hétfő, október 20, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kormányzati luxus vagy valós fejlesztés?

A Magyar Nemzet hasábjain megjelent egy cikk, mely szerint előkészületben van két darab, úgynevezett „Business Jet” beszerzése. Több kérdés merül fel azonban, mint ahány választ kapunk.

Tény az, hogy egy hónappal a választások előtt a teljes politikum úgy viselkedik, mint a csimpánzok. A rivális csoportok igyekeznek minél hevesebben dobálni egymást saját ürülékükkel. Éppen ezért nehéz tisztán látni a kérdésben, ahogy nehéz pártpolitikán kívül húzódni, de tegyünk egy kísérletet.

Először is szögezzük le, hogy konkrétum még nem került nyilvánosságra, de a saját, korábbi értesülések korábban két Airbusról egy Falconról és néhány Zlinről szóltak, ez egybe vág a MN víziójával, mely két használt Dassault Falcon 7X-ről szól, melyeket igyekeznének többfeladatú repülőgépként lekommunikálni és alkalmazni. Feladataik a delegációk szállítása, futár- és felderítő küldetések teljesítése.

Egy Falcon 7X

Vegyük sorra a tényeket. A Falcon-család tagjai üzleti gépek, nagyvállalatok és kormányok, államok vezetőinek készül. Erre egyébként kiváló a maga nemében.

Tény továbbá, hogy a korában érkezett két Airbust előszeretettel titulálták kormánygépeknek. Ezt kiküszöbölné egy Falcon 7X, amely erre a célra született, igaz 16 főig.

Tény azonban az is, hogy a 7X variánsból még nem készült felderítő, sőt az egész falcon-családban csak a 20-as és a 2000-es változatok közül kerültek ki tengerészeti járőrgépek, amikre nekünk sajnos nincs szükségünk.

Ugyanakkor az is tény, hogy átépíthető egy 7X is, ha van a pénz. Ezt viszont teljes egészében, a tervezés elejétől nekünk kellene állni, amennyiben igaz, hogy érkezik akár egyetlen Falcon is, és igaz, hogy felderítőnek is akarják használni. Illetve lehet a pilóták szemeire is tájékozódni felderítésnél, de az több, mint nevetséges.

Más gyártók viszont kínálnak felderítőket ebben a kategóriában, például a brazil Embraer. Itt az ERJ-145 jöhetne szóba, amely azonban 50 üléses, használt példányok beszerzése pedig csak civil forrásból képzelhető el, a katonai változatok igen fiatalok és nem sok épült belőlük. Alternatíva lehet még a Gulfstream valamely terméke. Elsősorban a G500 vagy G550, hiszen ezek rendelkeznek hasonló hatótávolsággal és befogadóképességgel, mint a Falcon 7X. Nem mellesleg több felderítő és hírszerző változat is létezik már, elég, ha csak a pár éve “hazánkba látogató” izraeli gépre gondolunk.

Az izraeli változatok. Az óriási dudorok árulkodnak arról, hogy nem utasszállítót látunk.

Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy néhány utas befogadására alkalmas kormánygépet (VIP szállítót) megengedhet magának az ország, noha „nem ez a legfontosabb”, az Airbusokat nem kötné le ez a feladat, amire az esetek többségében méretük miatt és üzemeltetési költségeket tekintve is pazarlás lenne használni azokat.

Nem mehetünk el szó nélkül viszont amellett, hogy a felvetés, hogy egyszerre ugyan az a jármű kormánygép és felderítő is legyen, egyszerűen abszurd. Egyrészt utóbbi berendezései igen helyigényesek, mindenfelé házak, kezelőfelületek, monitorok és kütyük foglalnak helyet, másrészt milyen üzenetet hordoz az, hogy valaki a magyar állam képviseletében egy kémrepülőgéppel érkezik?

A Zord Gábor-féle cikk a végén megjegyzi, hogy „a rendszerváltás óta történt leszervezések következtében a honvédség elvesztette a repülőgép- és helikopterfedélzeti rádióelektronikai felderítési képességét”. Itt sokan a két Mi-17PP-re asszociálnak, tévesen. Azokat nem elveszítettük, hanem szállítóvá alakították vissza. Nem mellesleg ezt az átalakítást a gyártó azóta sem ismerte el, ezért nem volt lehetséges ezen két helikopter nagy javíttatása, ahogy történt a másik öttel. Téves továbbá, mert azok rádióelektronikai zavarók voltak, felderítésre a SzU-22-esek álltak rendelkezésre felderítőkonténerekkel.

Az egyik Mi-17PP

A cikk szerint a JAS-39-esekhez a közeljövőben terveznek ilyen konténereket vásárolni. Ez minden bizonnyal az izraeli Reccelite lesz, hiszen Gripenre ez került integrálásra, meglehetősen jó hírű eszköz és elég valószínű, hogy néhány darab ebből olcsóbban kijön, mint egy üzleti gépet átalakíttatni. Ebből következik viszont, hogy képességei is szerényebbek, elsősorban optikai felderítést szolgál (igaz, egész hadszíntereket lehet átpásztázni vele), szemben egy kifejezetten felderítésre átépített géppel.

Végezetül, ami a futár feladatokat illeti, a klasszikus értelmében ez ma már erősen túlhaladott, részben pont ezért fejlesztették ki a helikoptereket, erre teljesen megfelelő a már rendszerben lévő Eurocopter AS-350-es típus.

Vanek úr

Legfrissebb

Hatásos volt a bojkott: Csődbe ment egy vegán kóser étteremlánc

Palesztinpárti aktivisták tartós bojkottkampánya következtében csődbe ment egy zsidó...

2026. január 1-től tilos orosz gázra importszerződést kötni az EU tagállamainak

Szijjártó Péter kijelentette, továbbra sincs szándékában Magyarországnak, hogy lemondjon...

Sugárhajtómű, nagyobb robbanófej – Továbbfejlesztették a Gerán drónokat

A Gerán drónok jelentős fejlesztéseken mentek keresztül, melyeket az...

Zavarodott elméjű asszonyt fosztott ki a két cigány nő a gödöllői vasútállomáson

Nem ez az első alkalom, hogy szellemileg, vagy fizikailag...

Egy gödi férfinél hétszáz (!) gyermekpornográf tartalmú felvételt találtak, letartóztatták

Ezek között legalább 250 olyan felvétel volt, amelyen 12...

Kategóriák

Hatásos volt a bojkott: Csődbe ment egy vegán kóser étteremlánc

Palesztinpárti aktivisták tartós bojkottkampánya következtében csődbe ment egy zsidó...

2026. január 1-től tilos orosz gázra importszerződést kötni az EU tagállamainak

Szijjártó Péter kijelentette, továbbra sincs szándékában Magyarországnak, hogy lemondjon...

Sugárhajtómű, nagyobb robbanófej – Továbbfejlesztették a Gerán drónokat

A Gerán drónok jelentős fejlesztéseken mentek keresztül, melyeket az...

Az évtized lopása – történelmi jelentőségű koronaékszereket loptak el a Louvre-ból

Kilenc történelmi jelentőségű ékszert loptak el vasárnap a franciaországi...

Kiabálásba torkollott Trump és Zelenszkij találkozója

Volodimir Zelenszkij október 17-én Washingtonban tárgyalt Donald Trump amerikai...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55