Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

12- 14 éves migránsok bandában erőszakoltak fiatal lányokat az Egyesült Királyságban

Négy fiatal migránst tartóztattak le az Egyesült Királyságban, köztük egy egy 12 éves fiút nemi erőszak gyanújával, miután állítólag meg akartak erőszakolni egy tizenéves lányt Newarkban egy játszótéren.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egy 13 éves fiút és két másik 14 éves fiút is letartóztattak. Azóta mindannyiukat szigorú feltételek mellett óvadék ellenében szabadon engedték.

Ez azután történt, hogy a hét elején négy másik tizenéves fiút – két 15 és két 16 éves fiút – tartóztattak le nemi erőszak gyanújával, és hasonló módon, óvadék ellenében engedték csak el őket. Amy Revill nyomozó a nottinghamshire-i rendőrségtől elmondta: „További négy letartóztatást hajtottunk végre az ügyben, és a nyomozásunk továbbra is gyors ütemben halad.” Továbbra is támogatjuk a lányt és családját speciálisan képzett rendőrökkel, és mindent megteszünk, hogy pontosan megállapítsuk, mi történt – tette hozzá.

„Ismételten felhívom a helyi közösséget és mindenkit, aki bármilyen információval rendelkezik, hogy jelentkezzen nálunk. Már többen jelentkeztek, hogy segítsenek nekünk a nyomozásban, ezért köszönjük a segítségüket” – fejezte be mondandóját.

Charlotte Ellam felügyelő, Newark kerületi parancsnoka hozzátette: „Megértem, hogy ez az eset aggodalmat okozott a newarki közösségnek. Szeretném azonban világossá tenni, hogy az esetet vizsgáló nyomozó csoport éjjel-nappal dolgozik, és pontosan fel fogjuk deríteni, mi történt.

Elmondta, hogy a környéken további járőröket állítottak szolgálatba, és ezt nem is tervezik abbahagyni. Megkérte az embereket, hogy ne találgassanak az üggyel kapcsolatban, folyamatosan tájékoztatni fogják a fejleményekről a lakosságot. Aki pedig bármilyen okból nem érezné biztonságban magát, nyugodtan fordulhat a kollégáihoz, akik mindenben segítenek majd.

Migránsokat csempésző bűnszövetkezetre csaptak le a román és moldovai hatóságok

Az EU valódi arca: büntetik, aki megvédené hazáját a migránsoktól

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.19.)

A Háttér Társaság a 14 évesekkel való buzeráns együttlétet népszerűsíti; Polgár Judit lehet Magyarország első olyan államfője, aki izraeli állampolgársággal rendelkezik; Franciaország legalizálta az asszisztált öngyilkosságot

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.17.)

Fizetett szabadnap az abortuszért; lecsapott a svéd pedofilvadász-csoport; éjszakai lezárást terveznek a pécsi Dóm téren a rongálások miatt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.16.)

Drogkereskedő kutyapártos képviselőt fogtak a rendőrök; drag queen szervezetnek adott reklámajánlatot a TV2; hanyatlik a férfiasság

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.15.)

Gyorsan eszkalálódik a közel-keleti helyzet; Szijjártó Péter bejelentette, hogy lemond a mandátumáról; a világűr az új hadszíntér!? – Telegram-posztjaink (2026.07.15.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 16.