A börtönbizottság jóváhagyta Beke István feltételes szabadlábra helyezését

A feketehalmi börtön bizottsága csütörtökön másodszor tárgyalta a terrorizmus vádjával öt évre bebörtönzött Beke István feltételes szabadlábra helyezési kérését. Szőcs Zoltán egy hónappal később nyújthatja be ismét erre vonatkozó beadványát.
Van-e színe a rasszizmusnak? (videó)

A lent látható videóban egy amerikai youtuber először egy fehérek lakta környéken egy „Black lives matter” (Fekete életek számítanak), majd feketék lakta városrészen pedig egy „All lives matter” (Minden élet számít) táblát tartott fel még 2016-ban. A következmények ékes példái annak, hogy a rasszizmusnak nincsen színe, és már akkoriban, azóta pedig egyre jobban tombol a […]
Megfellebbezzük! Elutasították a Szent Korona meggyalázásáról szóló feljelentést

Elutasították a Szent Korona Rádión megjelent feljelentést, pedig a kiváló jogi érvelés alapján még maga a Budapest Pride is betiltható, vagy a felvonulás szigorú korlátozás alá helyezése is lehetséges lett volna, hiszen előre vélelmezni lehet már az idei logó és kommunikáció alapján, hogy a többségi társadalom provokálása és a megbotránkoztatás a cél (erre az új […]