csütörtök, október 2, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A tragikus katonai konvojbaleset margójára – Miért következhetett be a tragédia?

Utánanézünk a történtek háttérének. Mindenekelőtt azonban a Szent Korona Rádió szerkesztősége szeretné kifejezni részvétét az elhunyt honvéd hozzátartozóinak, valamint kíván jobbulást a kórházban lévő másik öt katonának!

„Tragédia történt, a közlekedési balesetben meghalt egy magyar katona. Gyászol a Magyar Honvédség – jelentette be Benkő Tibor. A honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a katonai menetoszlop balesetéről, amely az M7-es autópályán következett be. Benkő azt mondta: Fiatal, kiváló katonát vesztett a Honvédség, órákig küzdöttek az életéért.
A miniszter egyúttal részvétét fejezte ki a katona családjának, mindent meg fog tenni azért, hogy fájdalmukat enyhítse, fogalmazott. Az elhunyt katona rendfokozata szerződéses őrvezető volt.”

Így ír a legtöbb nagy internetes hírportál a tegnapi -M7-es autópályán – Székesfehérvárnál történt balesetről. A helyszínt és a körülményeket a rendőrség vizsgálja, ezzel egy időben a honvédelmi miniszter belső vizsgálatot rendelt el. Tartsunk így mi is egy „rögtönzött belső vizsgálatot” a Magyar Honvédségben!

A buszvezetés nem munka!?

Statisztikai adatok ide vagy oda, mindenki akinek valamilyen köze van a sereghez tudja: a Magyar Honvédség krónikus létszámhiánnyal küzd -minden állománykategóriában kivéve a tábornoki kart – már évek óta. A 2002-es „nagy fizetésemelés” után erőszeretettel mondogatta a parancsnoki állomány, hogy akinek nem tetszik valami az nyugodtan leszerelhet, mert mindenki beosztására tízen várakoznak a kapunál. A napjainkra ez odáig fajult, hogy nem csak a tízes csoportokban várakozók tűntek el a kapuknál, de az állomány zöme is. Nagy, hangzatos jelszavak azért vannak: életpálya-modell, hivatástudat, kerülj a legjobbak közé!, digitális katona, és Zrínyi meg a 20-26. Érdemi változás azonban nem történt a jégbe fagyott kommunizmusban. A fenti tragédia részleteit nem ismerve nézzük meg, hogy mi történik egy sofőrrel a honvédség berkein belül!

Talán a sofőrökből áll fenn a legnagyobb létszámhiány országszerte az alakulatoknál. Az ok egyszerű. Őrvezetői, vagy tizedesi rendfokozattal havi 140-160 ezer nettóval senki sem fogja a sereg sokszor elavult, ócska gépeit hajtani. Aki igen, azt pedig többnyire nem becsülik meg. A vezénylő törzszászlósok gyakran hangoztatják: a buszvezetés nem munka! Valóban nem, a buszvezetés a honvédségben több annál. A sereg megfelelő járművei rendelkeznek a szabályokban leírt tachográfokkal, csak éppen nem kell használniuk. Hogy miért? Mert így lehet hajtani a feladatokat, az állományt és a sofőröket. Június elsejétől a honvédség újra kiemelt feladatokat lát el a déli határvédelemnél. Le kellett váltani a rendőröket, hogy el tudjanak menni leszerelni, vagy szabadságra. (Az előbbi volt a gyakori.) A csapatmozgások újra beindultak szerte az országban. Százasával mozognak a közutakon a katonák Győrtől Hódmezővásárhelyig Debrecentől Bajáig. Erre jön még a nyár végi Bátor Harcos 19’ hadgyakorlat, ahová a szerencsétlenül járt konvoj is tartott a Bakonyba.

Egy tipikus, szinte gyakori módszert mutatok most be a kedves olvasóknak. Az egyik Észak-Dunántúli alakulat váltást hajt végre, aminek az a lényege hogy húsz katona lemegy a déli határra, húsz pedig visszajön. A buszsofőr reggel hat óra körül megérkezik a laktanyába, felveszi a kulcsokat és a menetlevelet, ellenőrzi a buszt, majd elmegy vele a Műszaki Ellenőrző Állomásra a továbbiakban MEÁ. A MEÁ-n aláírják a menetlevelét, többnyire úgy, hogy az ott dolgozók ki se lépnek az irodájukból: a busz műszakilag rendben van. A sofőr felveszi a húsz főt, majd fél nyolc és nyolc között nekivágnak a közel háromszáz kilométeres útnak keresztül az országon. Egy tíz perces pihenővel délre megérkeznek a határvédelmi bázisra. Itt a sofőrnek van egy körülbelül negyed órás (!) pihenője. Éppen csak annyi, hogy ki- és bepakoljanak a buszba. Senki nem kínálja meg egy kávéval, a parancsnoki harcállásponton azért nagy kegyesen megszánják eggyel. A hazautazók már türelmetlenek: hetek óta a határon vagyunk, menjünk már végre. A sofőr volán mögé ül, és újra nekifog a háromszáz kilométeres útnak, majd valahol félúton egy megint tíz perces pihenővel. Ráadásul úgy, hogy az alakulata még csak egy élelmiszercsomagot sem adott neki…

