Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Iskolai keresztényellenesség az USA-ban – Jézus kitiltva, a BLM jöhet

Az USA egyik iskolájában egy 9 éves kislányról levetették a maszkját, mivel azon a következő felirat állt: „Jézus szeret engem”. Az iskola szerint ez egy egyértelműen keresztény üzenet, aminek nincsen helye az intézményben. A diák vallásszabadsági és személyi jogait is sértette az intézkedés. Az iskola közben gyorsan szabályt hozott róla, hogy vallási, politikai és szexuális jelképek nem szerepelhetnek a diákok által hordott maszkokon. A lány szülei beszámoltak arról, hogy az intézményt valójában csak a keresztény üzenettel ellátott maszkok zavarják, ugyanis több diák mászkál azóta is BLM-es maszkokban.

A Szövetség a Szabadság Védelmében (ADF) nevű keresztény-konzervatív civilszervezet a szülők képviseletében pert indított az iskola ellen. A szervezet a keresetben elsősorban az iskola által alkalmazott kettős mércét kifogásolja.  Más vallások jelképeit, politikai üzeneteket ugyan úgy engedélyezik a gyerekeknek, mint a “Black Lives Matters” feliratot. Egyedül a keresztény szimbólumok és üzenetek szúrják az iskola vezetésének szemét.

A misszionáriusnak készülő lány önelhatározásból viselte a maszkot, de az eset teljesen összezavarta. Nem érti, hogy mi a probléma vele, neki mindig erőt adott.

(New York Post és Magyar Jelen nyomán SzKR)

https://szentkoronaradio.com/blog/2020/06/26/jezus-szobrok-ledontesere-szolitott-fel-egy-befolyasos-blm-aktivista/

https://szentkoronaradio.com/blog/2020/10/26/antifasisztak-tamadtak-lengyelorszagban-a-templomokra/

Magyar Péter mentelmi jogának kiadatását kezdeményezte az Ügyészség; Gyerekek loptak Audikat Pécsett; Asztalhoz ült Trump és Zelenszkij

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 23.

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.