Vita tárgyát képezi, hogy szüksége van-e Németországnak atomfegyverekre.
A Cicero.de hasábjain, Christian Hacke politológus vetette fel ezek szükségességét, arra hivatkozva, hogy a Dunald Trump vezette USA “nem ajánl nukleáris védelmet”.
Ezzel szállt szembe Rudolf Adam, aki 1995 és 1998 közötti nukleáris leszerelési biztos volt, majd 2001-től 2004-ig a Szövetségi Hírszerző Szolgálat alelnöke, 2004 és 2008 között a Szövetségi Biztonsági Politikai Akadémia elnöke volt. Úgy fogalmazott, hogy az USA továbbra is masszívan “Trumpizmus” tüneteit mutat, ami mély nyomokat fog maga után hagyni jelentsen az bármit is. A vitából leginkább a merjünk kicsik lenni hozzáállás szűrhető le, de járjunk a végére!
Legalább egy hivatalos narratíva szerint az Államok polgárai belefáradtak abba, hogy ők állják a világ biztonságának költségeit, és ez állítólag a katonai szövetségesek gazdasági ellenlábassá teszi erre tesz rá még egy lapáttal Trump politikája. Ugyanakkor szó szerint ki kell hámozni a sorok közül a lényeget, a sok “független-objektív” köpködés közül, amik a Trump adminisztráció puszta létét övezik. Illetve lehet ez maga a “Trumpizmus”, attól függően, hogy milyen szándékot milyen színnel átfestett részigazsággal szeretnénk alátámasztani.
Még ha más elgondolásból, de rávilágítanak arra, hogy Németországnak elsősorban egy stratégia kell stratégiai fegyverek helyett. Lévén még mindig egy részben megszállt ország, hiszen lassan 75 éve van jelen fegyveresen az Egyesül Államok (!) így a nagytestvér gálánsan magára vállalta az útmutatást.
Nos egyesek szerint, ha Németország újra egyedül maga határozná meg a saját útját, az “Pandora szelencéjét nyitná fel”, még akkor is, ha Németország újra és újra önként elzárkózik mindennemű tömegpusztító fegyver birtoklásától, dalolva.
Állítják, ez volt a feltétele annak, hogy egyáltalán lehessen fegyveres ereje Németországnak, később pedig az újraegyesítésnek. Egy pillanatra ezen azért gondolkozzunk el, ilyen dolgokért Németországnak külön meg kell felelnie mások elvárásainak. Ilyen mértékben gyomlálják a stratégiai tervezést.
Azzal érvelnek a nukleáris fegyverek szükségességét felvető Hackével szemben, hogy, egy klasszikus szófordulattal élve “ugyan hová is vezetne mindez?”. Ellenérvként hozzák fel, hogy amennyiben nukleáris fegyverekre tartanának igényt, alapjaiban ásnák alá magukkal szemben az európai bizalmat, megkérdőjeleznék a Németországra vonatkozó végleges szabályozásról szóló szerződést, valamint a gazdasági és pénzügyi dominancia mellé teljes katonai fölényük is születne. És itt lehet igazán tetten érni, miféle agymosást hajtottak végre Németország lakosságán, mert a következő ellenérv “senki sem tudja, végül is ki ellen akarnák felhasználni?” ! Ez nagyjából azzal állítható párhuzamba, mint amikor az ember egy beszélgetés során elejti, hogy karatézni jár, és egy nagyokos máris rákérdez, hogy ugyan kit akar megverni? Mind ez nem elég, hozzáteszik, hogy a legközelebbi barátai sem lesznek biztonságban Németországnak.
Arról nem is beszélve, hogy mind Franciaországnak, mind az Egyesült Királyságnak vannak nukleáris fegyvereik. Mégsem merül fel a kérdés, az Egyesül Államokról nem is beszélve.
Ennek ellenére Rudolf Adam úgy véli, hogy Varsó, Róma, Párizs és London is a legerősebben tiltakoznának a német atomfegyverek ellen. Ugyan egy pillanatra megemlíti, hogy Svédországnak is megvolt valaha a maga atomprogramja, de szerinte Lengyelország élből hasonló eszköz után nyúlna, és bizony Olaszország is, amely szerinte mindig arra törekedett, hogy paritásban álljon Németországgal. Ugye, a másik két résztvevőt már nem tudja felsorolni, hiszen nukleáris hatalmak, és az sem fordul meg a fejében, hogy akár ez is lehet egy érv a német fegyverkezés mellett, nem! Amiért Németország nukleáris fegyvert birtokol, már Spanyolországnak, Törökországnak, mit szólna ehhez Görögország, és ezért Iránnak is kellene! Így lenne az örök bűnös Németország újra bűnös valamiért, ezúttal az egyik főgonosz, Irán atomfegyveréért! Ezek szerint egyébként akkor Iránnak még sincs még atomfegyvere?
Adam továbbmegy, magától Hackétől várja a német nukleáris doktrínát, hogy mégis milyen körülmények kellene ezt a fegyvert használni, majd saját kérdéseit meg is válaszolja, hogy azok miért rossz felvetések, utalgatva a második világháborúra, majd a hidegháborúra, illetve a bizalmatlanságra az USA és a NATO nyújtotta védelemmel szemben, miszerint valóban ér-e az valamit, és belesodródnak-e az USA egy atomháborúba Európáért? Amennyiben, szerinte, nem bízunk ebben, úgy jogosan merülnének fel a kételyek Németországgal szemben is, ha ilyen védelmet ajánlana mondjuk a Balti-államoknak? Miért kellene, hogy készpénznek vegyék a Németország által nyújtott védelmet? Az mondjuk nem merül fel Rudolf Adamban, hogy Németország Európában van, az USA pedig egy óceánnal odább.
Ezek után sikerül ezt is tetézni, miszerint a hadsereg a Bundestag irányítja, így végső soron szerinte egy név szerinti szavazás döntené el a fegyverek bevetését, de mit is akarunk ezzel, ha a Brext megállapodást sem sikerül tető alá hozni?
Akárhogy is nézzük, egyvalamiben biztosan igaza van Rudolf Adamnak. A stratégiai gondolkodás, az tényleg hiányzik.
Cicero nyomán Vanek úr