Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Minden vészen át épül a vármegyés közösség

Képes beszámoló a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom augusztus 18-20. között megrendezésre kerülő országos összetartásáról: igényesen megrendezett belső vetélkedőre, tábori szentmisére és zászlószentelésre, sok beszélgetésre és kiselőadásra, illetve az elhunyt bajtársainkra való megemlékezésre is sor került. Pár napon belül egy hangulatvideóval jelentkezünk.

A HVIM 2001 óta létezik és a sokat megélt tagok szerint is ez volt az egyik legjobb hangulatú összetartás a szervezet életében, ami a bizonyíték arra, hogy a vármegyés közösségnek hatalmas ereje van és képes mentőcsónakot adni a modern világ viharában.

A vetélkedő idén nem régióként, vagy tagszervezetenként zajlottak, hanem vegyes csoportokban, hogy egymást még jobban megismerhessük. Az eszmei kérdéssor sem volt mindennapos, mert nem a lexikális tudás felmérése volt a cél, hanem különböző fontos témák kidolgozása, akár olyanok, amik aktuálisan érintik a szervezetet, akár a történelem nagy kérdéseit jelentik. A csoportoknak számos kérdésben ki kellett dolgozniuk az álláspontjukat és elő kellett adniuk azt, akár vitatkozva, érvelve is.

Számos harcos gyakorlat is a vetélkedő részét képezte. Volt szituációs lövészet airsofttal, terepíjászat, kelevézdobó-verseny, molotov-koktél dobó verseny, földharc, kötélhúzás és sebesült bajtárs cipelés. A kulturális-lelki rész sem maradhatott ki: a csapatoknak elő kellett adniuk egyénileg, vagy csoportosan egy éneket, verset, prózát, vagy valamilyen egyéb produkciót. A változatos számok megteremtették a jó hangulatot és sikerült nagyon komoly tehetségeket is felkutatni, illetve a közösségen tovább erősíteni.

Sor került természetesen a vetélkedőn kívül egy közgyűlésre, ahol az elmúlt időszakot tekintettük át, majd a jövő feladatait beszéltük át.

 

Vasárnap reggel tábori szentmise és zászlószentelés keretében vérteztük fel magunkat a hit és imádság erejével. „A zászló attól lesz szent, hogy szent célért emelik a magasba” – fejtette ki az atya, aki kifejtett néhány gondolatot a hitről, hűségről és bátorságról is.

 

Augusztus 20-a, a vármegyések életében sajnos összekapcsolódott egy gyászszertartással is. Ekkor emlékezünk meg a tragikus körülmények között elhunyt Kónyi-Kiss Domonkos és Simon Péter bajtársunkról. A tavaly elhunyt Németh Gábor bajtársunk sírját is felkerestük és elhelyeztük a megemlékezés mécseseit, illetve dudaszó kíséretében elénekeltük a „Volt egy hű bajtársam” kezdetű dalt.

A hétvégét egy székesfehérvári étteremben, majd a vármegyés bajtársak emlékére bemutatott szentmisével zártuk.

>> Csatlakozz a Vármegyések nagy családjához a [email protected] címen <<<

(64 – Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.