Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A Hit Gyülekezete nyomására a boltok levették polcaikról a leleplező kötetet!

A magyar könyvpiac több mint 50%-át uraló Libri-Bookline Zrt. semmitmondó közleményben indokolta, miért vették le polcaikról a Hit Gyülekezete szekta vezető ál-lelkészének csalásait leleplező Fesz lesz című kötetet. A könyvpiac más szereplőinek megnyilatkozásaiból azonban arra következtethetünk, hogy az eset hátterében a Hitesek fenyegetései állhatnak.

A Hit Gyülekezetéhez köthető Hetek hetilap online kiadása írta meg meg, hogy augusztus 18-ával a legnagyobb magyar könyvterjesztő hálózatok, a Libri és a Bookline országosan azonnali hatállyal beszüntették valamennyi boltjukban Bartus László Fesz lesz című könyvének árusítását. 

A kötetben a szerző – a Hit Gyülekezetének egykori tagja – közhiteles adatbázisok alapján levezeti, hogyan szerezte meg a gyülekezet vezető ál-lelkésze, Németh Sándor a döntő befolyást az ATV kereskedelmi televízióban. A Magyar Hang és az Átlátszó tényfeltáró portál közös kutatása igazolta a Bartus által feltárt tényeket, a Fővárosi Főügyészség pedig befogadta Bartus László feljelentését, és a NAV nyomoz a különös tulajdonszerzés ügyében.

A  Libri-Bookline Zrt. a sajtónak adott válaszában a döntés okaival kapcsolatban azt írta: megvizsgálták a könyvben megnevezett személyek kérelmeit, és ezek kapcsán több jogi kérdés merült fel, amelyekben döntést kell hozniuk. Az egyik, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága és a közéleti szereplők magánszférájának tiszteletben tartásához fűződő érdek közül melyik élvez elsőbbséget.

Mint írták, a forgalmazás felfüggesztésével egyidejűleg a Libri és a Bookline mint a legnagyobb hazai könyvterjesztők az adatvédelmi hatóság állásfoglalását kérik az alapjogi ütközés és a könyvterjesztők adatvédelmi szerepének egyértelmű tisztázása érdekében.

A könyvet most gyakorlatilag csak a terjesztőhálózatoktól független könyvesboltokban lehet megvásárolni. Ezek egyike a budapesti Láng Téka, amelynek a tulajdonosa, Rédei Éva elmondta, hogy őt is többször próbálta egy a gyülekezethez közelálló személy „telefonon meggyőzni” arról, hogy ne árulja a kötetet, de ő ragaszkodik ahhoz, hogy a saját könyvesboltjában ő döntse el, mi kerül a polcokra. Mindaddig árulni fogja a könyvet, amíg nem kap hatósági papírt arról, hogy a kiadvány tartalma jogot sért.

A Filologosz független keresztény könyvesbolt először levette a kínálatából a könyvet, aztán az Indexhez hasonló függetlenségi mutatót beállítva jelezte hivatalos Facebook-oldalán július elején, hogy újra elérhető Bartus László könyve a kínálatban. Később a könyvesbolt tulajdonosa – szintén a Facebook-oldalon – azt közölte, hogy beszünteti üzleti kapcsolatát a Hit Gyülekezete könyvkiadójával, illetve kiadóival. – A döntésem oka az elmúlt hónapok híradásaiból megismert tények, valamint az üzletünket ért atrocitások, amelyek alapján egyértelmű, hogy a Hit Gyülekezetének a keresztény erkölcs minimumához sincs köze – írta Györkös Gábor. A poszt az oldal követőtáborához képest óriási aktivitást váltott ki, cikkünk írásáig több mint 1400-an szóltak hozzá.

A Hit Gyülekezete nevű szekta nem okozott meglepetést, csak a bevett módszereivel, zaklatással, fenyegetéssel és megfélemlítéssel apellál. A szekta kiváló politikai kapcsolataikból kifolyólag azt javasoljuk, hogy aki szeretné elolvasni, illetve a könyvespolcán tudni a könyvet, az addig szerezze be, amíg be nem zúzzák a példányait.

Bartus László: Fesz lesz. Kézikönyv kezdő szabadulóknak. Budapest 2020. Olivia Media and Publishing Corporation

(Magyar Hang nyomán SzKR)

Az ATV-t ellopó kamulelkész Németh Sándor másfél hónapja „eltűnt” a nyilvánosság elől

https://szentkoronaradio.com/blog/2020/06/14/lebukott-nemeth-sandor-hazudott-a-lelkessze-avatasarol/

https://szentkoronaradio.com/blog/2020/06/10/a-hit-gyulekezetet-vezeto-nemeth-sandort-feljelentettek-az-atv-ellopasa-miatt/

https://szentkoronaradio.com/blog/2020/05/10/igy-lopta-el-nemeth-sandor-az-atv-t-a-hit-gyulekezetetol/

Kerecsen – Magyarország egyik legrégebbi íjászboltja és íjászlőtere
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.