Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Lemond a libanoni kormány a robbanás miatt

Lemond a libanoni kormány a Bejrútban előző héten történt hatalmas robbanás miatt – jelentette be hétfőn Hamad Hasszán, az ország egészségügyi minisztere. A politikus a délutáni kabinetülés után arról számolt be az újságíróknak, hogy Hasszán Diáb miniszterelnök hamarosan benyújtja kormánya lemondását az államfői palotában.

A miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint Diáb helyi idő szerint este televíziós beszédet intéz a lakossághoz. Bennfentes források szerint nem sokkal korábban a pénzügyminiszter is bejelentette lemondását, ő már a kormány negyedik tagja, aki így tett az utóbbi napokban.

Vasárnap az ország maronita keresztény közösségének pátriárkája, Besara Butrosz ar-Raj szólította fel lemondásra az államvezetést, mert szerinte az nem képes az irányváltásra és az újjáépítéshez szükséges reformok bevezetésére.

Szombat éjjel tízezer ember gyűlt össze Bejrút belvárosában, ahol az általuk korruptnak, hanyagnak és alkalmatlannak tartott kormány és a politikai elit távozását követelték. A tiltakozások erőszakos zavargásokba torkolltak, minek során a tiltakozók több minisztérium épületét megrohamozták, és egy rendőr meg is halt. Több mint 170 ember sérült meg az utcai összecsapásokban. A tiltakozók a politikai vezetők távozásának alternatívájaként a politikusok felakasztását helyezték kilátásba, aminek jeléül több jelképes akasztófát is felállítottak a tüntetések helyszínén, a Vértanúk terén.

A katasztrófát követően több ország is segítséget ajánlott Libanon számára. Az Élysées-palotában megrendezett konferencián a donorországok, illetve Magyarország is anyagilag támogatja a kármentesítést. Irak gabonát küld, Törökország a kikötő újjáépítésében segítene.

(Orientalista.hu és Infostart.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Kerecsen – Magyarország egyik legrégebbi íjászboltja és íjászlőtere
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Izrael örvendezik a bejrúti robbanás miatt

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.

Plüssmackós fiatalok járókelőket vertek és fosztottak ki Szolnokon; közeledik India és Kína? Washington ellen összefoghatnak a riválisok; felizzott az USA-Irán konfliktus

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.30.)

Unger Anna alkalmatlan a hallgatók szerint; önvezető autókkal kísérleteznek Magyarországon; Ukrajna havonta 30 ezer új katonát kényszerül mozgósítani

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.31.)

Kirúgják a nemzeti parkok igazgatóit is?; orgiát szervezne a választóival egy mannheimi tanácstag; Izrael saját precíziós légibombákat fejleszt, hogy csökkentse amerikai függőségét

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 31.

Rendszerváltás: LMBTQP-szervezetekkel rendeznek kiállítást a múzeumok

A Tisza valóban hozott egy ideológiai rendszerváltást (gyakorlati kérdésekben, mint ...

LMBTQP

2026. 08. 31.

Telegram-posztjaink (2026.08.29.)

102 éves úzvölgyi veteránnal találkozott a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja; a brit kormány külön útmutatóban tanítja a migránsokat a nők tiszteletére; több mint 80 ukrán katona szökött meg egy német kiképzőtáborból

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 30.