Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

„A falutok is égni fog!” – soviniszta felvonulást tartottak a cionista terrorállamban

Június 15-én tartották meg Izraelben a „Zászlós felvonulás” elnevezésű szélsőségesen soviniszta rendezvényt. Az ott történtek is jól bizonyítják, hogy míg Izrael a világ előtt áldozati bárányként szerepelteti magát, addig a terrorállam képviselői fejtik ki a legnagyobb gyűlöletet a világon, tekintet nélkül arra, hogy muszlimot vagy keresztényt támadnak. 

Valódi közösségben eltöltött nyári szünet?
Hagyományőrzés és a tradíciók ápolása?
Akkor Vármegyés Ifjúsági- és Gyerektábor!

Már csak pár hely maradt.

A felvonulás Jeruzsálemen keresztül haladt, érintve a palesztinok lakta óvárosi részt is. A közel 5000 fős tömeg vonulása közben a következő rigmusokat saknadálta:

  • „Halál az arabokra!”, majd ezt felváltotta a „Marokkó és Szaúd-Arábia mellettünk áll!”
  • „Hamarosan eljön a második Nakba is! Menekülttáborban végzitek majd.” – ezzel az első palesztin-izraeli háború után bekövetkező események megismétlődhetőségére utalnak, ugyanis 1948-ban több, mint 700.000 palesztin kényszerült menekülttáborokba való vonulásra az izraeliek brutalitása miatt.
  • „A vallásotok hulladék!” – ha eddig más nem is, ez kénytelenül felháboríthat bennünket, európaiakat, ugyanis a palesztinok nagy százaléka keresztény felekezetekhez, főleg katolikushoz és az ortodoxiához tartoznak.
  • „A halott arab a jó arab!” – Arab szövetségeseik a korábban említett Marokkó és Szaúd-Arábia minden bizonnyal örömmel fogadta a jókívánságokat.
  • „Az arabok k*rvák ivadékai!”
  • „Takarodjatok innen! Dögöljetek meg!”
  • „A falutok is égni fog!”

A felvételen az is jól látszik, ahogyan egy katolikus palesztin rózsafűzérével a kezében segítséget kér az egyik izraeli rendőrtől, mivel a felvonulók megtámadták. Erre a rendőr segítségnyújtás helyett erőszakot alkalmazva kivezeti a kamerák látószögéből.

A demostrációs jellegű felvonulás alatt minimum 17 palesztin szenvedett sérülést a cionisták támadásaitól. Az állami szintű sovinizmust az is jól mutatja, hogy nagy mennyiségben voltak jelen gyermekek is, ezáltal az őslakos palesztinok elleni gyűlöletet már kiskoruktól belenevelik a zsidókba.

(Quds News Network nyomán Szent Korona Rádió)

https://szentkoronaradio.com/blog/2021/06/02/szijjarto-ismetelten-vedelmebe-vette-az-agresszor-izraelt-tovabba-magyarorszag-ovohelyeket-is-epit-szamukra/

https://szentkoronaradio.com/blog/2021/05/03/zsido-keresztenyseg-avagy-amikor-izraeli-rendorok-tamadnak-a-husveti-szertartasra-tarto-keresztenyekre/

https://szentkoronaradio.com/blog/2021/04/02/izrael-nem-hajlando-visszaadni-a-vatikannak-a-jogtalanul-tulajdonaban-lavo-utolso-vacsora-termet/

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.