Gyula szereplésekor is láthattuk, a baloldaliak nem értik a hierarchizált gondolkodás, a tradicionális létszemlélet lényegét.
2021. november 20-21.
A HVIM megtartotta soron következő ifjúságnevelő hétvégéjét a fiatal próbaidősök és jelentkezők számára. A Vármegye tervszerűen és komoly rendszerben foglalkozik az ifjúság fejlődésével.
2021. november 24.
Nagy aggodalommal figyeljük Mark Zuckerberg legújabb tervét, ami szerint még jobban összemosná a digitális világot a valósággal olyan virtuális „valóság” létrehozásával, ami még kiszolgáltatottabbá tenné az emberiséget a techóriásnak. Ha megvalósul a Metaverzum, akkor nemcsak a magánéletünk, hanem az emberi létünk alapjai kerülnek veszélybe. Ezt fejtegette a HVIM közleményében.
2021. november 26-28.
A harcosok útját sok más erény mellett a folyamatos önfejlesztés jellemzi. Éppen ezért a Farkasok – a tökéletesség igényével – nem restek a már sokszor unalomig gyakorolt harci eljárásokat csiszolni, fejleszteni. Hétvégéjükön meglátogatta őket egy másik, hozzájuk hasonló baráti társaság, ezért újabb szempontok alapján sikerült megvizsgálniuk egy-egy adott harci szituációt, helyzetet. A tantermi foglalkozást a terepen való gyakorlás követte, melynek során újabb ismeretekkel lettek gazdagabbak.
2021. november 28.
A HVIM nemrég kezdődött jogi és aktivista képzése folytatódott. Ezen programot nemcsak próbaidősöknek, jelentkezőknek, hanem az egész tagságnak tartották, hogy a technikai-gyakorlati tudásukat növeljék. A szakmai előadások, foglalkozások mellett jó alkalom volt a hétvége a bajtársi kötelékek erősítésére is.
2021. december
A Duo Gladii első lapszámának megjelenése óta immáron eltelt egy év. Az új, karácsonyi számmal kezdődő évfolyamhoz kötődően több újdonság is bevezetésre kerül. A lap ide kattintva rendelhető meg.
2021. december 12.
Idén is nagy sikerrel zárult a HVIM Vármegyés Gyerekkarácsonya. A szokásos betlehemezés mellett a szervezők idén új dolgokkal is készültek a gyerekeknek, akik láthatóan élvezték a nekik szervezett eseményt.
2021. december 13.
Az új évfolyam számos újdonságot hozott a Duo Gladii életében. Mostantól kéthavi rendszerességgel, de bővített tartalommal jelenünk meg. A megrendelés minden eddiginél egyszerűbbé vált, csak néhány kattintás az új honlapunkon. A féléves és éves előfizetésekre pedig kedvezményt biztosítunk!
2021. december 14.
Az LMBTQP szervezetek sorozatosan minden évben az adventi és karácsonyi időszakot kívánják felhasználni saját veszett ideológiájuk terjesztésére, mellyel megszentségtelenítik a karácsonyi ünnepkört. A HVIM idén sem hagyta szó nélkül a provokációt. Örvendetes volna, ha a vármegyések példáját többen követnék ötletes átírásokkal, kreatív megoldásokkal szervezetektől függetlenül is, és minden ilyen provokációra megfelelő válasz születne! Egy akcióvideóval is jelentkeztünk, ahol a metróban kihelyezett reklámfelületeken is bemutatjuk, hogyan kell helyesen eljárni, ha devianciát népszerűsítő hirdetést látunk.
2021. december 20.
Barcsa-Turner Gábort immáron több mint két éve vegzálják a hatóságok egy zártkörű rendezvényre meghirdetett LMBTQP zászló elégetésének a szándéka miatt. Az ügyet bő két hónappal ezelőtt megszüntető határozattal másodjára is lezárták, ugyanis megállapították, hogy nem történt bűncselekmény. Most azonban felsőbb utasításra imételten újraindították.
2021. december 22.
A HVIM számára nem volt sem meglepő, sem megdöbbentő, hogy a velük készült interjú miatt korlátozta a Facebook a Partizán Médiát a felületén. A Mozgalom közleménnyel reagált az ügyre.
2021. december 29-31
Évzáró összetartást és közgyűlést szervezett Mozgalmunk, ugyanis immáron hagyománnyá vált, hogy az év lezárását is bajtársaink közegében töltjük. Idén a közösségi hangulat fokozására egy disznóvágást is szerveztünk.
Az év folyamán számos adással jelentkeztek a Mi Magunk és az Egy vármegyés lány vlogok is. A teljesség igénye nélkül a következőkről esett szó a Mi Magunk Vlogban: Posta Imrétől a hiteles “gyurcsányozásig”; kielemezték az Elk*rtuk című filmet; a Partizán műsorában tett interjúk is megtárgyalásra kerültek; és az Egy vármegyés lány vlogban: készített interjút Sziva Balázzsal, Tyirityán Zsolttal, Nicolas de Lamberterievel; sor került egy jobboldali főzőműsorra; bemutatta, mit is jelent neki a Vármegye. Az összes videó a Mi Magunk YouTube csatornáján érhető el.
(Szent Korona Rádió)