Nekünk Pozsony kell

Számos kritika látott már napvilágot a legalább is kérdéses színvonalú, A pozsonyi csata címet viselő ismeretterjesztőnek szánt animációs film kapcsán. Ezek egy része politikai, más része teljesen jogos szakmai szempontok alapján vette tűz alá az alkotást. Alább a Mandiner hasábjain megjelent, eleddig a témában a nagy nyilvánosság előtt meg nem nyilatkozott nézőpontot – ti. az autentikus hagyományőrzőkét – bemutató kiváló írást teszünk közzé, mely nem csak kritikával él, hanem körvonalazza is a jövőben hasonló terveket szövögető filmesek feladatait.

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!

Hálátlan feladat időben megkésett véleménycikket írni, és jogosan merül fel az Olvasóban a kérdés, hogy az elmúlt időszak kritikaözöne után mi újat mondhatunk még a Magyarságkutató Intézet égisze alatt bemutatott, A pozsonyi csata címet viselő színvonaltalan animációs film kapcsán? Jelen cikkünket talán helyesebb állásfoglalásnak nevezni, amellyel írásban is igyekszünk leszögezni és bemutatni véleményünket ezen mű kapcsán. Szükségessé teszi ezt a producer, a rendező, és az MKI munkatársainak témában elhangzott nyilatkozatai mellett saját lekiismeretünk is.

NÉZŐPONT, AVAGY A SZERZŐI HÁTTÉR

Az írás szerzői elsősorban a 10. századi, történelmi igényességre törekvő, katonai hagyományőrzés és rekonstrukciós mozgalom nézőpontját képviselik. Pontosan ez a tevékenységi kör az, amely az utóbbi tíz évben kitűnő példát szolgáltatott arra, hogy a nem történész/régész végzettségű érdeklődők is képesek megfelelő szakirodalmi tájékozódással, a szakmával együttműködve komoly eredményekkel kiegészíteni a tudományos kutatást.

Maga a pozsonyi csata meglátásunk szerint egy nagyon jó és hálás téma, mely megérdemli a figyelmet.
A korai magyar történelem egyik jó eséllyel sorsfordító, de mindenképpen meghatározó eseménye volt és győztes, igazán nagy, a korszakban tömegeket megmozgató csatáink, stratégiai győzelmeink közé sorolható. Annak, aki ehhez a témához nyúl, emiatt erkölcsi és józan észből fakadó kötelessége, hogy amit alkot, az az ismert és valószínűsíthető tényekre alapuljon, s ne fikciókra.
Mi ezt a filmet hagyományőrző szempontból, jobbító szándékkal vizsgáljuk meg. Tudjuk, hogy egy hasonló és hiteles animációs film többnyire sokkal nagyobb anyagi keretekből készül, készülhet el. Nem vitatjuk az alkotók jó és nemes szándékát sem, de e film sajnos nagyon rosszul sült el. Egy ilyen mű akkor is számos jó és rosszindulatú, több esetben politikai indíttatásból is fakadó kritikát kapott volna, ha történetesen nagyon jó alkotás lett volna. Nem szeretnénk azon kritikusok sorába állni, akik a témát, a magyarságot és annak dicsőséges fejezeteit is elvitató és megtagadó indíttatásból ragadtak tollat, de ki kell jelentenünk, hogy sajnos ez a film sok tekintetben rossz lett. Erényei mellett jól érzékelhetőek a tárgyi tévedések, készítési elégtelenségek, más véleményt figyelembe nem vevő alkotói prekoncepciók. Csak az egyik legfontosabb negatív példát kiragadva:
a film mintegy két és fél évezred anakronisztikus tárgyi és állatvilágát igyekszik egybesűríteni. 
Nem lehet szkíta, szarmata vagy török kori, sőt 19. századi tárgyi emlékeket és mai állatokat a honfoglalás korába csempészni. Senkinek sem.

