
Szent Mihály kardja – hét szentély egy vonalban
A katolikus hagyomány szerint a vonal azt a vágást jelöli, ahol a föld Szent Mihály kardjától sújtva kettéhasadt, és elnyelte a sátánt és csatlósait.
A katolikus hagyomány szerint a vonal azt a vágást jelöli, ahol a föld Szent Mihály kardjától sújtva kettéhasadt, és elnyelte a sátánt és csatlósait.
A hazai közéletet hetek óta foglalkoztatja az új ukrán oktatási törvény, mely gyakorlatilag ellehetetleníti többek között a magyar nyelvű oktatást a jelenleg Ukrajnához tartozó Kárpátalján. Erre reagáltak nacionalista fiatalok tegnap este.
Folytatjuk sorozatunkat a Wah Ngai Wing Chun bemutatásával, annak jellemzőivel, illetve az elvek gyakorlati alkalmazásaival különböző önvédelmi szituációkon keresztül.
Október közepén ismét nagykoncertre készül a Romantikus Erőszak két vendégzenekar társaságában.
Be kell-e fogadnunk a menekülteket keresztényként akkor, amikor Európa vallási vezetői is erre buzdítanak? Mit tehet egy hithű keresztény…
Lipták Tamás a HVIM Pest megyei vezetője idén túrázóként tisztelgett az Attila Védvonal hősei előtt. Alább az Ő beszámolóját olvashatjátok.
Hardcore nacionalista dalszöveggel? Katonadalok olyan zúzással aláfestve, mintha a fronton lennénk? Ez csak az RPG lehet, ráadásul immár 10 éve!
A Győri Klán a Győrben található Budai úti Interspar parkolóban vigyázott az állampolgárok biztonságára. Harcosaink annak hírére mentek ki egy egyet sétálni, hogy egy győri […]
A hazafias közösségben az úgynevezett rendszerváltás óta jelenség, hogy a nemzeti érdekeket előrébb soroljuk a vallásnál, és hogy az elsőbbséget mindig a politikai, társadalmi aspektusok […]
Sziget a viharban 1566. II. rész: Emlékezzünk a magyar és horvát hősökre, akik 450 évvel ezelőtt vállalták az áldozatot, elhulltak, mégis győztek, mert példájuk ma […]