szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Németországban bűncselekmény lett az uniós zászló meggyalázása

Újabb érdekes hírek érkeztek Németországból. Német hírportálok pénteki jelentése szerint a “demokratikus” elvek alapján politizáló szövetségi parlament (Bundestag) a nemzeti jelképek megsértésével egyenlő, büntetendő cselekménnyé nyilvánította az Európai Unió zászlajának nyilvános meggyalázását.

Korábban írtuk, hogy német katolikus püspökök a homoszexualitás egyházi elfogadását szorgalmazták, most viszont az ország “felvilágosult” döntéshozói által védendő értéknek tekintett szabad véleménynyilvánítás került veszélybe.

A szövetségi parlament (Bundestag) a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarájának (Bundesrat) kezdeményezésére kiegészítette a büntetőtörvénykönyvet egy bekezdéssel, miszerint három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel kell sújtani a nyilvános helyre kitűzött EU-zászló eltávolítását, valamint a kék mezőben kört alkotó 12 arany színű csillagot ábrázoló lobogó nyilvános megrongálását, felismerhetetlenné tételét vagy megsemmisítését, például elégetését.

Ugyanígy büntetendő az EU másik fő jelképe, az európai himnusz – Friedrich Schiller Örömóda című költeményének Ludwig van Beethoven által megzenésített változata – gyalázása.

A módosítás indoklásában kiemelték, hogy a német nemzeti jelképek és más országok nemzeti jelképeinek megsértése bűncselekménynek számít, de az EU jelképeit nem védi a törvény, amin változtatni kell, Németországnak az uniós államok közösségének tagjaként fel kell lépnie az EU alapértékeit megvető cselekményekkel, így az EU jelképei elleni támadásokkal szemben is.

A Bundestag legnagyobb ellenzéki pártja, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) frakciója említésre méltó, bár végül eredménytelen válaszlépést kezdeményezett. Álláspontjuk szerint az uniós jelképek meggyalázásának büntetése “szélsőséges beavatkozás a vélemény és a művészet szabadságába”. Az EU-s jelképek büntetőjogi védelmére “nincs társadalmi igény”, és a szabályozást alkotmányjogilag sem lehet alátámasztani. A frakció ellenjavaslatot nyújtott be, amely az országok jelképeinek védelmére korlátozta volna a büntetőjogi védelmet. A javaslatot a többi frakció leszavazta.

(Elemi.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55