szombat, július 19, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Lélekmentő előadások – Baranyi Tibor Imre: “MEMENTO MORI!” (Emlékezz a halálra!)

Mit tudok tenni annak érdekében, hogy az utolsó órában a sorsomat jóra fordítsam? Ajánljuk Baranyi Tibor Imre két előadását a halálról, amelyek azonban az élet értelméről is szólnak. Nagyböjtben és a halálfélelemként is megjelenő koronavírus okozta helyzetben és a modern fertő hírcunamijában rendkívüli gondolatok. Ezek az előadások szó szerint életeket, lelkeket menthetnek.

Szintén a témában tartott, hosszabb, ám ugyanolyan kiváló előadása Baranyi Tibor Imrének alább. “Ha a lényegét akarnám megfogalmazni a tradícióknak és vallásoknak (…), akkor az üzenet lényege az, hogy megfogsz halni! Ez egy drámai tény közlése, de csak annak számára tragikus, aki önmagát kizárólag a földi-emberi lét körében és vonatkozásában tudja elgondolni, átélni és tételezni. Ugyanakkor, amikor a hagyományok és vallások ezt az üzenetet közlik az emberrel, akkor többnyire egy jó hír, egy örömhír keretében (evangélium) teszik, és ez az örömhír abban áll, hogy a biológiai halállal az ember létezése nem ér véget. Valami folytatódik, illetve bizonyos értelemben valami elkezdődik, egy olyan létezés, amelynek a legközvetlenebb jellegzetessége, hogy az időben nincs vége. Az ember örökké való…”

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

A “C” a helyes válasz? Baltával ölte meg szállásadóját a fiatal férfi

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében tizennyolc év fegyházbüntetést...

Kategóriák

Három, a kényszersorozásét felelős ukrán tisztségviselőt tiltottak ki Magyarországról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten bejelentette, hogy...

160 ezer fős offenzívát indít Oroszország

A CNN szerint a következő hetekben, vagy akár napokban...

Szlovénia kiáll a palesztinokért: nemkívánatos személlyé nyilvánítottak két izraeli minisztert

Szlovénia az első olyan EU-tagállam, amely nyilvánosan elítélte az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55