Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Támadnak az amerikai ateisták – Isten nevének törlését követelik több helyről is

Az ateisták szerint az amerikai elnökválasztási szavazásnál használt regisztrációs lapon az „Isten engem úgy segéljen!” mondat sérti a vallásszabadságot, ezért pert indítottak a szöveg eltávolításáért. A „Semmik vagyunk, s minden leszünk” nekik talán testhezállóbb lenne.

Isten említése egy eskü szövegében vagy egy állami szervezet mottójában sérti a vallásszabadsághoz való jogot az ateisták és sátánisták szerint, ezért több pert is indítottak annak érdekében, hogy Isten nevét töröljék a hivatalos dokumentumokból – közölte a V4NA hírügynökség.

„Isten engem úgy segéljen!” – ez a mondat áll az egyesült államokbeli Alabamában a szavazáshoz szükséges regisztrációs lapon. Emiatt indított pert ateisták egy csoportja, szerintük ugyanis ez a mondat megsérti az Egyesült Államok alkotmányának első módosításában leírt alapjogokat, vagyis a vallás- és szólásszabadsághoz való jogot.

A per élére a Freedom From Religion Foundation (FFRF) nevű szervezet állt, mely azt vallja, hogy a vallásszabadság nemcsak a valláshoz való jogot jelenti, hanem az attól való szabadság jogát is. A mostani perben azt akarják elérni, hogy a formanyomtatványokról eltávolítsák Isten nevét.

Az egyik felperes kapcsolatba is lépett Alabamában az illetékes hivatallal, hogy megkérdezze, lehetőség van-e a regisztrációra anélkül, hogy aláírnának egy olyan esküt, amiben szerepel az „Isten engem úgy segéljen!” mondat. Erre azonban azt a választ kapta, hogy nincs rá lehetőség, mert ha az ember kihagyja ezt a részt, akkor nem fogadják el tőle a nyomtatványt.

Ugyanez a szervezet tavaly azt akarta elérni, hogy eltávolítsák a rendőrautókról az „Istenben bízunk” (In God We Trust) feliratokat. A floridai Brevard megyében szolgálatot teljesítő seriff azonban akkor megtagadta ezt, mert – mint fogalmazott –

ez a mondat a mottója nemcsak Florida államnak, de az Egyesült Államoknak is.

Szintén az „Istenben bízunk” felirat szúrta a szemét Mississippiben a Satanic Temple nevű sátánista egyháznak, amely azzal fenyegette az államot, hogy bepereli, ha ráteszik ezt a mottót az új állami zászlóra. Az amerikai államban idén nyáron döntötték el, hogy a huszonhat éve érvényben lévő állami zászlót meg kell változtatni.

Tate Reeves kormányzó egy olyan törvényt írt alá, ami kimondja, hogy az új zászlóban szerepelnie kell az „Istenben bízunk” mondatnak, de nem lehet benne konföderációs ábrázolás.

A Satanic Temple oldalán egyébként az olvasható, hogy a gyülekezet egy vallásos sátánista szervezetnek tartja magát, amely rendelkezik nemzetközi kapcsolatokkal is. Követői nem hisznek Istenben, és különböző lobbitevékenységeket folytatnak – például az abortusz korlátozása ellen.

(Vasárnap.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Jézus szobrok ledöntésére szólított fel egy befolyásos BLM aktivista

Kerecsen – Magyarország egyik legrégebbi íjászboltja és íjászlőtere
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.

Telegram-posztjaink (2026.10.08.)

Kiadnák Magyarországnak a budapesti támadásokkal vádolt szír antifasisztát; Brüsszel 15 évig ellenőrizné az új uniós tagállamokat; Trump alatt több mint 250 ezer vízumot vontak vissza antiszemitizmusra hivatkozva

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 8.

sovinizmus Active Club Románia Radical Fight Club

A Transtelex megszakértette a román Active Club hálózatot, csak éppen a lényeget felejtette el

Október elsején az erdélyi balliberális Transtelex egy cikket írt az ...

Elszakított területeink

2026. 10. 8.

Telegram-posztjaink (2026.10.07.)

Elhunyt Pongrátz András, az 1956-os Corvin közi szabadságharcos; Pakisztán is beszállt a hútik elleni harcba; Kirill pátriárka az Orosz Ortodox Egyház egyik legmagasabb kitüntetését adta Kadirovnak

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 7.