Közös kiállás a balliberálisok által megfenyegetett Budaházy Edda, Dúró Dóra és Schittl Eszter mellett (frissítve)

Hazafias szervezetek közös közleményben állnak ki a normalitást képviselők mellett, akiket számos támadás és fenyegetés ért az elmúlt időszakban. Üzenik, hogy velük szemben keménykedjenek a balliberálisok, ne nőknek üzengessenek. Betyársereg, HVIM és Légió Hungária közös közleménye alább. Frissítés: csatlakozott a MÖM is.
Kína végleg felszámolná kisebbségeit – ujgurok ellen alkalmazott módszereket vetnek be az uculokon

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap adott tájékoztatást róla, hogy számos szankciót vetett ki a kínai kormány az ország déli részén élő uculokkal szemben. A folyamat szinte teljes mértékig úgy zajlik, mint ahogyan az ujgurok esetében kezdődött. Nemzetközi lépésekre a jelenlegi állás szerint továbbra sem számíthatunk, úgy látszik, hogy Kína gazdasági túlsúlya miatt […]