szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Elévülhetetlen emberiesség elleni bűncselekmény: a román komcsik ezrével szervezték be a gyerekeket is

A katonai ügyészségtől kért bűnvádi kivizsgálást Romániában a Securitate, a volt kommunista titkosszolgálat levéltárát tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) a kiskorúakat beszervező, az egykori Securitaténál, illetve a korabeli rendőrségnél dolgozó volt tisztek ügyében – közölte az átvilágítási testület. Elévülhetetlen emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el azok a szekusok és milicisták, akik több ezer 18 év alatti diákot kényszerítettek rá, hogy a környezetükről jelentsenek.

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!

Sokakat érintő, rendszerszintű visszaélésekről van szó, amelyeket olyan állami szervek követtek el, amelyeknek törvényi kötelességük lett volna az alkotmány és a polgári jogok védelme. Csendes László, a CNSAS tagja és egykori elnöke a magyar közmédiának nyilatkozva elmondta: nem minden megyéből kerültek elő az iratok, de így is már több száz, kiskorúakat beszervező szekust azonosítottak, áldozataik száma pedig több ezerre, akár tízezres nagyságrendűre becsülhető.

Az akkor beszervezett gyermekek ma 40-50 éves, adott esetben felelős pozíciót betöltő felnőttek.

Tizenéves gyerekeket szülői jóváhagyás nélkül nem hogy beszervezni, de kihallgatni sem lett volna szabad, ez akkor is törvénytelen és alkotmánysértő volt, a megfélemlített gyerekek tehát egyértelműen áldozatok voltak.

Sok olyan eset is van, amikor a Securitatéval felnőtt korukban együttműködő besúgókról derült ki, hogy már gyermekkorukban beszervezték őket. A katonai ügyészségnek nemcsak az egyes szekusok büntetőjogi felelősségét kellene kivizsgálni, hanem arra is fényt kellene deríteni, hogy honnan indult, ki a felelős azért, hogy Romániában évtizedeken keresztül gyermekeket kényszerítettek besúgásra a kommunizmus idején – számolt be az MTI.

(Index)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55