Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Irán visszaküldene egy kis hozzájuk exportált demokráciát az USA-nak

Már értjük hogyan tud ellenállni a sok puccs és felforgatási kísérletnek az iráni kormány: a humorral.

A nap poénját az iráni kormánynak sikerült elsütnie: az elnökválasztásra reagálva felajánlották Amerikának, hogy szívesen visszaadnak egy kicsit a sok odaexportált demokráciából, mert láthatóan hiány van belőle Amerikában.

Irán szerint az Egyesült Államok többé nem tudja ellenőrizni, mi zajlik a világban vagy megmutatni más államoknak, miként kell megvédeni az állampolgári jogokat – jelentette ki Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter csütörtökön Venezuelában tett látogatásán.

Két nappal az amerikai választásokat követően tartott beszédében Zaríf hangoztattta, hogy „a nyugati hegemónia korszaka véget ért”. Egyúttal méltatta Nicolás Maduro venezuelai elnököt, aki – mint mondta – ellent tudott állni a megbuktatást célzó, Washington vezette összehangolt kampánynak.

Ma az Egyesült Államok és szövetségesei nem tudják ellenőrizni a világ eseményeit. Elveszítették ellenőrzésüket – hangoztatta az iráni diplomácia vezetője egy caracasi rendezvényen, amelyen venezuelai hivatali partnerével, Jorge Arreazával vett részt.

(888 nyomán Szent Korona Rádió)

https://szentkoronaradio.com/blog/2020/05/25/az-utolso-interju-a-martir-soleimanival-a-cionista-rezsimmel-szembeni-harcrol/

Magyar Péter mentelmi jogának kiadatását kezdeményezte az Ügyészség; Gyerekek loptak Audikat Pécsett; Asztalhoz ült Trump és Zelenszkij

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 23.

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.