Az 1160-as évektől egészen a század végéig zavaros idők voltak Magyarországon. Ez az a pár évtized, amely alatt szinte az ugyanolyan neveket viselő csak más számokkal megkülönböztetett királyaink szinte átláthatatlan labirintust alkotnak. Ki is tudja pontosan hány László, István és Béla volt ekkoriban? II. Géza után talán csak III. Béla ad igazi támpontot. A köztük eltelt évtizedek többnyire szürke ködként borulnak ránk. E bevezető azért lényeges, mert a mostani történetünk főszereplője bár Lukács érsek, de az akkor uralkodott királyok – és különös halálai – megkerülhetetlenek.
Lukács érsek I. rész – az átkozó
Hazánk történelme bővelkedik tragikus, összeomlást hozó években. Nehezen tudunk választani melyik volt a legrosszabb. 452 -Atilla halála és a birodalom felbomlása? 1038 – István elhunyta és Orseolo Péter első uralma? 1301 – a Turul-dinasztia férfi ágának a kihalása? Az interregnum bármelyik éve? 1526 – Mohács? 1920 – Trianon? 1945? 1956? Van egy kevésbé ismert évszám is.
Amikor 1162. május végén II. Géza meghalt senki számára nem volt kérdéses, hogy a fiát, a kis Istvánt akarta a trónon látni. Bár maga az a tény, hogy Géza két öccse – László és István – is külföldre menekült előre gyanúra adhatott okot. Ez volt az a korszak, amikor egy magyar királyra legalább egy trónkövetelő is esett. Sejteni lehetett hogy a „tesók” nem fogják annyiban hagyni a dolgot, akik Bizáncban éltek ekkor. A két testvér közül a kisebb István volt a rámenősebb. Előbb Manuel császárt kérte, hogy segítse őt hatalomra majd valamivel később Frigyest a Barbarossát.
Az ilyen kérések sosem alakultak jól. Nem csak a magyar esetekben, hanem a szomszédos országok viszonylatában sem. Ha egy nagyhatalom uralkodója segített egy-egy trónkövetelő hatalomra juttatásában, annak mindig nagy ára volt. Sok esetben az adott ország elvesztette a függetlenségét is. Ám Géza halálakor a két „tesó” messze volt, István a fiú pedig közel. Ez el is döntötte a dolgot – egy időre. A koronázás megtörtént az ifjú pedig trónra került III. István néven. A koronázó ünnepséget Lukács esztergomi érsek vezette.
István volt az a kisfiú, aki 1147-ben a nyugat-európai keresztes hadak átvonulásakor született. Maga VII. Lajos francia király tartotta a keresztvíz alá. 1162-ben István 15 éves volt, és sejtelmese volt arról, hogy micsoda versenyfutás vette a kezdetét édesapja halálával. Alig került a trónra, máris kezdődtek a problémák. Manuel császár, aki éppen az előző évben kötött fegyverszünetet Gézával újabb öt évre elérkezettnek látta az időt arra, hogy a békét megszegje és a jelöltjeit (Lászlót vagy Istvánt) a magyar trónra ültesse. Éppen Géza uralkodása alatt tanulhatta meg a három kontinensre kiterjedő Bizánci-Birodalom, hogy a magyarok fájdalmas sebeket tudnak okozni. Manuel rögtön követeket indított Magyarországra, akik érkezésük után azzal a követeléssel álltak elő, hogy III. István azonnal adja át a hatalmat a nagybátyjának! A követjárás idejében a nagybácsi már jókora bizánci sereg élén közeledett a magyar határok felé. Azt a császár is megtudta, hogy egy ember szilárdan áll István magyar király mellett, ez pedig Lukács érsek volt. István alig hat hetet tölthetett királyként a trónon és máris menekülnie kellett. Manuel azonban kettős taktikát alkalmazott: egyfelől a roppant serege félelemmel töltötte el az országot, másfelől csengő aranyakkal megvásárolta a magyar urakat. István a nagyon kevés megmaradt hívével Pozsony várába vette be magát, ahol csak a helyiek támogatására számíthatott.