Az alkotás értékei, mind filmtechnikai elemek: a jó forgatókönyv és a kellő dramaturgia, az elfogadható didaktika, az illeszkedő, jó orgánumú narráció mellett a részletekben sok hiba van, melyek helyenként olyan súlyosak, hogy gátolják a film szakmai és nagyközönség előtti sikerét. Továbbá tévinformációkat szolgáltatnak a korról, nem csak az ifjúság, hanem az egész magyar társadalom számára. S ez még akkor is így van, ha ezt egy történeti fikciónak gondolnánk, főleg azonban, ha a film készítői által is deklarált ismeretterjesztő szándékkal hozták létre. Az ismeretterjesztés csak a feltételezett valóság átadásával lehet hiteles, minden más ötlet csak egy teljes kép megalkotásához elengedhetetlenül szükséges kiegészítés. Egy ilyen téma esetében az alkotói szabadság nem írhatja felül a tényeket.

Csizmában és veretes övben, félmeztelenül szántó földműves. A veretes öv méltóságjelvényként funkcionált, a társadalom elitje viselte.

KRITIKAÖZÖN

Már a trailer megjelenésétől elinduló cikk-áradat is egyértelműen rámutatott, hogy a film valóban sikeresen vitte be a közgondolkodásba a pozsonyi csatát. Azonban a jobb-, a baloldali orgánumok is éles kritikával illették, számos kutató is megszólalt a témában. Természetesen az önjelölt szakértők is hallatták hangjukat, így értékelhetetlen vélemények is születtek.

Mindenesetre Horváth-Lugossy Gábor, az MKI igazgatójának és a film producerének azon kijelentése, hogy „semmilyen vita nem zajlik, legfeljebb a balliberális tudományos kánont képviselők, illetve azok tollforgatói vívják saját magukkal utóvédharcaikat”, egyértelműen nem állja meg a helyét.

Még jóval a megjelenése előtt, többünknek is alkalma volt rá, hogy a filmet szakmai szempontból véleményezzük. Ekkor

jeleztük, hogy a szükséges változtatások elvégzése nélkül a készítők valószínűleg elég súlyos kritikákra számíthatnak – és így is lett.

Nem csupán a balliberális, avagy annak aposztrofált médiumok részéről, de elmarasztalás érkezett a jobboldalról, valamint a magyar hagyományőrző társadalom és a szakmai oldal részéről is.

S nekünk mindez ezért is fáj. S azért is, mert e témából egy nagyon jó filmet lehetett volna készíteni, mely valóban okulásul és pozitív példaként szolgálhatott volna minden nemzedék számára. A hibák megelőzhetőek lettek volna kellő körültekintéssel, komoly szakértő csapattal történő valódi együttműködéssel. A pozsonyi csatáról a mai közgondolkodásban kialakult mítosszal szemben – miszerint elhallgatták azt, nem kapott kellő figyelmet – számos ellenpéldát lehetne említeni. Nem csak 19. századi jeles képzőművészeti alkotások születtek belőle, de az elmúlt 150 év majdnem minden komolyabb szakirodalmában foglalkoztak vele. De nem is kell ilyen messzire mennünk, mert a témát napjaink régész és történész szaktekintélyei is feldolgozták már. Négyesi Lajos, Révész László, Szenthe Gergely, Tormai Béla, Veszprémy László és az MKI munkatársa, Szabados György is hitelt érdemlő, komoly munkákat tett le az asztalra a pozsonyi csata kapcsán.

Horváth-Lugossy kijelentését végképp megcáfolandó, érdemes hozzátenni, hogy az MKI Régészeti Kutatóközpontjának munkatársai, Haramza Márk és P. Kiss Attila is az animációs film szakmaiságát bíráló hangvételű elemzést jelentettek meg.

