Cikksorozatunkban dr. Tóth Tihamérnek, Veszprém egykori püspökének tanítványaihoz írt munkájából idézünk. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyennek is kell lennie egy valódi jellemmel bíró keresztény embernek. A sorozat első része ide kattintva érhető el.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!
Ki a jellemes ifjú?
Mi a jellem? Mit gondolunk, mikor valakire azt mondjuk: ez jellemes ifjú? Jellem alatt értjük az ember akaratának állhatatosságát a jó irányában, jellemes ifjú pedig az, akinek nemes elvei vannak s azokból nem enged akkor sem, mikor a hű kitartás áldozatokba kerül is. Viszont ingadozó megbízhatatlan, gyönge jellemű, vagy – erősebb fokban – jellemtelen az, aki elveit, jobb belátása ellenére, a körülmények, a társaság, barátok stb. szerint változtatja s azonnal hűtlenné válik eszményeihez, mihelyt azokért bármit is el kellene viselnie.
Ebből már azt is láthatod, miben áll a jellem nevelése. Elsősorban is nemes eszményeket, elveket szerezni; azután pedig állandó gyakorlattal hozzászoktatni magunkat ahhoz, hogy az élet bárminő helyzetében nemes eszményeink szerint cselekedjünk is. Akinek elvei nincsenek, annak egész erkölcsi élete úgy hányódik, mint nádszál a viharban. Ma így cselekszik, holnap úgy. Először tehát szilárd elveket alakítani magunkban, azután pedig erőt szerezni, hogy amit helyesnek ismertünk fel, azt mindig követni is tudjuk.
Az első feladat tehát, hogy helyes elveket alakíts ki magadban. Mi a helyes elv pl. a tanulásnál? „Kitartóan, szorgalommal kell tanulnom, mert Isten elvárja, hogy a nekem adott képességeket kiműveljem magamban.” Mi a helyes elv társaimmal szemben? „Amit akarok, hogy nekem cselekedjenek, én is cselekedjem másnak.” És így tovább. Mindenben legyen helyes elved.
A második – nehezebb – feladat pedig a helyes elveket követni is, vagyis magadat a jellemes életre nevelni.
A jellemet nem adják ingyen, azért bizony éveken és évtizedeken keresztül folytatott alapos munkával kell megszolgálni. A környezet hatása, örökölt jó vagy rossz tulajdonságok befolyásolhatják ugyan jellemedet, de végső fokon az mégis csak a te személyes műved, a te önnevelési munkád eredménye. Az ember kétféle nevelést kap: az egyiket szülei s az iskola, a másikat – s ez a fontosabb – saját magunk önnevelési munkája adja.
Tudod, mi a nevelés? Az ember akaratának oly irányú befolyásolása, hogy minden helyzetben biztosan s örömmel szánja el magát a jó követésére.
Tudod, mi a jellem? A szilárd alapelvek után induló, mindig következetes cselekvési mód, az akarat állandósága az igaznak felismert eszmény szolgálatában, a nemes életfelfogás szolgálatába szegődött lélek kitartó állhatatossága.
Nos, láthatod, hogy a jellemnevelésnél nem annyira a helyes életelv kialakítása a nehéz (hiszen ez még csak könnyen menne!), hanem annak követése árkon bokron át. „Nekem ez elvem és emellett kitartok – kerül, amibe kerül!” És mert bizony sok áldozatba kerül, azért oly kevés köztünk a jellemes ember.
Hiszen „mindig hűnek maradni elveinkhez”, „mindig kitartani az igazság mellett” stb. – ki ne lelkesednék ilyen gondolatokért? Csak olyan nehéz ne volna tettre váltani ezeket a gondolatokat! Csak a társaság, a barátok, a divat, no meg saját kedves kényelmes „Én”-em ezernyi ellenkező befolyása miatt oly könnyen füstbe ne mennének ezek a tervek!
Neveld magadat!
Lelkedben kifaragni azt a fenséges képet, melyet Isten kigondolt rólad, – ezt a magasztos munkát nevezzük önnevelésnek. Ezt a munkát mindenki csak önmaga végezheti el, – senki más helyette. Más csak tanácsokat adhat, a helyes útra rámutathat, de végtére is magadnak kell a vágyat érezned, hogy kidolgozd magadban a remek képet, melyet Isten lelkedbe elrejtett. Magadnak kell vágynod, hogy nemessé légy, erőssé, tisztalelkűvé. Ismerned kell, milyen a lelked, mi káros benne, mi hiányzik belőle. Magadnak kell a léleknevelés munkájához látnod és jól tudnod, hogy a siker bizony sok önmegtagadásba, erőfeszítésbe, önlegyőzésbe kerül. Sokszor kell megtagadnod magadtól olyasmit, ami pedig jól esnék, sokszor tenned olyasmit, ami nincs ínyedre és kitartani összeszorított ajakkal, dacoló homlokkal akkor is, mikor egy-egy jó szándékod ismételten s ismételten meghiúsul.
Jellemed, egész életed kialakulása ilyen apró munkán fordul meg. „Vess el egy gondolatot s vágyat aratsz nyomán, vess el egy vágyat s tettet aratsz, vesd el a tettet s szokást aratsz, vesd el a szokást s jellemet aratsz, vesd el a jellemet s sorsodat aratod belőle.” Íme, apró gondolatokból s tettekből szövődik életsorsod!
„Élted minden órájában tisztelettel s szeretettel fordítsd az erény felé tekintetedet, soha ne mulassz el egy alkalmat is, melyben jót tehetsz s ha e tett némelykor pillanatnyi hasznoddal s kívánságoddal ellenkeznék is, szoktasd akaratodat, hogy rajtok győzedelmeskedjék, (…) így fogsz olyan jellemre szert tenni, hogy egykor nagyot is művelj, korodra s a jövendőre munkálj és társaid körében tisztelet és szeretet jelenségei közt említtessél meg.” (Kölcsey F.)
De az embernek bele kell nevelnie akaratát Isten akaratába is. Nincs fönségesebb jellemiskola, mint mikor igazi átérzéssel elmondhatjuk: „Uram, ne az én akaratom legyen, hanem a tied!” Nincs annál értékesebb önnevelés, mint ha tetteink, szavunk, gondolatunk után minél gyakrabban feladjuk magunknak a kérdést: „Uram, ez tényleg a te akaratod is volt, amit tettem, szóltam? Te is így akartad volna?”
(Szent Korona Rádió)
Veszprém püspöke a Horthy-korszakból: Milyen egy jellemes ifjú? (1. rész)
