Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Még ekkora válsághelyzetben sincs politikai összefogás a liberálisok miatt

Hétfő délután tartotta parlamenti szavazását a magyar országgyűlés, ahol 4/5-ös többségre lett volna szükség a gyorsított veszélyhelyzet meghosszabbítására, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat elfogadására, amit a liberális ellenzék megpuccsolt.


A magyar kormány március 11-én 15 órától hirdetett a koronavírus-járvány miatt veszélyhelyzetet az ország egész területére, ami jelen esetben március 26-ág tart. Ennek meghosszabbítását kérték az országgyűléstől a hétfői plenáris ülésen, ahol 137 Igen és 31 Nem szavazattal utasították azt, hála a balliberális ellenzéknek.

Az Európai Unió szerelmesei, a magyar parlamenti párttal nem is rendelkező Momentum elnöke, Fekete-Győr András már szavazás előtt Facebook-bejegyzésében kérte a liberális ellenzéket, hogy „Ne szavazza meg a diktátor-törvényt!” A Macron által támogatott szélsőliberális közösségnek semmi más nem fontosabb, csak hogy megdöntse a magyar kormányt és ellehetetlenítse a Fideszt (amely párt egyébként 2/3-os többséggel kormányoz 2022-ig).

https://www.facebook.com/feketegyorandras.momentum/posts/507802773229992

 

Az agonizáló kommunistáknál, az MSZP elnökénél, Dr. Tóth Bertalannál is hasonlóak a fröcsögő, pártpolitikai érdektől duzzadó kijelentések. Nyilvánvalóan az MSZP frakciójának minden tagja Nem-el szavazott, hiszen elmondásuk szerint ők, mint ellenzéki képviselők is fontosak. (Bár eddig csak az okoskodás és a „mindent jobban tudást” tapasztalhattunk a szocialistáknál, inkább javasolnám a felajánlásokat, önkéntességet, vagy a hiteles információ saját szimpatizánsokhoz való eljuttatását. – a szerk.)

 

https://www.facebook.com/mszpfb/photos/a.122287667828972/3046029535454756/?type=3&theater

 

Tudjuk, nehéz nyelv a magyar, de azért van egy szint, ahol már azért kellemetlen minden megnyilvánulásnál minden mondatban helyesírás hibát véteni. Örülünk, hogy a vörösök minden ominózus esetet magukévá tesznek… Lényeg, hogy nem lett senkinek „tejhatalma”.

 

A párthatalmi érdekek a Demokratikus Koalíción belül is erősen domináltak, akik nyilatkozatukban közölték: „…nem tudjuk megszavazni, hogy Orbán korlátlan ideig teljhatalmat kapjon.” Tehát, ha nem Orbán lenne a miniszterelnök, akkor megszavazták volna? Akkor fontosabb lenne a magyar emberek egészsége? Ha ők lennének hatalom, akkor nem csak támogatnák, hanem követelnék is? Mennyivel is lenne akkor jobb a helyzet? Demokrata Ferencnek bizonyára emberfeletti képességei vannak, hogy előre látja meddig tart majd hazánkban a koronavírus által okozott vészhelyzeti időszak, így igaz, támogatja a vészhelyzeti időszak meghosszabbítását, de Orbán Viktornak nem adna korlátlak ideig tartó hatalmat. Talán attól fél, hogy miniszterelnök lesz a Fidesz elnökéből?!

 

https://www.facebook.com/gyurcsanyf/photos/a.191029320929538/3257429270956179/?type=3&theater

 

Jakab Péter, a (Jobb)ik elnöke szokás szerint csak a saját és a pár tucatnyi tagból álló pártja álláspontját fogadná el, így természetesen a liberális és elvtelen jobbikos országgyűlési képviselők is Nem-el szavaztak a vészhelyzeti időszak meghosszabbítására. Nem lehet tagadni, hogy Magyarország (de egyébként több európai ország) nem volt felkészülve a kialakult helyzetre, főleg az egészségügyi dolgozók terén. Ma már rengeteg magyar orvos és ápoló dolgozik külföldön, akiknek nagy segítséget nyújtott Dr. Lukács László György jobbikos képviselő, a párt egészségügyi politikusa, aki a Doctors Abroad Kft. premiumdoctors.hu weboldalán csábította külföldre őket, mely cégben résztulajdonos volt. Működik a jobbikos bérunió, csak más európai országban… Megállás nélkül megy a kormányellenes fröcsögés a Jobbik háza táján, aminek talán már a teljes magyar nemzet ez elszenvedője.

 

https://www.facebook.com/jakab.peter.miskolc/photos/rpp.781150971947219/3133244670071159/?type=3&theater

 

Szabó Tímea, akinél már nem is tudjuk, hogy éppen melyik párt listájáról került be a parlamentbe, vagy éppen melyikben politizál, a diktatúra ellen szavazott. Szerencsés lenne megemlíteni neki, hogy mik a szavazás témái az országgyűlésben, mert nem biztos, hogy két kiabálás között van még energiája átolvasni a törvényjavaslatokat és reális, ésszerű döntést hozni.

https://www.facebook.com/szabotimeapm/videos/3269226146439687/

 

A liberális pártjaiktól már elhatárolódott, vagy onnan kirúgott parlamenti képviselők, mint például Bana Tibor, Bencsik János, Hadházy Ákos, Szabó Szabolcs, Székely Sándor, Szél Bernadett szintén fontosabbnak tartották a kormány ellen érzett gyűlöletüket, így a magyar emberek érdekei ellen szavaztak.

Több felelősségteljesebb független parlamenti képviselő, mint például Volner János és a Mi Hazánk országgyűlési képviselői csoportjának tagjai Dúró Dóra, Dr. Apáti István és Fülöp Erik a pártpolitikai és egyéni érdekeiket félretéve a közös megoldás mellett tették le a voksukat és támogatták a törvényjavaslatot.

https://www.facebook.com/durodora/videos/671501403678074/

 

A törvényjavaslatot leghamarabb a szavazás után hat nap múlva fogadhatja el az Országgyűlés, ami idő alatt, a statisztikákat megfigyelve radikálisan romolhat hazánk helyzete és a magyarok egészségügyi állapota.

(Walter Pál Péter – Szent Korona Rádió)

 

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.

Telegram-posztjaink (2026.10.08.)

Kiadnák Magyarországnak a budapesti támadásokkal vádolt szír antifasisztát; Brüsszel 15 évig ellenőrizné az új uniós tagállamokat; Trump alatt több mint 250 ezer vízumot vontak vissza antiszemitizmusra hivatkozva

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 8.

sovinizmus Active Club Románia Radical Fight Club

A Transtelex megszakértette a román Active Club hálózatot, csak éppen a lényeget felejtette el

Október elsején az erdélyi balliberális Transtelex egy cikket írt az ...

Elszakított területeink

2026. 10. 8.

Telegram-posztjaink (2026.10.07.)

Elhunyt Pongrátz András, az 1956-os Corvin közi szabadságharcos; Pakisztán is beszállt a hútik elleni harcba; Kirill pátriárka az Orosz Ortodox Egyház egyik legmagasabb kitüntetését adta Kadirovnak

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 7.