A Médiavadász legújabb videójában két olyan, a 20. században írt, közismert disztópikus művel, a Szép új világgal és az 1984-gyel, illetve azok szerzőivel, Aldous Huxleyval és George Orwellel foglalkozik, akiknek majd szád évvel ezelőtti vízióiból számos dolog bekövetkezett, mások pedig a megvalósulás határán állnak. Hogy e forgatókönyveknek is beillő, széles körben ismert irodalmi alkotások miért nem segítenek megelőzni a jövő félresiklását? Ezen mindenki gondolkodjon el maga!
Az utópia, mint irodalmi műfaj Morus Szent Tamás 1516-os De Optimo Reipublicae Statu deque Nova Insula Utopia című művéről, közismertebb nevén az Utópia című alkotásról kapta nevét. A szót a görög ου (ejtsd: u = nem) és τόπος (ejtsd: toposz = hely, föld) szavakból úgy alkotta meg, hogy az eutopia (jó hely) szóra is hasonlítson. A nemlétező földet itt olyan módon kell érteni, hogy ilyen szinten ideális világ a földön nem létezik/létezhet. A klasszikus utópiák, mint Tommaso Campanella A Nap városa (1602), vagy Francis Bacon Az új Atlantisz (1627) mellett ez a nagyrészt úti beszámolók formájában megírt irodalmi forma viszonylag széles körben elterjedt az európai civilizáció területén.
Az utópia oldalági hajtása, antitézise a negatív világot megálmodó disztópia, antiutópia, vagy kakotópia. Maga a fenti kifejezéssel ellentétes jelentésű fogalom az ókori görög δυσ- (ejtsd: düsz = rossz) szócska fenti szóba történő beillesztésével jött létre. Mint irodalmi műfaj, virágkorát a 20. században egyre élénkebben megtapasztalható dekadenciának, a kommunizmus kegyetlen diktatúrájának és az életidegen, az embert egyre inkább háttérbe szorító és elnyomó technika eluralkodásának köszönhette. Ebbe a műfajba sorolható Madách Imre látomásos műve, Az ember tragédiája is.
(Médiavadász – SzKR)