Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Mindszenty József – Harcolva a kommunizmus ellen, üldözve még az egyház által is

Ezen napon kényszerült 50 évvel ezelőtt emigrációba hazánk utolsó hercegprímása, a sátáni kommunizmus ellen mindvégig harciasan kiálló Mindszenty József. Személyét az akkori modernizálódó vatikáni katolikus korszellem miatt nem övezte az a dicsőség, amit megérdemelt volna, sőt az egyházi vezetés néhol még nagyobb sebeket is ejtett rajta, mint az istentelen magyar rezsim. Bár életének utolsó évei […]

Ez a hőn áhított nyugat: transznemű képviselő lesz a Bundestagban

Fontos megfigyelésekre erősít rá a német parlamentbe beválasztott magát transzneműnek nevező képviselő, ugyanis a zöld párt színeiből került ki. Ezen pártok, melyek általánosságban a környezetvédelemmel kellene, hogy foglalkozzanak, szinte minden országban a szélsőséges deviánsok gyűjtőpártjává válnak, majd azokat minél előbb parlamenti helyekhez juttatják. Ennek lehetünk most tanúi Németországban is.

Mozivászonra vitt történelemhamisítás: A Természetes fény című filmről

Közel két hete mutatták be a hazai mozik a Természetes fény című filmet, mely Závada Pál azonos című regényének részletéből készült. A történet szerint a front mögött tevékenykedő partizánok felkutatása kegyetlenkedésekbe csap át a magyar honvédek részéről, melynek elszenvedői a helyi lakosok. Csarnai Márk történész gondolatai alább.