szombat, július 19, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Film készült Apponyi Albert trianoni beszédéről

Csütörtök este, a Duna Televízióban volt látható az a film, mely Apponyi Albert gróf, a magyar küldöttség vezetője által, Magyarország képviseletében, 1920. január 16-án a francia külügyminisztérium földszinti dísztermében elmondott beszédet dolgozza fel. Az alkotás már online is megtekinthető.

A film alkotói azt tűzték ki célul, hogy a felszólalás dramatizált, történelmileg hiteles, filmes rekonstruálásával és történészszakértői kiegészítésekkel a lehető legszemélyesebb képet adják arról, mit jelentett a trianoni békeszerződés aláírása a magyar államférfiaknak és a népnek – mondta Medveczky Balázs, a Duna Televízió csatornaigazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.

Az összegzés felidézi, hogy 1920 januárjában Párizsban szembesült a magyar békedelegáció az antanthatalmak békefeltételeivel. A történelmi Magyarország számára bosszúból a modern korban ismert legsúlyosabb büntetést szánták a győztes hatalmak. Az Apponyi Albert vezette békedelegációnak mindössze egy napot szántak arra, hogy megfogalmazza ellenérveit az igen szigorú feltételekkel szemben.

A film forgatókönyvét az egykori Magyar Királyi Külügyminisztérium által 1920-ban kiadott A magyar békeszerződés című kiadvány alapján Csillag Mano, Kálomista László és Máthé Áron írták. Apponyi szerepében Rátóti Zoltán, Georges Clemenceau-ként pedig Dánielfy Zsolt jelenik meg (aki a balassagyarmati csehkiverést bemutató, A legbátrabb város című dokumentumfilmben Rákóczi István kormánybiztost játszotta).

A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében névre keresztelt film ide kattintva tekinthető meg.

(Médiaklikk.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

A “C” a helyes válasz? Baltával ölte meg szállásadóját a fiatal férfi

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében tizennyolc év fegyházbüntetést...

Kategóriák

Három, a kényszersorozásét felelős ukrán tisztségviselőt tiltottak ki Magyarországról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten bejelentette, hogy...

160 ezer fős offenzívát indít Oroszország

A CNN szerint a következő hetekben, vagy akár napokban...

Szlovénia kiáll a palesztinokért: nemkívánatos személlyé nyilvánítottak két izraeli minisztert

Szlovénia az első olyan EU-tagállam, amely nyilvánosan elítélte az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55