Készüljünk Bogár László gondolataival a Karácsonyra. Ne az eszeveszett vásárlásokról, élvezetekről szóljon az ünnepi készülődés és maga az ünnep, hanem nézzünk magunkba, kerüljünk közelebb Istenhez. Használjuk ki a kijárási és gyülekezési tilalom előnyeit. Tegyük félre gyarló emberi vágyainkat, és váljunk “lelki szegényekké”.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!
Hogy számomra mit jelent a karácsony, azt egy ősi történeten át szeretném elbeszélni:
Egy ifjú egyszer felkereste a Mestert, azt kérve tőle, tanítsa meg a világ minden tudására, ám a Mester csak annyit válaszolt, hogy sajnos nem lehet, és elhárította a kérést. Az ifjú egyre nagyobb hévvel kérlelte tovább, míg végül türelmetlen indulattal azt kérdezte, hogy miért nem lehet, hiszen ő a világ legbölcsebb embere. Azért nem lehet – válaszolta szelíd mosollyal a Mester – mert színültig vagy saját magaddal, így már semmi nem férne beléd abból, amit én adhatnék neked.
A magyar nyelv csodálatos szakrális mélyszerkezete, mint mindig, most is pontosan adja vissza a lényeget. Azt mondja, önteltek vagyunk, vagyis telis-tele vagyunk önmagunkkal, önmagunk önző és többnyire hamis vágyaival, így már semmit nem tudunk befogadni abból, ami a létezés annyira vágyott legmélyebb rétegeit tenné elérhetővé számunkra.
Hasonlóan megrendítő pontosságú telitalálat nyelvünkben az önfeledtség kifejezés is. Amikor valami végtelen boldogságot élünk át, akkor azt mondjuk, hogy önfeledtek vagyunk, vagyis szelíden elengedjünk önző vágyainkat, és így elfeledve ezt a hamis önmagunkat, átélhetjük legmélyebb valónkat. Igazából azt mutatja meg e két, csodálatos magyar szó, ahhoz, hogy átélhessük a boldogság vágyott mámorát, önteltből önfeledtté kellene lennünk.
Ilyenkor, karácsonykor jó lenne lelassulni, talán meg is állni, hogy a megállás-megpihenés ünnepélyes csendjében csituljon kicsit önteltségünk, és táruljon ki az önfeledtség csodás világa.
De miért olyan végtelenül nehéz ez, és miért adjuk fel reménytelenségbe süllyedve e vágyunkat oly hamar? Miért loholunk űzött vadként a karácsonyt globális marketingeseménnyé züllesztő világ hamis díszletei között? Ahogy a sláger mondja: „mindenki siet, mindenki megy, mindenki senkije mindenkinek”. De miért is nem sikerül ezt a hamis önmagunkat legalább percekre elfeledni és átélni az önfeledtség csodás mámorát?
A válasz valójában készen van bennünk, csak kimondásához túl nehéz már a hamis valónkkal színültig megtelt szívünknek.
Amikor Jézus a hegyi beszédben azt mondja, hogy „boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa”, egyszerű, szép és tiszta szavakkal beszéli el a lényeget. A boldogság és az üdvösség egyetlen útja, ha megszabadulván az egész belső világunkat megtöltő hamis, marketing-önmagunktól, ha merünk „szegények” lenni.
A lelki szegénység a mai hamis beszédünkben az ostobaság és naivitás, de legfőképpen a „lúzerség” szinonimája, ami persze sokat elárul arról a világról, amelyben élünk. Jézus példázatában a lelki szegénység a hamis vágyaktól való megszabadulás utáni „szegénységet” jelenti, ami valójában éppen a végtelen gazdagság.
Talán nincs még minden veszve, és van karácsony, nem odakünn, de mélyen legbelül, az önfeledtség végtelen, csodás, mámoros szabadságában.
Áldott, békés karácsonyt mindenkinek!