csütörtök, október 2, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Esőben is menetel a Rongyos Gárda Emléktúra

Ha egész napra esőt mondanak, akkor általában a szervezett túrák elmaradnak. Kivéve, ha a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet a szervezők. Nincs az a cudar időjárás, ami indokolná, hogy ne emlékezzenek meg a Rongyos Gárdára, akik hiányos felszereléssel és hivatalos támogatás nélkül, „rongyosan” is védték az ősi határt.

Tizenharmadik alkalommal került megrendezésre a Rongyos Gárda Emléktúra, mely a nyugat-magyarországi harcok helyszíneit érintve emlékezik a hős felkelőkre. Az emléktúrát a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom indította útjára azzal a céllal, hogy a statikus koszorúzások helyett egy méltóbb formáját honosítsák meg a megemlékezésnek.

A túra gyülekezője Balfon volt, ahol eső fogadta a résztvevőket. Az csapadék miatt járhatatlanná vált földút elkerülésével, kerékpárúton indult meg az egybegyűlt társaság Sopron felé. A szőlősorok mentén haladva kékfrankos fürtök mosolyogtak rájuk. A messziről hallatszó „ágyúdörgés” tanúsága szerint azonban nem csak ők, hanem a seregélyek is felfedezték a jónak ígérkező termést.

A Szárhalmi-erdőn keresztül érkeztek meg Sopronba, ahol a Szent Mihály temetőben megkoszorúzták a felkelésben elesett hősi halottak síremlékeit. A történelmi ellentétet felülíró becsületesség példája, hogy az elesett hősi halott mellett nyugszik az egyik osztrák csendőr is, ki a harcok során vesztette életét. Testét Sopron lakossága ugyanolyan tiszteletadás mellett helyezte végső nyugalomra, mint saját hősi halottait. Innen a Tűztorony irányában folytatták útjukat, ahol megcsodálták a Hűség kapuját, majd a főtéren Thurner Mihály, egykori polgármester szobrát. A várost keresztül szelve meglátogatták a Pannónia szállót, mely épületében egykoron a vezérkar gyűlésezett, majd elhaladtak Prónay Pál egykori parancsnoki szállása előtt is. A Széchenyi-téren található hűség zászlóval szemben áll az épület, melyben egykor az Antant képviselői székeltek. A tér fontos szerepet játszott az akkori eseményekben, ugyanis itt tartották augusztus 20-án a lakosok elcsatolás elleni tüntetését.

Egy rövid pihenő után Sopront elhagyva a Károly-magaslat felé vették az irányt, hogy a felkelő szobránál is elhelyezzék koszorújukat. A szobornál Dobay Gergely mindkét szervezet nevében üdvözölte a jelenlévőket. Beszédében a túrához hasonlította a magyar néplélek megnyilvánulását. Úgy, ahogyan a túrát is megtartják minden körülmények közt, a magyar nép igazság iránti harcos elkötelezettsége is megnyilvánult mindig, minden körülmények közt. Lehettek bármilyen rosszak is a körülmények, bármilyen kilátástalan is a helyzet, a magyar ellenállás megjelenését borítékolni lehetett. Ez, a génjeinkben őrzött tulajdonság nyilvánult meg a vesztes világháborút követő felkelések során Balassagyarmaton, Komáromban és Nyugat-Magyarországon is. Ez a tűz égett azon selmeci diákok szívében is, kikről két héttel korábban szintén egy emléktúra keretén belül emlékezett meg a két szervezet. Ők, miután fegyveresen tartották fenn a rendet és menekítették ki a főiskola értékeit Selmecbányáról, Sopronban vertek új tanyát. Miután Sopront is el akarták csatolni az országtól, újra fegyvert fogtak és megígérték, hogy Sopront már az életük árán is megvédik.

A magaslatról a ciklámen-tanösvényen haladva a túrázók megcsodálhatták az éppen nyíló, névadó virágokat is. A Szalamandra-tónál tartott hosszabb pihenő után az Ágfalvi-hegy csúszós ösvényein jutottak el Ágfalvára, ahol a helyi temetőben ismét egy hősi halott sírjánál hajtottak fejet. A túra az ágfalvi Baracsi-emlékműnél ért véget, ahol a két ágfalvi ütközet eseményeit ismertette Horváth Gábor. Innen az átázott társaság egy közeli pizzériába vonult, hogy átvegye az emléklapokat és a kitűzőket. A túrát sikeresen teljesítők a Hazajáró Kupa részeként egy pecséttel is gazdagodtak.

Ne feledjék: szeptember 21-én Attila Védvonal Emlék és Teljesítménytúra 19-44!

(64 – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A Mi Hazánk Ifjai és a HVIM tagjai néztek farkasszemet a bujkáló antifákkal

Azaz néztek volna, ha az antifák állták volna a...

B*zipornóst ítéltek el pedofília miatt

Csecsemők és kisgyermekek megalázása pornográf felvételeken, kísérlet egy 7...

Greta Thunberg hajóját feltartóztatta Izrael

Izrael több palesztinpárti flottilla hajóját, köztük azt is, amin...

Kategóriák

A Mi Hazánk Ifjai és a HVIM tagjai néztek farkasszemet a bujkáló antifákkal

Azaz néztek volna, ha az antifák állták volna a...

B*zipornóst ítéltek el pedofília miatt

Csecsemők és kisgyermekek megalázása pornográf felvételeken, kísérlet egy 7...

Greta Thunberg hajóját feltartóztatta Izrael

Izrael több palesztinpárti flottilla hajóját, köztük azt is, amin...

Palesztinpárti programot hirdet a szélsőbaloldali Auróra klub – háborognak a cionisták

Néhány éve Magyarországra is begyűrűzött az a furcsa jelenség,...

Feltartóztatták az orosz árnyékflotta olajszállító tankerét a francia partoknál

Nyomozást tartottak a francia hatóságok szerdán az úgynevezett orosz...

Rejtett erőforrás félholtra vert egy női BKV diszpécsert a metrón

„Az erőszak bármilyen formája – különösen egy közfeladatot ellátó...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55