Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Túra az elfeledett selmecbányai hősök nyomában

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom másfél évtizede célul tűzte ki, hogy túrákat szervez a nemzeti oldal természetjárásra fogékony közönsége számára. A túrák azonban többek öncélú sportnál (mely magában is hazafias kötelesség), mindegyik történelmünk egy elfeledett hősies momentumához kötődik. Így sikerült a köztudatban erősíteni a nyugat-magyarországi felkelők, a balassagyarmati csehkiverés, az Attila-védvonal harcainak vagy éppen a Szent Korona utolsó magyarországi napjainak emlékét.

Idén újabb dicső emlék kerül elő a feledés homályából, ezúttal a felvidéki vármegyések munkája nyomán. A Hazajáró Honismereti és Turista Egylettel közösen első alkalommal szervezik meg a Selmeci-hegységben a Selmeci Őrjárat Emléktúrát.

De miről is szól ez a túra?

Az őszirózsás forradalom és a Károlyi-kormány politikája nehéz helyzetbe hozta Selmecbánya lakosságát 1918-ban. Bár a város magyar fennhatóság alatt szeretett volna maradni, az előrenyomuló cseh csapatok és az egyre erősödő cseh-szlovák nemzeti mozgalom fokozott veszélyt jelentettek. A selmecbányai főiskolai hallgatók ebben a szorongatott helyzetben habozás nélkül jelentkeztek, hogy rendvédelmi szerepet töltsenek be a városban és környékén. Vigyázták a törvényes rendet és több környékbeli lázadást is levertek, mely során két hallgatótársuk hősi halált halt.
1918. november 7-én Nagysápon Baumerth Károly erdőmérnök-hallgatót, nemzetőrt, helyi zendülők verték agyon. Hurtay György és Zámbor Pál erdőmérnök-hallgatók egy korponai zendülés leverése során sebesültek meg. Az olasz fronton vitézül küzdő Hurtay György december 2-án belehalt sérüléseibe. A szolgálatkész diákság nem csak a környék rendjének fenntartásában vett részt, nekik köszönhetjük a főiskola felbecsülhetetlen értékű könyvtárának és egyéb eszközeinek kimenekítését is. Miután minden mozdíthatót bevagoníroztak és elindítottak Budapest felé, a selmeci diákoknak sem maradt más választásuk, mint nehéz szívvel búcsút venni az alma matertől és Selmecbányától. Később sokuk a nyugat-magyarországi felkelésben harcolt és halt hősi halált. Hajtotta őket a keserű emlék, hogy egyszer már elvesztették alma materüket, Sopront már nem adják!

Ezzel a túrával az Ő szolgálatkészségük előtt hajtunk fejet bízva abban, hogy a magyar nemzet fiatalsága újból képes lenne akár a legnagyobb áldozatot is meghozni, ha úgy kívánná a haza.

A Selmecbánya környékén történt zendülésekről és a diákság rendfenntartó tevékenységéről csak a két hősi halott halotti bizonyítványában maradt fenn írásos utalás.

A vezetett túra augusztus 24-én 8:00-kor indul a Bacsófalvi-tótól. A túra hossza 20, 5 km, mely 677 m szintemelkedéssel párosul. A nevezési díj 500 Ft vagy 2 euro, mely tartalmazza az emléklapot, kitűzőt és a frissítőt.

A túra Facebook-eseménye:
https://www.facebook.com/events/2498867110225515/

A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak. Lépjünk együtt a hősök nyomába!

(64 – Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.