A filmben a magyarok fejfedőinek túlnyomó többségén süvegcsúcs található. Ellenben 10-11. századi Kárpát-medencéből közel negyvenezer sír anyagát vagy szórványát tekintve, süvegcsúcsból kettő darabot ismerünk. Továbbá rekonstrukciós szempontból sem ajánlatos ilyen jellegű süveghez kapcsolni a süvegcsúcsokat.

A MEGSPÓROLT SZAKMAISÁG

Meglátásunk szerint rendkívül sajnálatos, hogy az egyébként magas színvonalú kiadványokat is megjelentető, jó és kritikus kutatókat is foglalkoztató MKI elképesztő sebességgel szolgáltatja a magas labdákat a bel- és külföldi kritikusainak, valamint számos fél- és dezinformációval „szolgálja ki” a laikus közönséget.

A szakmai kritikák, valamint az azokat figyelembe se vevő, esetleg elbagatellizáló hivatalos reakciók

fényében úgy gondoljuk, hogy a projekt mellett kiálló Baltavári Tamás, Horváth-Lugossy Gábor és Makoldi Miklós ezúttal rossz kőszáli kecskeszarvas lóra tett.

Az animációs filmet készítő Hyperion Interaktív Oktatásfejlesztő Kft részéről megnyilatkozó Baltavári Tamás szerint a film célja a honfoglaló magyarság tárgyi, anyagi kultúrájának bemutatása volt.

Felmerül a kérdés: ezt miért nem tették meg? Miért kellett a nagyon jól dokumentált és korabeli analógiák mentén immár elég magas színvonalon rekonstruálható honfoglaló anyagi kultúra helyett egy 21. században megalkotott fantáziavilágot, valamint 2500 év steppei leletanyágából önkényesen kiragadott, és oda nem illő elemeket bemutatni? Holott a filmet a megjelenés előtt pontról pontra kielemezte egy szakértői gárda, mely felhívta a figyelmet minden, a premiert követően kritikával illetett elem javítására.

A 10-11. századi magyarság gazdag leletanyagot hagyott ránk, a szerencsés utókorra. Kivételes helyzetben vagyunk más nemzetekhez képest, ha arra vállalkozunk, hogy megpróbálunk méltó és hiteles képet festeni honfoglaló eleinkről, mivel az így készülő képhez széles skáláról tudunk múzeumainkban őrzött és a szakirodalomban publikált leletanyagból válogatni. Nem érthető, miért mulasztotta el ezt a munkát elvégezni Baltavári Tamás és csapata, vagy amikor ezt a munkát elvégezték mások, a témában jártas szakemberek, miért nem vette figyelembe a meglátásaikat és cserélte le a problémásnak ítélt elemeket. Az M5 egy másik műsorában Baltavári az Unreal Engine előnyeit sorolva úgy nyilatkozott: „Nagyon praktikus ez a motor, nagyon könnyen lehet utólag is változtatni az animációban dolgokat. Tehát, ha a szakértők utólag lektorálják a filmet és azt mondják, hogy változtassunk színt, mintát, formát, bármit, akkor azt könnyen meg lehet vele csinálni.” Mindezek fényében csak arra következtethetünk, hogy a hiteltelen elemeket tudatosan hagyták benne a filmben.

Baltavári és csapatának a kutatásba fektetett energiáiról is sokat elárul az a tény, hogy

a felhasznált tárgyi elemekhez egy egyszerű Google-keresés után azonnal el lehet jutni.

A táltos kezében látható tőr a „szkíta tőr” keresőszó begépelése után egyből megjelenik. Hasonlóképpen a kőszálikecske-szarvakkal ellátott lovak a Berel kurgánból, vagy szintén a táltos süvegeként felhasznált szkíta viseletekhez. De ugyanez a helyzet az „Árpád szarmata eredetű elitcsapatának” nagyrészét kitevő alakkal kapcsolatban, aki egy szászánida hagyományőrző képei alapján lett összerakva.

