szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

They won’t breath! – Lelőhetik majd az Antifákat a floridaiak

Florida megelégelte az antifasiszta terrort, amely mostanra szinte lehetetlenné teszi a fehér ember életét az USA-ban. Meglepő lépésre szánta el magát emiatt az állam kormányzója: ezentúl ha antifa csőcselék lepi el az utcákat, a lakosok akár le is lőhetik őket. A törvényjavaslatnak már csak az állam kongresszusán kell átmennie, azonban szinte teljesen biztosak lehetünk benne, hogy törvényi erőre fog emelkedni az előterjesztés. 

Florida egyik legvitatottabb jogszabálya az úgynevezett Stand Your Groud törvény, amely engedélyezi a lakosoknak, hogy lőfegyvert használjanak, ha életüket veszélyben érzik – akár közterületen is.

A törvény értelmében az önvédelem csak akkor nem jogos, ha az ember közben illegális akcióban vesz részt, vagy olyan helyen tartózkodik, ahol nem lenne neki szabad – például betörés közben.

Hasonló rendelkezés van érvényben 27 további tagállamban is, a floridai viszont annyiban különbözik a többitől, hogy ott meg sem kell próbálniuk elfutni az embereknek, míg a többi tagállamban csak akkor használhatják a fegyverüket, ha nincs reális menekülési útvonal, és az életüket érzik fenyegetve.

Florida republikánus kormányzója, Ron DeSantis viszont úgy döntött, hogy kiterjeszti a törvényt: elegük van már az embereknek az elmúlt évek „antifasiszta” tüntetéseiből, a civilek meglincseléséből, a boltok kifosztásából, emiatt a rendelkezés nemcsak az élet, hanem a közterület és a boltok védelme esetében is érvényes lesz.

Vagyis amennyiben a tervezet átmegy a kongresszuson – ami felettébb valószínű –, akkor az emberek puskával oszlathatják az antifasiszta csőcseléket, akik házakat gyújtanak fel, autókra és járókelőkre támadnak, de már az is elég indok lehet, ha csak lezárják a forgalmat.

Ron DeSantis, Florida kormányzója

Természetesen a teljes demokrata sajtó lefagyott. DeSantist azzal vádolják, hogy a rendelet egyértelműen ideológiai motivációjú, ráadásul egyértelműen az egyik politikai oldalt, a republikánusokat favorizálja… ami már csak azért is fura, mert a CNN és társai szerint nincs antifa terror az utcán, csak „fehér felsőbbrendűségi” és „nacionalista” van.

Akkor viszont nincs is kit lelőni az utcán randalírozásért, nem igaz?

(888.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Lengyelország nyíltan szembeszáll az LMBTQP propagandával?

Antifa agresszió: egy pap rászólt a tüntetőkre, mire rátámadtak

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55