Január 12- én Maglódon az evangélikus templom temetőjében található második világháborús emlékműnél rótta le tiszteletét a Don- kanyarnál elesett hősök előtt a HVIM.
Mondhatjuk nincs olyan magyar, kinek felmenői közt ne lenne, aki a 2. Magyar Hadseregben szolgált és védte a hazát. A mai napon éppen 75 évvel ezelőtt történt az egyik legnagyobb tragédia, ami honvédjeinket érte. A több mint százezer katonára emlékeztünk a város polgáraival és evangélikus lelkészével.
Megemlékezésünket a Himnusz eléneklésével kezdtük, majd a maglódi tagszervezet vezetője, Marton Gábor beszédét hallgattuk meg. Egy hadi-naplóból olvasott fel, név szerint Német József tizedes gondolatait. Egyfajta belenyugvás és boldogság hatotta át az írást, hiszen tudta, a felszerelés, élelem és a fagy nagyban nehezítette a fronton lévők dolgát, de ő maga már felkészült a halálra. Első olvasatra nem biztos, hogy rájön az ember, hol van a sorok között a boldogság. De, ahogyan Marton is kiemelte, Istennel való erős kapcsolatáról és egy olyan értékről ír, ami manapság sokaknak nem mond már semmit, ez pedig maga a bajtársiasság. Ez az, ami Mozgalmunk egyik legerősebb alappillérje is.
Nekünk megadatott az, hogy a komfortzónánkat – egyelőre – nem kell átlépni. Otthonunkban meleg van, így talán még nehezebb elképzelnünk, milyen lehetett a mínusz negyven fokban étlen-szomjan többszörös túlerővel szembeszállni. Egy olyan világban élünk, ahol a materializmusnak alá van rendelve minden. Rengeteget kellene tanulnunk elődeink példájából, hiszen belegondolni is szörnyű, hogy idegen földben nyugszanak azok, akik a vörös rém ellen küzdöttek.
Német tizedes egyike volt annak a maroknyi embernek, akik túlélték a földi poklot és hazatérhettek. Tagszervezet vezetőnk gondolatainak lezárásaként Bethlen Gábortól idézett: “ Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki bizonyára, bizonyára nincsen.”
Németh Mihály lelkész is kiemelte, miért is fontos a vészes időkben a Teremtőnkhöz fordulni, ahogyan azt majd nyolcvan évtizeddel ezelőtt tették. Az este zárásaként közösen imádkoztunk az elesettekért a túlélőkért és családjaikért, majd megkoszorúztuk az emlékművet.
(Maglódi HVIM – Mi Magunk – SZKR)