Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Keresztényüldözés: vörös fénybe öltöztek a világ épületei

Világszerte több mint 260 millió keresztényt ér hátrányos megkülönböztetés és üldöztetés, erre emlékeztet a „vörös szerda”. Az akcióhoz négy kontinens számos országa csatlakozott.

Vérvörösbe öltözött szerdán számos épület, köztük a bécsi Hofburg, hogy a Szükséget Szenvedő Egyház nevű nemzetközi segélyszervezet akciójának keretében felhívja a figyelmet a keresztényüldözésre – számolt be a Kathpress osztrák katolikus hírügynökség.

A vörös szerda nevű esemény keretében világszerte több ezer katedrálist, templomot és középületet világítanak meg vörös fénnyel, hogy megemlékezzenek a vallásuk miatt veszélynek kitett több millió keresztényről. Wolfgang Sobotka osztrák házelnök elmondta: idén úgy döntöttek, hogy a Hofburg parlamenti üléseknek otthont adó részét is kivilágítják. A lépést Gudrun Kugler, a kormányzó Osztrák Néppárt emberi jogi szóvivője kezdeményezte.

„Világszerte keresztények milliói vannak kitéve fenyegetettségnek, hátrányos megkülönböztetésnek és üldöztetésnek” – húzta alá Sobotka. „Teljesen elfogadhatatlan, hogy az emberek vallásuk miatt váljanak erőszak és elnyomás áldozatává” – tette hozzá. Elmondta, hogy Ausztriában több mint ötven épület vesz részt a kezdeményezésben.

Világszerte mintegy 260 millió keresztényt ér hátrányos megkülönböztetés és üldöztetés. Vallásgyakorlásukat hatvan országban akadályozzák, közülük 14-ben súlyosan csorbul a szabad vallásgyakorlás elve. Tavaly 4136 keresztényt gyilkoltak meg a hitük miatt.

  • A vörös szerdát 2015-ben rendezték meg először.
  • Az idei eseményen négy kontinens számos országa vesz részt.
  • Egyebek között a brazíliai Rio de Janerióban található Krisztus-szobrot és a pozsonyi várat is kivilágítják.

(Infostart.hu és Magyar Kurír nyomán Szent Korona Rádió)

 

Irak a keresztények hazatérésével építené újjá az országot

Plüssmackós fiatalok járókelőket vertek és fosztottak ki Szolnokon; közeledik India és Kína? Washington ellen összefoghatnak a riválisok; felizzott az USA-Irán konfliktus

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.30.)

Unger Anna alkalmatlan a hallgatók szerint; önvezető autókkal kísérleteznek Magyarországon; Ukrajna havonta 30 ezer új katonát kényszerül mozgósítani

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.31.)

Kirúgják a nemzeti parkok igazgatóit is?; orgiát szervezne a választóival egy mannheimi tanácstag; Izrael saját precíziós légibombákat fejleszt, hogy csökkentse amerikai függőségét

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 31.

Rendszerváltás: LMBTQP-szervezetekkel rendeznek kiállítást a múzeumok

A Tisza valóban hozott egy ideológiai rendszerváltást (gyakorlati kérdésekben, mint ...

LMBTQP

2026. 08. 31.

Telegram-posztjaink (2026.08.29.)

102 éves úzvölgyi veteránnal találkozott a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja; a brit kormány külön útmutatóban tanítja a migránsokat a nők tiszteletére; több mint 80 ukrán katona szökött meg egy német kiképzőtáborból

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 30.

Megfenyegetett egy plébánost a Tisza képviselője, miután az bírálta Magyar Pétert; gumilövedékkel lőttek a migráció ellen tüntető spanyolokra Ceutában; már hároméves gyerekeknek is drag queen érzékenyítést szerveznek az USA-ban

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 28.