Újabb templom elleni atrocitás hazánkban – Cigány fosztotta ki a perselyt

Vannak, akiknek semmi se szent. Mily sötét lelkület kell ahhoz, hogy valaki egy templomot kifosszon…
Nyugaton sincs minden veszve! Szászok kergettek szét egy LMBTQP felvonulást

Nyugaton szinte már általánosságnak vehetjük, hogy a deviáns személyek többletjogokkal rendelkeznek a normálisokkal szemben. A gender őrület – mint minden más forradalmi deviáció – leginkább a nagyvárosokra jellemző, a kisvárosok és a vidék lakói továbbra is kitartanak hagyományos értékeik mellett. Ezt tanúsítják a napokban Németországban történtek is.
A Mi Hazánk Mozgalom már a választások előtt elkezdte megvalósítani a programját

Soha, egyetlen párt sem mutatta még be a programját úgy, ahogy most a Mi Hazánk tette, amikor augusztus 21-én bemutattuk a Virradat Programot. Nem csupán beszéltünk róla, s nem azt ígértük, hogy majd megvalósítjuk, ha ránk szavaznak, hanem kis lépésekkel ugyan, de már elkezdtük megvalósítani – olvashatjuk TL legújabb videójának leírásában.