Az írás nem mai, de annál inkább aktuális. Sok olyan embert láthatunk, aki igaz, hogy eljár szentmisékre, gyakorolja hitét, ugyanakkor ilyesfajta megszólalásokat hallhatunk tőle: „Nem megyek a féltizesre, mert ott szigorú az atya, megyek a tizenegyesre, mert aki akkor van az kedves”. Egy papnak nem kedvesnek kell lennie, rá kell világítani bűneinkre, és emlékeztetni kell rá minket, hogy egy nap mindannyian meg fogunk halni. Viszont attól, hogy „csak” templomba jársz, nincs garantált helyed a Mennyországban. Az alábbiakban egy amerikai katolikus pap gondolatait közöljük, hogy mily módon kéne a szellemi vezetőknek viszonyulniuk a rájuk bízottak felé.
Én a lelkipásztorod vagyok…
Nem azért vagyok, hogy a haverod legyek, hanem hogy a pásztorod.
Nem azért vagyok, hogy a melletted lévő bárszéken üljek, hanem hogy a közted és a sátán között álljak.
Nem azért vagyok, hogy kegyes közhelyekkel árasszalak el, hanem hogy megnyugvást és igazságot kínáljak számodra.
Nem azért vagyok, hogy hallgassak és minden fölött szemet hunyjak, hanem hogy szeretettel kijavítsalak és irányt mutassak.
Nem azért vagyok, hogy „hétköznapi ember” legyek, hanem vezető és pásztor.
Nem azért vagyok, hogy megmondjam, légy kedves, hanem azért, hogy arra biztassalak, légy szent.
Nem azért vagyok, hogy alacsonyra tegyem a lécet, hogy kedvelj engem, hanem azért, hogy magasra tegyem a lécet és segítsek neked elérni a célt.
Nem azért vagyok, hogy menő, laza, vagy divatos legyek, ahogy a világ diktálja, hanem hogy állhatatos, felelősségteljes és erős legyek a világgal szemben.
Nem azért vagyok, hogy szórakoztassalak, hanem hogy az örökkévalóság felé mutassak.
Nem én vagyok a Messiás… A Messiás felé vezetlek.
Természetesen lehetek kedves, barátságos, jóságos és irgalmas. Lehetek merész, bátor és erős.
Tudom, hogy azzal, hogy a munkámat végzem, nagyon megharagíthatlak. De nem félhetek annyira ettől, hogy romboló erők karmai közt hagyjalak. Jobban kell szeretnem téged, mint saját magamat.
A szentség felé kell, hogy vezesselek, nem a népszerűség felé.
Szükséged van az őszinteségemre és a jószívűségemre.
Bíznod kell abban, hogy a legjobbat és legszentebbet akarom neked.
Mindez nem könnyű. A plébánián végzett munkám nagyon hasonlít az apa szerepére a családban. Az a dolgom, hogy én legyek a kerítés a nyáj és az arra leselkedő veszély között. Ott a helyem, ahová Krisztus is helyezte magát.
Imádkozom, hogy jól végezzem ezt a munkát… Hogy oda vezessem a nyájat, ahová Krisztus szeretné.
A mennybe akarok jutni. És azt akarom, hogy te is oda juss.
Tudom, hogy az odavezető út keskeny és kanyargós.
Imádkozom, hogy legyen elég erőm és kitartásom ahhoz, hogy mindig megtegyem a következő lépést.
Bill Peckman atya
(777.blog.hu nyomán Szent Korona Rádió)
