Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Soha nem látott számban vonultak a székesfehérváriak Trianon ellen

A HVIM, a Fejér Szövetség és a Válasz Egyesület közösen hirdette meg a 100. évfordulóra történő megemlékezést, melyet a budapesti Trianon Felvonuláshoz hasonlóan szintén beszédek nélkül, de mély és méltóságteljes módon lehetett megtartani.

A Fő utca vendéglátó egységeinek teraszain több százan gyűltek össze, akik a 16:30-kor kezdődő harangzúgásra mind fölálltak, néma sorfalat alkotva a történelmi belváros hosszú sétálóutcájának két oldalán. A harangozás súlyos pillanatai után együtt énekelte a tömeg a Himnuszt, aztán felharsant a kecskeduda érces hangja, ami az indulásra szólította fel az embereket. Király Dávid dudás és a főszervezők – Dr. Boór Ferenc, Juhász László és Kónyi-Kiss Botond mögött hosszú sorokban indultak el a fehérváriak a Fő utcán, hogy a 2018-ban társadalmi kezdeményezéssel és részvétellel helyreállított Ereklyés Országzászlóhoz vonuljanak a meghirdetett zászlószentelésre.

Láposi Gabriella népdalénekes gyönyörű, a szívek legmélyéig hatoló dallamait követően Brückner Ákos Előd ciszterci atya szentelte meg az új lobogót, amit régi magyar himnuszunk, a Boldogasszony anyánk éneklése mellett húztak fel, majd engedtek félárbocra, a jelenlévő félezer ember pedig a zászlót követve mind az égre emelte tekintetét, a Trianonban megcsonkított, de el nem pusztított hazánk feltámadásáért fohászkodva.
Hogy egy emlékmű mennyire élővé, elevenné, a közösség, a társadalom összekovácsolójává képes válni, azt a megemlékezés végén az emlékműre helyezett koszorúk, virágok és mécsesek tömege mutatja igazán. Ezért elengedhetetlen küldetésünk, hogy minél több ilyen, nemzeti identitásunkat építő jelképet emeljünk.
Az estét egy tüzes akció zárta, amiről videó is készült:
(64 – Szent Korona Rádió)
Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.