Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

59 km-es gyalogtúra a Hősök tiszteletére – a 15 kilométeres ráadás az Attila Védvonal Emléktúrán

Minden évben megrendezésre kerülő 44 km-es Attila-védvonal emlék-és teljesítménytúra, a II. világháborúban, Budapest előterében harcoló magyar-és német katonáknak állít emléket. Pár napja a távot végig futva megtévő harcosunkkal készült interjút olvashattátok oldalunkon, most pedig egy újabb beszámolót kaptunk egy Testvérünktől.

Az Attila Védvonal 44 km-es távja után még 15 km-t tettünk meg Szkíta Motoros Barátommal Sülysápra, az idén kihantolt 3 magyar ejtőernyős katona tiszteletére. Mindhárman a II. Világháborúban a haza védelmében, a vörös horda elleni harcokban estek el, személyazonosságuk máig ismeretlen.

18 óra 45 perc magasságában értünk a helyszínre, ahol már vártak barátaink, majd néma főhajtás mellett, elhelyeztünk koszorúnkat a dicső Hőseink emlékére, melyre a következő mondatot írattunk:

“Névtelen magyar Hősök, kik Isten előtt nem ismeretlenek!”

 

Dicsőség a Hősöknek!

Ennek a túrának része volt, az az 56 km-es szakasz, amelyet testvérszervezetünk a Légió Hungária az 1956-os Forradalom tiszteletére tett közzé!

(Betyársereg)

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.