Lukács a következetes
Hihetetlen zűrzavar volt 1162 őszén Magyarországon. A királynak futnia kellett és apjának a híve Lukács érsek is azt állította, hogy ő az egyetlen törvényes király, és mindenki más csak bitorló. Mert az érsek idős kora és egyházi tisztsége ellenére sem finomkodott. Nevén nevezte a bitorlókat, és egyenesen árulóknak kiáltotta ki őket. A két testvér népes kísérettel érkezett meg Esztergomba és felszólították Lukácsot, hogy koronázza meg Lászlót! Ebben a percben pedig egy világra szóló botránysorozat vette a kezdetét. Az érsek ugyanis nem csak hogy nemet mondott, de később másra is sor került. A magyar egyház feje hogyan is koronázhatna meg néhány hónap alatt két királyt, kiváltképp ha az egyik még él, és ő a törvényes uralkodó? Nem mondott le a hatalomról, csak elmenekült a túlerő elől. Lukács lelkiismerete azt diktálta hogy maradjon hű a valódi királyhoz, és mondjon nemet a koronázásra. Lukács a maga módján azonban még karakán módon rá is támadt Lászlóra. „Nemcsak hogy e kívánságát megtagadta, hanem még keményen rá is támadt, bitorlónak nevezte, ki jog, erkölcs, illendőség ellenére ártatlant meg akar fosztani apai örökétől.” (Pauler Gyula)
Képzelhetjük László mit érezhetett. Mekkora szégyen! Ám László másik főpapot kereset és talált is – a kalocsai érseket – akinek azonban a magyar szokásjog szerint semmi joga nem volt koronázni. Lukács, a következetes ezt sem hagyta szó nélkül. Lászlót, mint trónbitorlót kiközösítette a katolikus egyházból. II. László a hír hallatán rettentően feldühödhetett. Magához hívatta Lukácsot, és kivont karddal fenyegette meg az egész udvar szeme láttára. De az idős érsekben emberére talált, mert nem hogy nem ijedt meg az előtte hadonászó Lászlótól, de egyszerűen átnézett rajta. Hiába próbált rá bárhogyan hatni, Lukács nem vonta vissza a kiátkozást. Erre László még jobban kikészült, és ott helyben megparancsolta, hogy Lukácsot vessék tömlöcbe! Ez semmi jóval nem kecsegtetett az idős emberre nézve, de azért az emberei azonnal útba indultak Rómába titkos levéllel, és védett futárokkal…
Lukács megátkozza a királyt
A megingathatatlan érsek hónapokig ült az esztergomi vár tömlöcében, de az elhatározásán nem változtatott: a kiátkozást továbbra is fenntartotta. Közben aztán megérkezett III. Sándor pápa elmarasztaló levele Lászlóhoz. A többi főpap – kivéve Mikó kalocsai érseket – is közbenjárt Lukács érdekében, így végül László nem tehetett mást, minthogy szabadon engedje a kiátkozóját. Ezzel a döntéssel László pedig elismerte: nem volt igaza akkor, amikor elfogatta az idős embert. Ám Lukács nem volt túl sokáig szabadlábon…
Éppen karácsony napján engedték szabadon, amikor az általa kitagadott bitorló király és az egész udvara éppen az esztergomi vártemplomban vett részt ünnepi misén. Egyes források szerint már a templomban várta a királyt, mások úgy tudják a tömlöcből ment László után.
Lukács berontott a templomba, az oltárhoz sietett, és mivel szerinte a kiátkozás még érvényben volt (hiszen ő adta ki és még nem vonta vissza), hát lerántotta az oltárról a terítőt. Az arany kelyhek baljósan gurultak szerte a padlón. Majd Lukács az első sorban térdeplő László előtt termett, és amilyen hangosan csak tudta, László szemébe vágta:
-Uram Jézus! Ki ma születtél, fordítsd meg a király szívét, ha még méltónak tartod, hogy meglátogasd! Ha pedig nem, verd meg negyven nap alatt erős karoddal… Hadd érezze, ki ellen vétkezett!
Lukács érsek gyakorlatilag megátkozta a királyt. Imájának többféle változata maradt fenn. Az érsek gyakorlatilag felszólította Istent, hogy ha a király nem tér jobb belátásra, akkor negyven napon belül sújtson le Lászlóra. És a halál eljött Lászlóért. Nem kellett negyven napot várni, csak három hetet. Az átok kimondása után 1163. január 14-én László váratlanul meghalt…
Innen folytatjuk a következő részben.
Forrás:
Vitéz Miklós: Magyar Királyok és Uralkodók 7. rész III. István, III. Béla, Imre és III. László
Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. I-II. kötet Bp., 1899.
(Nyitray György Puskaporos szaru – Szent Korona Rádió)