Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Bejelentettük és eljárás is indult a kézfertőtlenítőt horror áron értékesítő ATV ellen

Egyszer mindenki elnyeri méltó büntetését, és mint alább kiderül ez az ÉkszerTV-nek már e-világban megtörténik. Ahogy korábban megírtuk, horror áron értékesítettek kézfertőtlenítőt az ATV egyik műsorában és ráadásképp ezt még pofátlan hangulatkeltésekkel is tetézték. Az esetet jelentettük a hatóságoknak (másokat is erre buzdítottunk) és a Kuruc.info cikkéből kiderül, hogy eljárást is indítottak a járványhelyzetet kihasználó gazemberek ellen – ez a közös sikerünk is!

A közlemény szerint az ÉkszerTV azt a benyomást keltette, hogy a termékekre meghirdetett kedvezményes ár korlátozott időre szól, vagyis gyors döntésre késztetett, így a vevők nem tudtak körültekintően tájékozódni. Valószínűsítették továbbá, hogy az eredeti árat nem is alkalmazta a hirdető, az ATV Zrt. pedig tisztában volt azzal, hogy a műsorok torzíthatják a fogyasztói magatartást.

A hirdetések ráadásul a járványveszély miatt sokakhoz eljuthattak, és sokak érdeklődését fölkelthették – hangsúlyozta a GVH. Megjegyezték ugyanakkor, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot „egyelőre csak valószínűsítik”, az eljárás megkezdése nem jelenti annak megállapítását.

Ahogy egyre többen botránkoztak meg az eset hallatán, a videót próbálták mindenhonnan eltávolítani több-kevesebb sikerrel. Az ominózus videót itt tekintheti meg:

(A Kuruc.info alapján VNL – Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)
  

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.