péntek, július 11, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Déli-Kárpátokba sikeresen telepítették vissza a bölényeket

Négy borjat is nevelnek azok a bölények, amelyeket a Déli-Kárpátokban zajló visszavadítási program keretében bocsátottak szabadon vagy tartanak félig szabad állapotban – közölte a WWF Románia hírére hivatkozva az MTI.

A természetvédelmi világszervezet a Rewilding Europe egyesülettel közösen 2014-ben indította el a bölények romániai visszavadítási programját: több szakaszban több tucat bölényt szállítottak a romániai Szárkő-hegységbe, ahol előbb egy 15 hektáros bekerített területen ismerkedtek új környezetükkel, aztán egy 160 hektáros területen kerültek félszabad állapotba, majd teljesen szabadon engedték őket. A programot a Ruszka-havasra is kiterjesztették.

A MOST SZÜLETETT NÉGY ÉS A TAVALYI KÉT BORJÚ AZ ELSŐ OLYAN BÖLÉNYEK, AMELYEK MÁR TELJESEN VAD KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NŐHETNEK FEL, ÉS NEM SZOKNAK HOZZÁ AZ EMBER ÁLTAL NYÚJTOTT SEGÍTSÉGHEZ.

A Kárpátokból 1790-ben pusztult ki az addig szabadon élő bölénypopuláció. Európában a félszabad állapotban élő bölények száma pár ezerre tehető.

/Index nyomán Patrióta/

Legfrissebb

Mi Magunk vlog: 2006 óta nem tiporta a rendőrség így a törvényt

"Hogyan szereztük meg a pride útvonalát? Hogyan vegzáltak minket...

Újra lesz sorkatonaság Horvátországban

A horvát kormány elfogadta a védelmi törvény módosításait, ami...

Ursula von der Leyen marad az Európai Bizottság elnöke

Sikertelen lett a bizalmatlansági szavazás az Európai Parlamentben, Ursula...

Irán elnöke Tucker Carlsonnak: Netanjahu az, aki 1984 óta sulykolja, hogy Irán atombombát akar

A Fox News korábbi műsorvezetője, a mostanra konzervatív youtuberré...

Kategóriák

Leó pápa pontifikátusa alatt is megáldják a homoszexuális “párokat”

Az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy XIV. Leó...

Kettős mérce a Szigeten: teljes készültség a palesztin-párti zenekar miatt, de Izrael-párti nyugodtan jöhet

Az idei Sziget Fesztiválon fellép egy palesztin-párti megnyilvánulásairól híres...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55