csütörtök, február 26, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ellentüntetésekkel, istentisztelettel és koncerttel tiltakoznak a hazafias szervezetek a Pride ellen

Felhívás mindenkihez a hagyományos családmodell és gyermekeink egészséges fejlődésének védelmében – a „pride” ellen címmel felhívást tettek közzé a Magyar Ellenállás szervezetei, a HVIM, MÖM, Betyársereg, Erő és Elszántság, Gárdamotorosok és a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom. Az összefogás széleskörű voltát mutatja, hogy Budaházy György kezdte el szétküldeni a felhívást, és hogy a Nemzeti Jogvédő Szolgálat is megjelenik a közleményben.

A magyarság jelenlegi aggasztó demográfiai helyzetében, – bár a kormányzati törekvések nyomán mutatkozik javulás, de az még messze nem kielégítő – a homoszexualitás és egyéb szexuális eltévelyedés, deviancia mindennemű propagálása rendkívül ártalmas, romboló következményekkel jár nemzetünk számára.

Idén már sokadik alkalommal, de ezúttal minden eddigi mértéket meghaladó, egy hónapos és 93 különböző, szexuális devianciákat propagáló eseményből álló folyam végén tervezi megtartani a Magyar LMBTQ szövetség és társszervezetei a „Budapest Pride” nevű szélsőséges és erkölcsromboló felvonulását július 7-én.

Ezen a rendezvényen fényes nappal, Budapest legszebb történelmi főútjain közszeméremsértő, provokatív módon nyilvánulnak meg rendszeresen a felvonulók úgy, hogy a magyar emberek, családok méltóságát, vallását, nemzeti jelképeit és erkölcsi meggyőződését súlyosan sértik, nem beszélve a kiskorúak személyiségfejlődésében okozott károkról. A felvonulók jelentős része a rendezők asszisztálásával évről-évre kimeríti a garázdaság és szeméremsértés tényállását, veszélyezteti a közrendet, közerkölcsöt. Törvényes alapja van tehát a vonaglás rendőrségi megtiltásának.

Kérjük a rendőrséget, hogy ennek megfelelően akadályozza meg ezt a rendezvényt és ne adjon hozzá rendőri védelmet adófizetői forintjainkból, szerezzen viszont érvényt az Alaptörvény családok védelméről szóló, normalitáspárti előírásainak és lépjen fel a törvényeinket és hagyományainkat sárba tipró deviánsok ellen.

Aki azt gondolja, hogy ha homokba dugja a fejét, akkor majd ez a jelenség eltűnik magától, az téved. Valójában egyre terjed, amelyben a nemzetállamok tönkretételét célzó Soros hálózat is jelentős szerepet játszik.

Az „LMBTQ” szervezetek azon nyílt törekvése, hogy az egyneműek házasodhassanak és gyermekeket fogadjanak örökbe a népességét és öntudatát rohamosan elvesztő, amúgy is migrációs áradatban fuldokló Észak és Nyugat -Európában már valósággá vált, és ez vár ránk is, ha nem mutatunk fel ezen pusztító ideológiák ellen erős nemzeti ellenállást, összefogva a normalitás pártján álló közép-európai nemzetekkel.

Mindezek okán közös fellépést és demonstrációt hirdetünk a „budapest pride” kártékony és pusztító szellemisége ellen a családok védelmében 2018. 07.07-én szombaton. Gyülekezés 14 órától a Hősök terén, csatlakozva a reggel 10 órától ott zajló, a dicsőséges Pozsonyi csatára emlékező ünnepséghez. Ezután, tovább haladva az Andrássy út mentén, több ponton is tiltakozni fogunk bejelentett tüntetéseken.

Este 18:30-kor pedig találkozzunk a Budapest Parknál, ahol a „Budapest Pride” Fesztivál csúcspontjának szánt, Conchita Wurst nevű „lény” részvételével zajló esti „rainbow party”-t szeretnénk ellensúlyozni egy tiltakozórendezvénnyel és a Romantikus Erőszak együttes koncertjével.
Jogaink védelméről a hazafias célok mentén működő Nemzeti Jogvédő Szolgálat gondoskodik.

Aki imádsággal szeretne tiltakozni, az tegye meg az Ádám-Éva Misszió által, a vértanúk terén megrendezésre kerülő felekezetközi Istentiszteleten aznap 15 órától.

Várjuk további szervezetek csatlakozását és hívunk minden cselekedni is kívánó magyart családjaink és gyermekeink védelmében.
Együtt erősek vagyunk!

Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom
Betyársereg
Erő és Elszántság
Magyar Önvédelmi Mozgalom
Gárdamotorosok
Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom

A HVIM korábban, a témában kiadott közleményét ide kattintva olvashatja.

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Az Antifa által meggyilkolt Quentin hagyományhű katolikus volt, és a támadás előtt is lányokat védelmezett

Quentin, az Antifa csőcselék által meggyilkolt francia diák nemcsak...

“Valaki álmodhat róla” – Szent Korona Délutánok és XXI. Szent Korona Konferencia

A Szent Korona Országáért Alapítvány és a Kós Károly...

Több, mint 12000 alkalommal szerepelt a Rothschild név az Epstein-aktákban

Az Epsein-ügy sokkal súlyosabb, mint a Nixon elnök lemondásához...

Eredeti filmfelvételen IV. Károly törökországi látogatása

A Török Köztársaság Kulturális és Turisztikai Minisztériuma által gondozott...

Kategóriák

Több, mint 12000 alkalommal szerepelt a Rothschild név az Epstein-aktákban

Az Epsein-ügy sokkal súlyosabb, mint a Nixon elnök lemondásához...

Eredeti filmfelvételen IV. Károly törökországi látogatása

A Török Köztársaság Kulturális és Turisztikai Minisztériuma által gondozott...

Magyar-ukrán kettős állampolgár esett orosz hadifogságba

Az orosz védelmi tárca szerint hadifogságba esett egy magyar-ukrán...

Katonákat vezényelt a kritikus energetikai infrastruktúra védelmére a kormány

Miközben rekordmennyiségű áramot szállítunk Ukrajnának, Orbán Viktor arról beszélt,...

HVIM: A kommunizmust az utolsó tégláig el kell bontani

A HVIM – Magyar Ellenállás a kommunista diktatúrák áldozatainak...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55