Február 17-én 11 órakor nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban az „Ezer és ezer jel” – Őstörténetünk kaukázusi forrásai című kiállítás, melynek fő témáját a korai magyarsághoz köthető észak-kaukázusi és Kubán-vidéki régészeti leletek képezik. A kiállításmegnyitón közreműködik Agócs Gergely népzenész is.
Hazánkban először kerülnek bemutatásra a Kaukázus északi előterében előkerült honfoglaló magyar jellegű leletek, melyek értelmezésében a korabeli viseletet és életmódot szemléltető installációk, rekonstrukciós rajzok és térképek segítik az érdeklődő közönséget. Így egy térben és időben távoli, de szellemi kultúrájában közeli világba nyerhet betekintést a látogató. Az időutazást egy animációs kisfilm teszi még érzékletesebbé, mely megeleveníti a Csodaszarvas-monda világát, és népünk mitikus őshazájába, a Kaukázus és a Meotisz vidékére repít minket.
A kiállítás emléket állít a kolozsvári régészeti iskola alapítója, Pósta Béla magyar őstörténeti kutatásainak, de a legújabb tudományos eredmények, mint a 2019-es magyar-orosz ásatások, a korszerű néprajzi és genetikai kutatások is hangsúlyos szerepet kapnak a tárlaton.
https://www.facebook.com/1908907959238697/videos/542841379658940/
„A 19. század második felében az összehasonlító nyelvtudomány a finnugor nyelvcsaládba sorolta a magyar nyelvet, és az erre épülő történeti értékelésekben ettől kezdve egynek vették a nép történetét a nyelv történetével. A 19. század végére két fő irányvonal bontakozott ki a magyar őstörténeti kutatásokban: az egyik főként a nyelvészeti adatok alapján a Volga-Urál vidékén és Nyugat-Szibériában kereste a magyarság őshazáját, míg a másik jóval délebbi területeken, összhangban az Árpád-kori krónikák magyar eredethagyományával, és az írott kútfők túlnyomó többségével. A finnugor dogmát követi az az irányvonal, ami kizárja a Kaukázus és a Kubán-vidék térségét a vizsgálódásokból.”
„Mivel az Árpád-kori krónikákban fennmaradt magyar eredethagyomány legősibb rétege a Meotiszhoz, vagyis a mai Azovi-tenger partvidékéhez, a Kubán-vidék és a Kaukázus térségéhez köthető, teljesen nyilvánvaló volt, hogy a középkor folyamán a keleten maradt magyarság felkutatása is ezeken a területeken kezdődött meg. A Csodaszarvas-monda szerint a Meotisz és a Kubán-vidék volt a magyar etnogenezis színhelye és részben ide vonatkoztatható Kézai Simon krónikájának Szkítia, Transzkaukáziába, a Kaukázuson túlra pedig a Terra Eviláth, vagyis az Eviláth földje megnevezés is. Terra Eviláth, ahol a magyar krónikák szerint Ménróth király és fiai, Hunor és Magor éltek, a Bibliában is szerepel, tehát valóban létező földrajzi terület volt a Kaukázus déli térségében. Bár Hunor és Magor Meotiszba költöztek, Kézai szerint Ménrót és a többi fia Perzsiában maradtak, és a Kézai-krónika születésének idejében, a 13. század utolsó harmadában is ott éltek. A 13. században IV. Béla magyar király megbízásából a domonkos rendi szerzetesek szintén a Kaukázus térségében keresték a keleten maradt magyarok nyomait, és ez az irányvonal később is meghatározó maradt, a nagyszabású, 19. század végi Zichy-expedíciókig bezáróan. A kommunizmus idején bebetonozódott finnugor dogma miatt blokkolódott a téma, a finnugor alapokon álló, a pártállam által kijelölt vezető kutatók ellehetetlenítették ennek az irányvonalnak a kutatását, gyakran kigúnyolva azokat, akik az általuk mesének titulált nemzeti krónikáink alapján közelítettek a témához.” – nyilatkozta korábban a kiállítás kurátora, M. Lezsák Gabriella.
A Magyarságkutató Intézet és a Magyar Nemzeti Múzeum szervezésében nyíló tárlat 2020. február 17 – április 26 között várja a látogatókat a Magyar Nemzeti Múzeum Pulszky Termében.
(Magyar Hírlap, mki.gov.hu nyomán λ – Szent Korona Rádió)