Tőr az arzsáni szkíta királyi sírból (Tuva, i. e. 8–7. század), forrás: Wikpédia

Makoldi Miklós, az MKI Régészeti Kutatóközpontjának vezetője szintén az M5-nek nyilatkozva állította, hogy nem tudjuk hogyan néztek ki a honfoglalás kori szövetek és textilek.

Ezzel ellentétben a valóság az, hogy a sírokban megmaradt textilfoszlányokból kinyerhető adatok alapján csak selyemszövetekből káprázatos és pompás választék áll rendelkezésünkre, melyekből bátran lehetett volna válogatni. A filmben egy sem jelent meg ezek közül. Amennyiben ragaszkodtak volna a filmben felhasznált sztereotipikus elemek megjelenítéséhez, még abban az esetben is lettek volna olyan minták, amelyek passzoltak volna.

Még nagyobb hibának róható fel ezek fényében, hogy

történelmileg hitelesnek aposztrofálják azt az alkotást, mely nem ugorja meg azt a mércét, amivel kiérdemelné ezt a jelzőt.

Valamint közel sincsen azon a színvonalon, amelyhez egy tudományos intézmény bátran adhatná a nevét. A film nem egészen 30 millió forintos költségvetése ugyan valóban kevés egy szuperprodukcióhoz, de ahhoz elég lehetett volna, hogy akár rövidebb terjedelemben is, de egy hiteles alapokon nyugvó, látványos és bárhol bátran vállalható produktum születhessen belőle, melyet, ha megosztanak az MKI közösségi oldalain, nem szükséges folyamatosan törölni a negatív kommentek áradatát, vagy elrejteni a like-dislikeok arányát.

Az őket üldöző katonák helyett a háttérben lévő táborra lövő lovasíjászok. Ebben a szögben tartott íjjal nem a bajor lovasságra céloznak.

A film javára lehetne írni, hogy a magyar haderőt, nem homogén könnyűfegyverzetű lovasíjász tömegnek ábrázolja, hanem a sereg elitjét, véleményünk szerint helyesen, keleti típusú páncélos-lándzsás lovasságnak. Sajnos a film többi részével egyetemben ez is pontatlanra és anakronisztikusra sikeredett.

Ekkoriban a sztyeppén nem használtak teljes lovat beburkoló vértet, ez a korábbi szarmata, perzsa vagy türk elit sajátossága. Korszakunkban a bizánci császár rendelkezett ilyen egységekkel, de még Bizáncban is, a sereg egészéhez viszonyítva csupán kis számban voltak jelen. A magyar fejedelmi kíséret esetén szerencsésebb lett volna, ha a lovak elejét, azaz a fejét és szügyét, esetleg nyakát páncélozzák az animátorok, ahogyan azt Bölcs Leó bizánci császár a Taktika című munkájában is megemlíti. Így

a megjelenített egységek inkább hasonlítanak korábbi századok perzsa lovasságára,

ehhez képest szerencsésebb lett volna a korabeli magyar, kazár és bolgár páncélzatokról és fegyverekről meglévő ismereteinket felhasználni.

Az íj mellett fő fegyverüknek, a lándzsának, mind hossza, mind használata helytelen módon tűnik fel a filmben, akárcsak a harcászati alkalmazásukként bemutatott, pajzsfalban álló gyalogság ellen intézett frontális roham. Nem hiába említi Bölcs Leó műve a magyarok kapcsán, hogy “ütközet idején főleg a hadrendben álló gyalogos alakulat fog nagy kárt tenni bennük, amely ártalmukra van nekik”. Az ilyen jellegű akciókat még a későbbi korszakok komolyabban páncélozott nyugati lovagsága is, ha lehetett elkerülte, illetve ha mégis sor került rá, több esetben nagy veszteséggel vereséget is szenvedtek.

„A történelmi filmek gyakori hibája, hogy nem a múltban lévő, ma is aktuális kérdéseket feszegetik, hanem napjaink problémáit, illetve a múltról alkotott hibás elképzeléseket vetítik vissza a történelembe” – írja egy történelmi játékfilmeket elemző magyar filmkritikus. Mi se essünk ebbe a hibába.

