Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Terroristák helyett gyermekeket végzett ki az USA

Még augusztus végén vitt végbe dróntámadást az USA egy Afganisztán fővárosában, Kabulban tartózkodó célpontra, akiről úgy hitték, hogy kapcsolatban áll az ISIS-szel. Az információk hamisnak bizonyultak, viszont a támadás során 7 gyermeket és 3 civil felnőttet kivégeztek. 

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!

Zemari Ahmadiról azt feltételezték, hogy kapcsolatban áll az Iszlám Állammal, ennek ürügyén likvidálni kívánták, ugyanakkor, mint később beismerték, az információk tévesek voltak, a férfinek nem voltak ilyesfajta kapcsolatai. Pénteken a Pentagon majd’ egy hónappal az eset után ezen információt meg is erősítette. A támadásban 7 gyermek vesztette életét, az amerikai elnök, Joe Biden azonban azóta sem nyilatkozott ezen ügyben, bocsánatát és részvétét a családok felé nem fejezte ki.

Az elnököt az újságírók immár kétszer kívánták szóra bírni a tragédiával kapcsolatban, ugyanakkor ő szó nélkül elsétált a kamerák előtt. A Fehér Ház szóvivője sem válaszolt hétfőn azon kérdésekre, melyek azzal kapcsolatban irányultak felé, hogy foganatosítanak-e valamilyen retorziót a tévedés főbűnöseivel szemben. Ő már kijelentette, hogy nyilvánvaló tragédia történt, de sajnálatát nem fejezte ki.

(888.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Az Iszlám Állam ellen harcoló félkatonai szervezetet bombázott le az USA

Az USA ismét megmutatta – a bűnelkövető bevándorlókat védik a demokraták a Fehér Házban

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.

Telegram-posztjaink (2026.09.17.)

Nyilvánosságra hozták a 2006-os őszi kormányülések eddig titkos jegyzőkönyveit; a német kórházak egy esetleges NATO–orosz háborúra készülnek; Zelenszkij felkerült a világ 50 legbefolyásosabb zsidójának listájára

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 18.

11 év után visszatért Erdélybe a HVIM

11 év után újra Erdélyben a HVIM – interjú az úz-völgyi csata utolsó élő veteránjával

Tizenegy évnyi tiltás és koncepciós eljárás és hosszas vegzatúra után ...

64

2026. 09. 17.