A Magyar Honvédségben, ha valaki rendelkezik akár csak egy B-kategóriás jogosítvánnyal, az parancsba kapja, hogy a legrövidebb időn belül készíttessen egy ún. „sárga kártyát” amivel vezethet megfelelő kategóriájú gépjárműveket. Erre jönnek még a típusvizsgák. Toyota Hiluxra, Suzuki Vitarára. Egy órás oktatás a műszaki paraméterek ismertetésével a MEÁ-n, úgy hogy senki sem vezet ott egy métert sem. A felsoroltak és a most következők is országos jelenségek a honvédség alakulatainál. A parancsnokok folyamatosan tüzet oltanak, a létszámhiány miatt. Ha egy nagyobb külföldi misszió elindul a feladata végrehajtására szó szerint kihalnak a laktanyák. A feladatok pedig nem csökkennek, sőt. Ilyenkor már nem számít, hogy kinek mi a beosztása, ki rajparancsnok, ki személyügyi altiszt, vagy esetleg raktáros: menni kell! Emberek úgy kapnak menetlevelet például Transporter hatosra, hogy életükben még sohasem vezették. De nincs más, feladat van menni kell: Ferihegy kettő, amerikai delegáció érkezik hat fővel. És ha a katona azt mondja: -rendben elmegyek, de hogy találok oda, meg vissza, a diszpécser többnyire visszakérdez: nincs okostelefonod? (Tudok olyan esetről is, amikor egy zászlósnak kellett elmennie négy közkatonáért, mert egyszerűen nem volt más.)

A most elrendelt belső vizsgálat érzésem szerint semmi mást nem fog megállapítani, mint a balesetet szenvedett állomány és a gépjárműparancsnokok felelősségét, hogy nem tartották és nem tartatták be a megfelelő követési távolságot. Addig amíg a katonai életpály- modell nem képes versenyre kelni a civilszféra fizetéseivel, technikai és morális fejlettségével, addig meg fog maradni a krónikus emberhiány.

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

B*zipornóst ítéltek el pedofília miatt

Csecsemők és kisgyermekek megalázása pornográf felvételeken, kísérlet egy 7...

Greta Thunberg hajóját feltartóztatta Izrael

Izrael több palesztinpárti flottilla hajóját, köztük azt is, amin...

Palesztinpárti programot hirdet a szélsőbaloldali Auróra klub – háborognak a cionisták

Néhány éve Magyarországra is begyűrűzött az a furcsa jelenség,...

Feltartóztatták az orosz árnyékflotta olajszállító tankerét a francia partoknál

Nyomozást tartottak a francia hatóságok szerdán az úgynevezett orosz...

Kategóriák

B*zipornóst ítéltek el pedofília miatt

Csecsemők és kisgyermekek megalázása pornográf felvételeken, kísérlet egy 7...

Greta Thunberg hajóját feltartóztatta Izrael

Izrael több palesztinpárti flottilla hajóját, köztük azt is, amin...

Palesztinpárti programot hirdet a szélsőbaloldali Auróra klub – háborognak a cionisták

Néhány éve Magyarországra is begyűrűzött az a furcsa jelenség,...

Feltartóztatták az orosz árnyékflotta olajszállító tankerét a francia partoknál

Nyomozást tartottak a francia hatóságok szerdán az úgynevezett orosz...

Rejtett erőforrás félholtra vert egy női BKV diszpécsert a metrón

„Az erőszak bármilyen formája – különösen egy közfeladatot ellátó...

Négerbűnözés: 22 éves lányt ölt meg a 39 éves, büntetett előéletű nigger

Míg Magyarországon a cigányok okoznak rengeteg problémát, addig az...

Imádkozó ellentüntetőkkel találta magát szembe Hadházy Ákos és csürhéje (frissítve videóval)

Hadházy Ákos keddre ismét tüntetést szervezett a Ferenciek terére....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55