Bőnyi évforduló – mai napig várunk az igazság feltárására

Pontosan öt évvel ezelőtt, 2016. október 26-án történt a bőnyi lövöldözés, melynek során a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetőjénél tartott házkutatás során egy nyomozó életét vesztette. A gyilkos lövés leadójaként mind a hatóságok, mind a média azonnal Győrkös Istvánt nevesítette – ami egyébként ítélet nélkül teljesen jogszerűtlen.

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!

Annak ellenére, hogy azóta számos kérdőjel merült fel az ügyben. Kezdve azzal, hogy már az első híradások félrevezetőek voltak, miszerint a rendőröknek kopogtatni sem volt idejük, mert Győrkös egyből tüzet nyitott. Ehhez képest, mint később kiderült, a lövésekre többszöri beszélgetés után, már a házban került sor. Sőt, a tanúvallomások fényében egyáltalán nem biztos már az sem, hogy Győrkös lőtt először.

A helyiségben tartózkodó két rendőrnyomozó egybehangzó, később visszavont első vallomása szerint egyikük több lövést adott le teljesen vakon, a fal síkja mögé húzódva, kezét a helyiségbe betartva. Vallomása szerint reméli, hogy nem találta el a felettesét, és ha eltalálta, nem az övé a gyilkos lövés…

Hiteles eljárásban már az is perdöntő lenne, hogy az egyébként fal síkja mellett néhány centiméterre elhúzó, azt szó szerint súroló „gyilkos lövedéken” nincs DNS maradvány. A genetikai szakértő válasza arra a kérdésre, ez hogyan lehetséges: ez a lövedék nem érint emberi testhez! Ellenben az egyik rendőri lövedéken „vérgyanús szennyeződés” látható. Az eljárás során azonban az volt a KONCEPCIÓ, hogy Győrkös volt a gyilkos, a többi lövedéket ilyen szempontból nem is vizsgálták. A védelem többszöri és határozott kérése ellenére sem!

Nem született megnyugtató válasz a hiányzó bizonyítékok (rendőri lövedékek tűntek el), utólag megváltoztatott helyszín (lövésnyomokat tartalmazó kitört üvegkazetta), elhallgatott bizonyítékok (TEK-es tárgyalás hangfelvétele) adta kérdések halmazára sem. Gyakorlatilag a védelem minden indítványát lesöpörték, a másodfokú eljárásban még a bizonyított tényállást is – többek között a DNS kétségtelen hiányát! – megkérdőjelezte az eljáró bíró.

Bár Győrkös István másodfokon is életfogytiglani fegyházbüntetést kapott, az ügy nem zárult le, készülnek a beadványok a magasabb fórumok felé. Az ismertetett kérdőjelekkel a jelenlegi ítélet tarthatatlan.

Közben elkészült az ügyet ismertető könyv is, személyesen Győrkös István tollából. A kiadványról hamarosan közlünk egy ismertetőt!

(Szent Korona Rádió)

Öngyilkosságba akarják hajszolni Győrkös Istvánt?!

Ami kimaradt a hírekből: Bizonyítékok Győrkös ártatlanságáról VIDEÓ