A XIII. század okos és leleményes egyházi méltóságokat adott Magyarországnak. Gondolhatunk itt elsősorban János esztergomi érsek találó kétértelmű levelére a meráni Gertrúd elleni összeesküvésnél. „A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.”
Ám a mai írásomnak egy másik jeles egyházfő Lodomér lesz a főszereplője.
A bécsi királyszöktetés
28 éves volt IV. László mindössze, amikor elérkezett életének az utolsó napja. Az 1290. év júliusának a tizedik napját írták a keresztény világban. A király egy kun táborhelyen mulatott. A mulatság végén, késő éjszaka a sátrába vonult. Nem lehet egy fikarcnyi kétségünk sem hogy a király ezúttal is jól leitta magát. Nem voltak kétségeik a kun „barátainak” sem. Egykori barátai, sőt Éduán, a szeretőjén keresztül a „rokonai” is egy sátorban aludtak vele. Az összeesküvő rokonokat László egyik rokona, Árboc vezette, mellette Törtel és Kemence voltak a főkolomposok, és persze számos más kun is benne volt a merényletben. Nem is volt nehéz dolguk. Egyszerűen megrohanták a királyi sátrat, megsebesítették a László védelmére kelő Miklóst, a királyt pedig „össze-vissza szurkálva, vagdalva, kegyetlenül legyilkolták. Így ért véget IV. László – sokak szerint az utolsó, valódi Árpád-házi királyunk – élete és uralkodása.
A „szaracén” bosszúja
A bosszú gyorsan megérkezett, és lecsapott. Kun László gyilkosai nem is sejtették, hogy az az ember tör majd rájuk a király halála után, akinek László sokat jelentett: Mizse nádor. Az iszlámhitűből kereszténnyé lett, tehát valószínűleg nem magyar, hanem arab vagy török születésű férfit iszonyú harag fogta el. Hiszen László alatt a pályafutása szépen ívelt felfelé. Miután tavasszal a király kinevezte az ország második emberévé, Mizse nagyon hálás volt neki. Ám a merénylet után Mizse felfogta, hogy bárki is lesz az új király, aligha fog megtűrni egy „szaracént” a nádori székben. Fékezhetetlen haragjában Mizse megrohanta a kun tábort. Az összeesküvőket már nem találta ott, de maga mellé vette a sebesült Miklóst, és a tettesek nyomába eredtek. Pár nap múlva kiderítették hol táboroznak a merénylők. Körülvették, és megrohanták őket. Árbocot, akit a fő bűnösnek tartottak, egyszerűen a régi kun szokás szerint kétfelé vágták, Törtelt meg élve darabokra tépték. Mindezzel azonban a megtorlásnak nem volt még vége: a nevezett főkolomposok családjait kiirtották! Akit csak elkaphattak, legyen az akár csecsemő(!) is, azzal végeztek. Akik a kun és a magyar összeesküvők közül még időben lóra kaphattak, azok egy része orosz, más része lengyel földre menekült, és még ott is rettegtek, hogy gyilkosokat küldenek utánuk. Bízvást elmondható, hogy azok közül, akik IV. Lászlóval végeztek azon az emlékezetes éjszakán, senki sem maradt életben. De ekkor már hírnökök kezdtek nyargalni Buda, és Bécs felé…
A szöktetés
Amikor híre ment, hogy Kun Lászlóval végeztek a – kunok -, Bihar megyéből ez a tudósítás előbb ért Budára, mint Bécsbe. Futár vitte a hírt Esztergomba Lodomér érsekhez is. Hisz nem volt trónörökös, vagy királyjelölt az országban, akit értesíteni lehetett volna. Az érsek azonnal felfogta, milyen „időcsapdába” kerültek. Csak az a velencei fiatalember jöhetett szóba, aki eddig még a lábát sem tette Magyarországra. Lodomér az ország érdekeit szem előtt tartva nem akarta, hogy más jelöltek is felbukkanjanak, mint az osztrák herceg, vagy a cseh király. Netán még sereggel jönnének Fehérvárra, hogy erővel koronáztassák királlyá magukat… Az egyetlen esély az volt, hogy ha kiszöktetik Andrást a bécsi fogságból. Hiszen, ha Albert herceg előbb tudja meg, hogy a leendő magyar király van a karmaiban, akkor vagy elemészti a szerencsétlen velenceit, és maga igényli a koronát, vagy olyan hatalmas váltságdíjat kér érte, amit a magyarok nem tudnak, vagy majd nem is akarnak kifizetni! Mindkét esetben országos anarchiára lehetett volna számítani, hiszen a bárói csoportok meg folyamatosan készen álltak arra, hogy rögtön egymásnak essenek, és mindegyik a saját jelöltjét tolja a trón felé… Lodomér érsek azonnal döntött: még abban az órában elindított két szerzetest Bécs felé. A barátok váltott lovakon száguldottak, hogy megelőzzék az előző magyar király halálhírének a vivőit. Ezalatt az érsek igyekezett visszatartani a híradást, miközben a barátok megérkeztek Bécsbe.
András alighanem tényleg Árpád-fi lehetett, ugyanis miután Bécsbe vitték, és ott ál-vendégszeretettel vették körül, máris nagyon önérzetesen viselkedett, és megsértette Albert herceget, aki a Habsburgok előkelő származásáról beszélt. András meglehetősen lenéző módon fitymálta le az említett dinasztiát, mondván, hol vannak a Habsburgok előkelőség, és régi származás tekintetében az Árpádokhoz képest…! Albert képe megnyúlt e szavak hallatán, és attól kezdve előkelő foglyát -barátját, miként nevezte – nem hívta meg az asztalához. De a fogoly még így is viszonylag szabadon élhetett a nem túl szigorú házi őrizetben. Ekkor értek oda a szerzetesek. Bécsben még senki sem tudott IV. László meggyilkolásáról. A barátok titokban bejutottak az őrzött házba, átadták Andrásnak Lodomér érsek levelét, amiből az ifjú megértette: most vagy soha! Itt az idő, mert otthon tényleg egy üres trón várja, sokan vannak mellette, és mielőtt bárki felocsúdna az ország szomszédai és ellenségei közül, addigra őt már meg is koronázzák. A szerzetesek hoztak magukkal egy… harmadik csuhát is. Magyarország leendő királya – uralmának első aktusaként – álruhát öltve lopakodott ki Bécsből. Aztán irány a Duna, ahol egy előre odakészített kis hajón indultak lefelé a folyón. Velencei András, Magyarország jövendő királya -e néven már a harmadik- megkoronázása előtt egy pár nappal magát szerzetesnek álcázva indult Magyarországra, hogy ott hatalomra kerülve több mint tíz évig uralkodjon.
Forrás:
Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme 6. A tatárjárás utáni hadjáratok az Árpádház kihaltáig (1242-1300) IV. III. Endre háborúi a/ Kül-és belpolitikai viszonyok IV. László halálakor. Trónpretendensek.
Vitéz Miklós: Magyar királyok és uralkodók 9. V.István, IV.(Kun) László és III. András
(Nyitray György – Puskaporos szaru – Szent Korona Rádió)