A tudomány, a hitelesség és a történelmi hűség nem politikai ideológia kérdése.

A 21. század nyelvén a ma emberéhez kell szólnunk, mindezt úgy hogy nem csorbítjuk és alakítjuk át a tényleges történeti valóságot.

ÚJ POZSONY

Az animációs film publikálását követően már nagyon nehéz lesz ehhez a témához nyúlni. Mi azonban bízunk benne, hogy a folyamat itt nem áll meg, s egyszer majd egy igazi nagyszabású játékfilm születik a pozsonyi csatáról, illetve más jeles történelmi eseményeinkről. Mi egyértelműen annak a pártján állunk, hogy szülessenek ilyen témájú alkotások. Példaképpen álljon előttünk, hogy nem csak a körülöttünk lévő nemzetek, jelesül a lengyelek (Tűzzel-vassal, A varsói csata, 1920, Katyń) és az oroszok (Tarasz Bulba, 1612, Az admirális), vagy nyugat-európaiak (Arn, a templomos lovag), de a kazahok is (Tomiris) tudnak a nemzeti történelmükről nézhető és szakmailag hiteles filmet készíteni. Ezt a tematikát immár a világsikernek örvendő Netflix is felfedezte, és az egészestés filmeken (Törvényen kívüli király) túl sikerrel kezdte meg a hiteles történelmi alapokon nyugvó sorozatok gyártását (Barbárok) is.

Nagyon jó lenne, ha mindez Magyarországon is végre megtörténhetne. Így nem csak a több mint fél évszázada készült Egri csillagokra lehetnénk büszkék, hanem olyan filmekre, amelyekbe az egyes résztémák elismert szakértőinek elméleti és a hagyományőrzők gyakorlati és szaktudása is beépülne. Hisszük azt, hogy sokan szeretnénk ebben segíteni, és a történelmi témájú produkciókon ejtett csorbát kiköszörülni!

ZÁRÓ GONDOLATOK

Közhely, hogy a focit gólra játsszák. Azonban sajnos úgy tűnik, hogy néhány játékos számára ez az alapigazság; vagy pedig az ellenfél és a saját csapat kapuja közti különbség nem világos. A saját hálónkba rúgott bombagólok, mint A pozsonyi csata c. film is, mélységesen kontraproduktívak a nemzeti önbecsülésünk, a helyes történelemképünk, az átlag honpolgár ismeretei, és külföldi szakmai-, valamint civil társadalom véleményének szempontjából is.

Így csupán saját értékeinket üresítjük ki és járatjuk le, a dákoromán kontinuitást és egyéb történelmi fikciókat kiötlő csoportok szintjére züllesztve önmagunkat.

Nem segíti ez cseppet sem a valós értékeinkre építő, tartalmas, hiteles és erős nemzeti önkép kialakulását sem. Így csak abban bízhatunk, hogy a döntéshozók is felismerik ezen problémákat, és a már beharangozott folytatások megvalósítását – jelesül a honfoglalás korszakát felidéző 12 részes animációs sorozat és a pozsonyi csatáról szóló játékfilm – szakmai koordinálását egy valóban hiteles, a szakmaiságot, a korszakkal foglalkozó tudományokat képviselő szakértői gárda, valamint a 10. század valóságát hitelesen megjeleníteni törekvő hagyományőrző közösségekre bízzák majd.

Szerzők:

Mestellér János, elnök, Foedus Orientalis Kulturális Egyesület

Tompa Balázs, történész, elnök, Nyugati Gyepűk Pajzsa Haditorna Egyesület

Zágorhidi Czigány Bertalan, régész, doktorandusz, Nyugati Gyepűk Pajzsa Haditorna Egyesület

(Mandiner nyomán SzKR)