szombat, május 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kereszténybarát kormányzó konvoját támadta meg az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezethez köthető fegyveresek rajtaütöttek a nigériai Borno állam kormányzójának konvoján, és megöltek 15 embert – közölte szombatra virradóra hírügynökség is. Babagana Umara Zulum a vallások közötti békés együttélés pártján áll.

A támadás során nyolc rendőr, három katona és egy kormányhű milícia négy fegyverese vesztette életét, Babagana Umara Zulum bornói kormányzó azonban ép bőrrel megúszta a péntek esti támadást – közölte az MTI.

A terroristák automata fegyverekkel és gránátvetőkkel hajtották végre a támadást, amikor a konvoj áthaladt az északkeleti Borno állam egyik faluján, nem messze a nigériai, nigeri, csádi és kameruni katonákból álló közös haderő főhadiszállásától. A kormányzót helikopterrel menekítették ki Monguno városába.

Babagana Umara Zulum az Ibadai Egyetemen mezőgazdasági mérnöki diplomát szerzett, majd a Maiduguri Egyetemen a talaj- és vízmérnöki szakon doktorált. Ezt követően ez utóbbi intézményben dolgozott tanársegédként; később professzori rangra emelték. 2019 márciusában megnyerte a Borno államban tartott választásokat. A nigériai muszlim politikus a vallások közötti békés együttélés híve, ezért az iszlamista szélsőségesek célpontjává vált. Két hónappal ezelőtt hasonló körülmények között hajtottak végre támadást a kormányzó konvoja ellen.

Borno államban két terrorszervezet működik: a Boko Haram, illetve az abból kivált Nyugat-afrikai Iszlám Szervezet (ISWAP). Az Iszlám Állammal kapcsolatban álló ISWAP már több támadást hajtott végre a nigériai hadsereg ellen, megölve több száz, más források szerint több ezer katonát.

A Nigériában 2009-ben megindult erőszakhullámnak mostanra több mint 36 ezer halálos áldozata van.

(Vasárnap.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Kerecsen – Magyarország egyik legrégebbi íjászboltja és íjászlőtere
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Egy harcos gondolatai: a bevándorlás nem vallási kérdés

Legfrissebb

Tisztogat az új szír kormány: elűzik a palesztinpárti szervezeteket az országból

Egyre jobban körvonalazódni látszik, hogy az új szír kormány...

184 millió felhasználói adatot találtak egy ismeretlen kiberbűnöző webtárhelyén

A feltűnés az eltűnés - tartja a mondás. A...

Késes ámokfutás Hamburgban: 12 embert támadott meg egy nő

Letartóztatták és elmeorvosi vizsgálatot kértek arra a 39 éves...

Julius Evola, aki “a csúcsot választotta, magában tüzet gyújtott, és másokat is erre hívott”

Május 19-én volt Julius Evola születésének 127. évfordulója. Ezen...

Tabuk nélkül az abortuszról a Pázmány Péter egyetemen: “Személyes hősiesség kell az élet melletti döntéshez”

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az abortuszról és életvédelemről...

Kategóriák

Tisztogat az új szír kormány: elűzik a palesztinpárti szervezeteket az országból

Egyre jobban körvonalazódni látszik, hogy az új szír kormány...

Késes ámokfutás Hamburgban: 12 embert támadott meg egy nő

Letartóztatták és elmeorvosi vizsgálatot kértek arra a 39 éves...

Julius Evola, aki “a csúcsot választotta, magában tüzet gyújtott, és másokat is erre hívott”

Május 19-én volt Julius Evola születésének 127. évfordulója. Ezen...

Természetvédők és vadászok: Ellenségek vagy szövetségesek? – Podcast a Zöld Ellenállás szerkesztőjével

A Zöld Ellenállás Facebook oldal szerkesztőjével, Dobay Gergellyel készített...

Be akarta tiltani a készpénzt a francia igazságügyi miniszter, de nem övezte népszerűség

A kábítószer-kereskedelem megfékezésének céljából akarta volna betiltani a készpénzt...

A Kínai Kommunista Párt magas rangú tisztségviselőjével tárgyalt Orbán

Orbán Viktor miniszterelnök péntek délelőtt Csen Ven-csinggel, a Kínai...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55