Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Ismételten civileket bombázott Izrael

A közel-keleti cionista zsidó állam ismételten agresszorként lépett fel szomszédja, Szíria ellen. A támadás nem csak katonai objektumokra irányult. 

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!

Január 22-én Libanonból kiindítva, így annak légterét megsértve hajtott végre Izrael rakétatámadást több Szíriai célpont ellen. A szíriai hadsereg szerint a libanoni Tarablus város légteréből érkező izraeli rakéták többségét még a levegőben megsemmisítették.

A támadások civil áldozatokkal is jártak. Egy négy tagú család mindegyik tagját meggyilkolta Izrael, továbbá több polgári személy is súlyos sebesüléseket szenvedett.

A Szíriai Arab Hírügynökség így számolt be:

“Az izraeli légi agresszió egy család, két szülő és két gyermek életét oltotta ki, valamint négy másikat megsebesített. A család házán kívül másik három otthon semmisült meg Hama város nyugati részén.”

Két kérdést tehetünk már csak fel lezárásként. Miért támogatják még midig a demokráciát és emberi jogokat hirdető országok a nyíltan soviniszta és elnyomó Izraelt? Mikor lépnek fel a muszlim országok egységesen a Közel-Kelet gennyedző sebe ellen, hogy azt végleg elpusztítsák?

(Orientalista,hu nyomán Szent Korona Rádió)

Karácsony napján gyermekkórházat bombázott Izrael

https://szentkoronaradio.com/blog/2021/01/23/katonai-szovetseg-letrehozasan-dolgozik-iran-izraellel-es-a-nato-val-szemben/

https://szentkoronaradio.com/blog/2020/11/26/izraeli-brutalitas-mentoautoban-vertek-izraeli-katonak-egy-palesztin-sebesultet-video/

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.