A vicces, vagy pontosabban tragikomikus, hogy ezek között volt olyan, akinek alig pár hónapig volt halovány köze sok évvel ezelőtt egy ilyen szervezethez. A papír azonban nem felejt, a komcsi reflex pedig berántja az elhárító kezét, és önkéntelenül üti rá a stemplit a jelentkezési lapra…
Még augusztusban futott egy kisebb kört a médiában a hír, miszerint 30 évre titkosították azon adatokat, amelyek arról árulkodtak volna, hogy pontosan mennyi tartalékost sikerült eddig a Magyar Honvédség soraiba verbuválni. /Ínyenceknek előre jeleznénk, nem kérjük a kiigazításokat, pontosan tudjuk mit jelent az ÖMT, ÖVT, ÖTT, tudjuk mi a különbség ezek között, mi a pontos jogállásuk stb., csupán az egyszerűség kedvéért használjuk a tartalékos kifejezést, mint gyűjtőfogalmat./
A 30 éves titkosítás már csak azért is furcsa, mert korábban ezek az adatok teljesen nyilvánosak voltak. Bár ne lettek volna azok, hiszen nem túl szívderítő dolgokat lehetett kiolvasni belőlük. A tartalékosok túlnyomó része a szolgálati nyugdíjasokból állt, akiknek “kötelezően választható” tartalékosság. Az egykor nyilvános statisztikából látható volt, hogy átlagéletkoruk 50 felett járt, és a rajtuk kívül “bevethető” tartalékosok száma elenyésző. A közelében sem járunk annak, hogy megvalósuljon a HM azon -egyébként teljesen támogatható, és pozitív- elképzelése, hogy a 197 járásban egy-egy területvédelmi századot lehessen kialakítani a tartalékosokból. (Személy szerint jobba díjaznék megyénként egy zászlóaljat vagy ezredet. – Vanek úr)
Az eddig leírtak semmilyen újdonságot nem jelentenek a más, korábban napvilágot látott dolgokhoz képest. Sokkal érdekesebb dolog lenne megvizsgálni, hogy miért nem működik a toborzás, amit egyébként a lehetőségekhez képest nagy erőkkel végez a honvédség. Ismét előre kell bocsájtanunk egy fontos dolgot: nem tudjuk, és nem is akarjuk a dolgot minden részletében kibontani, de egy nagyon fontos tényezőre szeretnénk rávilágítani a toborzás sikertelenségével kapcsolatban. A tartalékosok toborzása akkor kapott nagyobb lendületet, amikor az illegális migránsok inváziója a legkézzelfoghatóbban jelen volt Magyarországon is.
Rengetegen jelentkeztek ekkor tartalékosnak a honvédséghez, és egyébként szintén nagy számban jelentkeztek emberek a Határvadász képzésre is. /Ez utóbbi szintén egy enyhe kis csúsztatás, ugyanis az ide jelentkezők egészen egyszerűen a Készenléti Rendőrség állományába kerülnek, és bár rotációban valóban látnak el határvédelmi feladatokat, de éppen úgy kikerülhetnek utcai járőrbe, vagy éppen tömegkezelési feladatokra is. Állítólag létezik egy megdönthetetlennek tűnő rekord is ezzel kapcsolatban. A legenda szerint egy leendő “határvadász”, amikor szolgálatba lépett és szembesült ezekkel a dolgokkal, kereken 30 perc után le is szerelt…/ Természetesen a nagyszámú jelentkező elsősorban olyanokból állt, akikben a röszkei képsorok, vagy éppen a Keleti környékén tapasztalható jelenségek megkongatták a vészharangot, vagyis megszólalt bennük a hazaszeretet féltő hangja.
Nem kell túl nagy szociálpszichológiai szakembernek lenni ahhoz, hogy tudjuk, ezek az emberek jellemzően nem az átlag konzumidióták voltak, akiknek az élet a Barátok Közttől az Éjjel-nappal Budapestig tart, hanem olyanok, akikben munkál valamilyen hazafias elköteleződés. Itt azonban egy aprócska bökkenő van. Ezek az emberek nyilvánvalóan korábban is hangot adtak hazafias érzelmeiknek, ki jobban, ki kevésbé. Ez jelenthet mondjuk egy Kárpátia pólót, de adott esetben mondjuk szimpátiát nacionalista csoportokkal, urambocsá’ még tagságot is ilyen csoportokban. Ezek a dolgok azonban olyasmit jelentenek még manapság is a tisztelt “elhárítók” /vagyis a Katonai Biztonsági Hivatal/ szemében, mint egy megvadult bika esetében a vörös posztó. Csak jelen sorok írója tud tucatnyi olyan esetről, amikor nacionalista fiatalokat utasítottak el, legtöbbször “nemzetbiztonsági okokra” hivatkozva.
A vicces, vagy pontosabban tragikomikus, hogy ezek között volt olyan, akinek alig pár hónapig volt halovány köze sok évvel ezelőtt egy ilyen szervezethez. A papír azonban nem felejt, a komcsi reflex pedig berántja az elhárító kezét, és önkéntelenül üti rá a stemplit a jelentkezési lapra… A toborzók pedig hiába várják, hogy induljon már meg az a fránya átlagember is a tartalékosság felé, az csak nem akar megindulni, mert azért ott csak el kell szakadni a jól megszokott kis komfortzónától, gyakorlatilag a “semmiért”.
Lehet persze csiszolgatni a rendszert, hogy bizonyos helyeken előnyt jelentsen egy önéletrajzban szereplő tartalékos bejegyzés, de ettől még messze vagyunk, és semmi garancia rá, hogy valaha is közelebb kerülünk. Itt a legfőbb motiváció még mindig a nemzeti elkötelezettség. Az meg úgy tűnik, hogy jelenleg is legjobb esetben még csak a tűrt kategóriába esik…
Ameddig nem lesz egy olyan politikai vezetés, amelyik honvédelmi szempontból végre nem ellenséget, hanem kihasználható potenciált lát a nemzeti gondolkodású táborban, addig marad a titkosítás, a kétértelmű nyilatkozatok, és a honvedelem.hu álomvilága. ui.: Novák Előd esetét nem kérjük ellenpéldaként, mert véletlenül tudjuk, hogy komoly fejvakarást okozott az ő jelentkezése a HM-nél, ugyanakkor nem akarta a honvédelmi vezetés, hogy egy 60ezres Facebook oldal, és adott esetben jelentős olvasótáborral rendelkező radikális portálok kürtöljék világgá, hogy nemzetbiztonsági okokból utasították el az egyszerű tartalékosi státusztól az egykori képviselőt.
P.J.