Erős szavakat zúdít ránk ezen alkalommal dr. Tóth Tihamér. Dióhéjban: akinek nincs jelleme, az nem ember többé. A püspök jelentős feladatának tartotta, hogy korának elkanászodó ifjaiból Krisztus igaz követőit faragja. Vezessenek az ő szavai minket is utunkon.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!
Nincs szó, melynek varázsa annyira megbűvölné a fiatalságot, mint a szabadság szava.
Az ifjak szabadságvágyának nem lehet az a célja, hogy a tíz-percek alatt mint csapjanak minél nagyobb lármát, s hogy bújjanak ki a fegyelmi szabályok alól. A szabadságvágy célja csak az lehet, hogy küzdeni tudjanak minden ellen, ami ideális kifejlődésüknek útjában áll. (…) Szabadságvágyad lelki fejlődésed lehetőségét hivatott biztosítani. Tehát nem szabad minden szabály és megkötöttség ellen küzdened (ez szabadosság, féktelenség lenne), hanem csak az olyan szenvedélyek, hajlamok, akadályok ellen, melyek jellemed fejlődésének útjában állnak.
A katolikus nevelés ideálja a testileg-lelkileg egyaránt harmonikusan fejlődő ifjú. Előttünk a test éppúgy szent, mint a lélek. Hiszen valljuk, hogy a Teremtőtől azért kaptuk, hogy segítségünkre legyen örök célunk elérésében. Valljuk, hogy az emberi testet maga az Isten Fia szentelte meg, mikor emberi testet vett magára. S hisszük, hogy egykor a test is részesévé válik örök életünknek.
Íme, a kereszténység nem «ördögit», nem «bűnöst» lát a testben. És nem célja a test tönkretevése, vagy gyengítése. Törekvése a testet engedelmes munkássá tenni az örök célok szolgálatára. A vallás parancsai szigorúan kötnek ugyan, de mégsem akadályai szabadságodnak, hanem lelked magasba törésének biztosítékai, elősegítői. Karóhoz kötjük a szőlővesszőt is, de nem azért, hogy szabadságában akadályozzuk, hanem hogy egyenes növését biztosítsuk.
Minden erény alapja az önuralom. Mihelyt valaki ösztönös szenvedélyeinek szolgája, abban a pillanatban elveszti erkölcsi életének főbiztosítékát: a parancsolást önmaga felett. Akit az érzéki vágyak ellenállás nélkül ragadnak, dobálnak, az nemcsak nem jellemes ifjú, de nem is ember többé. Az ember fogalmában benne van a parancsolás, az ellenállni tudás a test jogtalan követeléseivel, féktelen kitöréseivel szemben. Megdöbbenve tapasztaljuk az életben, hogy (…) felnőtt emberek mennyire az első pillanatok benyomása alatt cselekszenek, mily hihetetlenül gyenge az önfegyelmezettségük, amely rásegítené őket előbb annak megfontolására, hogy tettük helyes-e, jogos-e, célszerű-e s mi lesz annak következménye. A sértett hiúság és harag, az érzékiség és gőg stb. pillanatnyi hullámai hajtják, ragadjak őket oly tettekre, amelyeket elkövetésük után öt percre már igazán bánnak. A bűnök óriás nagy hányada elmaradna a világból, ha az emberek egyetlen erényt jól megtanulnának: parancsolni tudni önmaguknak.
Crates pogány bölcselőt egy ízben úgy arcul ütötte Nicodromus festő, hogy egész arca feldagadt. Tudod, hogy állott bosszút Crates? “Visszaütötte!” – gondolod. Dehogy! Dagadt arcára e felírást illesztette: “Nicodromus tette!” A festőről az egész város látta így, mily gyönge lélek, mily hamar elragadja az indulat.
Azt mondják, hogy a mai emberek rettenetesen anyagias gondolkozásúak. Szomorú tény, bizony így van. És még ezek a sárhoz-ragadt világfelfogású emberek is mélységes hódolattal adóznak annak az embernek, akiben a szellem diadalt arat az anyag felett.
A lélek minden ifjúban szállana felfelé; de – sajnos – a kétkedő ész homokzátonyain, erkölcsi szirteken, a szenvedélyek hálójában sok ifjúban vergődve fogva marad. (…) Vigyázz, hogy a te emelkedő lelked is fogva ne maradjon a szenvedélyek karmaiban és a rendezetlen ösztönös erők irdatlan rengetegében!
(Szent Korona Rádió)
Veszprém püspöke a Horthy-korszakból: Milyen egy jellemes ifjú? (1. rész)