Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Budaházy Györgyöt kitiltotta Kövér a Képviselői Irodaházból

A Mi Hazánk elnökségi ülésére volt hivatalostöbbek között Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a nemzet jogvédője és Budaházy György hazafi harcos. Ám általános megdöbbenésre Budaházy Györgyöt nem engedték be a Képviselői Irodaházba, mely helyszínéül szolgált a tanácskozásnak – értesült a Magyar Jelen.

– Le volt adva előre a nevünk. Megérkeztünk, be is engedtek minket rendben. Az aulában várakoztunk, hogy lejöjjenek értünk, ugyanis kicsit korábban értünk oda. Majd tíz perc múltán odajött hozzánk egy őr, abból a szolgálatból, akik korábban beengedtek, hogy elnézést kérnek, de valami hibát követtek el – fogalmazott Budaházy.

– Majd az őr elmondta, hogy rajta vagyok a kitiltottak listáján. Mindezt úgy, hogy előtte beengedtek! Tehát ha ki vagyok tiltva, akkor nem értem, hogyan engedtek be előtte mégis? Már ez furcsa! Talán csak nem valaki észrevett és szólt érte, hogy én ott vagyok? Elképesztő ez! Egyébként meg botrány, hogy 2021-ben én vagyok kitiltva

– folytatta.

Mindezek után Budaházy-t megkérték, hogy fáradjon a beléptető kapun kívül az előtérbe. Arra kérték, ott várakozzon, míg ők utánanéznek a dolgoknak. Pár perc múlva visszatértek, és közölték vele, egy régebbi, Kövér László által jegyzett házelnöki rendelet alapján nem léphet be az épületbe.

– Fel voltunk háborodva, Gaudi-Nagy Tamás rögvest telefonált az irodaház beléptetési ügyeivel foglalkozó titkárságára, de ott sem tudtak érdemi információval szolgálni, úgyhogy felhívta Kövér László titkárságát, ott mondták el, hogy 2017 november 28-i döntés alapján vagyok kitiltva, de az nem derült ki, hogy kizárólag én vagyok érintett ebben vagy mások is – foglalta össze.

Megtudták azt is, hogy határozatlan időre szól a kitiltás. Budaházy teljesen értetlenül áll az események előtt, akkoriban semmilyen ügye nem volt.

– Egyetlen ügyem van, ami még a Gyurcsány-rezsim idejéig nyúlik vissza, de hogy ez a mai rendszer számára ok arra, hogy ne engedjenek be, holott mindenféle hazaáruló ott ki-be járkál, az felháborító

– folytatta. Lapunkkal megosztotta, hogy nem hagyják annyiban az ügyet, írni fognak Kövér László házelnöknek.

– Felháborítónak tartom, hogy a képviselői munkám gyakorlásában korlátoznak a házelnök döntése alapján, a képviselőknek elvileg egyenlő a mandátuma, illetve a törvényben benne van, hogy biztosítják a munkavégzés körülményeit, a Képviselő Irodaházban és a Parlament épületében, de úgy tűnik, hogy ez a nemzeti radikális képviselőkre nem vonatkozik

– nyilatkozta Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, kinek meghívott vendége volt Budaházy György.

– Bezzeg a baloldaliaknak folyamatosan meg akar felelni a jelenlegi fideszes rezsim is, a mai napig ott van Kádár János képe a Képviselői Irodaházban, és szabadon jár-kel Gyurcsány Ferenc, közben Budaházy György belépési jogát korlátozza – foglalta össze a Mi Hazánk politikusa.

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.